Irodalmi Szemle, 1970
1970/4 - DISPUTA - Mészáros László: A kritika körül
Mészáros László a kritika körül A kritika: kételkedés a tökéletességben. Amikor az első ember leugrott a fáról, megkritizálta — revízió alá vette — ezáltal a saját eddigi életmódját. A tett a tétlenség kritikája. A szó a némaság kritikája — és így tovább. Maga a kritika tehát nem más, mint teremtés. A kritika az egyik legjellemzőbb emberi tulajdonság, tevékenység. Az állat nem tévedhet, az állat csak reagál. A világgal szembeni kritikus állásfoglalás az alapelve minden alkotó tevékenységnek. A kritika elnyomása: harc a haladás ellen. A kritika lényege: állásfoglalás. A kritika célja: változás. A kritika feltétele: egyéniség. A kritika ugyanolyan szuverén, mint bármely más alkotó tevékenység, tehát ugyanaz a célja, mint például a versírásnak. A kritikus egyetlen olvasónak ír: önmagának. A kritikus hivatásból kételkedik. Egy kötet nemcsak siker, hanem kockázat is — mint minden tett, minden beavatkozás a világ rendjébe, vagy pontosabban: a világ káoszába. Tehát reakciót válthat ki, és ennek a reakciónak az irányát, hangulatát, színeit stb. lehetetlen elképzelni vagy elvárni. A dicséret is kritika, de a kritika nem lehet csak dicséret. A kérdés: „Ki ez az alak?“ — nem adekvát reakció semmiféle kritikára sem. Nem a művész reakciója. Persze, ha valaki tervezett támadást, vagy különféle „nyomásokat“ lát a dolog mögött, akkor ugyanolyan minőségű lesz a reakciója is. A kritikusnak elsősorban inspirálnia kell a költőt — ahogyan a költő inspirálja a kritikust. T. S. Eliot szerint két kérdés határozza meg az irodalomkritika célját és határait: Mi a költészet? (What is poetry?), és a másik: Jó ez a vers? (Is this a good poem?) Ha nem tudjuk is pontosan, hogy mi a költészet, de van róla valamilyen „elképzelésünk“, sejtésünk. Hogy egyáltalán mi a vers? Nos, azt sem tudjuk mindmáig, hogy mi az elektromosság. Egyszerűen: minden vers versdefiníció. Várunk valamit a költészettől és a költőtől. Várakozásunk aztán vagy teljesül, vagy nem. Ez már nem csak a költő dolga. Már a versolvasás is értékelés, vagyis kritika, ment ha már megvettem egy kötetet, akkor már közelítek feléje valamilyen indítóokokból, nézőpontból, támaszpontról stb. Hogy jó-e a vers, azt megint csak a fenti aspektusokból kiindulva dönti el mind az olvasó, mind a kritikus. Csak az olvasó megmarad (megáll) az élménynél, a kritikus pedig az olvasás élményének — az érzelmeknek — lecsillapodásával újból visszatér a vershez, a köitethez, de most már az intellektus hűvös pillantásával nézi, forgatja, mérlegeli, elfogadja, vagy visszautasítja. Minél erősebb volt a kritikus olvasódisputa
