Irodalmi Szemle, 1970
1970/4 - HAGYOMÁNY - Fried István: Cseh-magyar kapcsolatok a nemzeti ébredés korában
barátságnak és örök szövetségnek láncával öszveköttetünk... De midőn törvénytelenül megtámadtatunk, jussaink és szabadságaink védelmére nem irtózunk kardot ragadni, és az erőszakot erőszakkal visszaűzni. Mert nem ismerjük mi azt a just, melyet vagy egy is a halandók közül tulajdoníthasson magának a szabad országra, amilyen Csehország.“ Virág Benedek megjegyzi, hogy a csehek „igen emberségesen“ cáfolják Mátyás trónigényét, a „cseh hazafiak Mátyásnak apostoli buzgóságával sem elégedének meg“. Nem vitás, hogy a nemzeti királyság eszméje az oka Podébrad egyértelműen pozitív ábrázolásának; a nép ajkán élő Mátyás-mondák ellenére ebben a kérdésben majd csak az 1830-as, 1840-es években oszlik meg a történészek véleménye, bár a nemzetiségi kérdésben kissé elfogult Pulszky Ferenc a Mátyást cseh hadjárataiért elítélők álláspontját vallja. A történészek eredményeit a szépirodalom váltotta aprópénzre. Budai Ézsaiás szövege visszhangzik például a klasszicizáló irány zsebkönyvének, a Hébének egy történeti rajzában (Ifj. Szilágyi Ferenc: I. Mátyás, Magyarország királya, 1822.). Kazinczy Ferenc cseh kapcsolatai külön könyvet igényelnének. Ezúttal csak a legjellegzetesebbeket ragadjuk ki. A cseh irodalomról közvetlen értesülései nemigen lehettek, bár egy keveset tudott szlovákul. Viszont jól ismerte Csehország történetét; földjét pedig államfogsága idején láthatta. 1798-ban jegyezte be naplójába: „Szegény csehek! De csak a II. Ferdinánd ideje óta szegények! Egykor ők is szabadok voltak.“ Ezzel a szemlélettel figyeli Brno vagy Prága hétköznapjaiból azt, ami a börtönrácsok mögé eljuthat hozzá. Érzékenyen kapja föl a fejét egy-egy emberségesebb szóra; a táj szépsége, érdekessége még a meggyötört ember számára is élmény: „Éjfél után ha- gyánk el Brünnt, s a mezőn virradánk fel a legvidámabb nyári nap hajnalában; s mely öröm, midőn derült, s erdők, mező s a távolyabb és közelebb hegyek láttatni kezdék magokat, s mindezt a megfrissült természet elevenebb színében: körüllebegve a nyár és reggel hév és hűs szellőitől, s a mezők, rétek, fák viráginak s lombjainak illatjaiktól...“ A kitűnő megfigyelő ujjong így, aki negyvenöt hónap óta nem látott csillagos eget! Másutt Morvaország érdekességeire figyel föl: „Szőlőt a morvái nép szántóföldjébe ültet; a szőlőnek egyik szomszéd holdjában így rozs terem, a másikában árpa. Kukoricája szálait oly magasságban, mint Zemplényben a szőlő vesszejét, elcsapják, hogy a nedv a termést gazdagítsa.“ Csehország helyzetéről azonban előbb is, később is bőven kapott tudósítást. Csehy József nevét emelnénk ki, aki Virág Benedekkel is levelezett (Kazinczynak és Virágnak ő irányította a figyelmét a lengyel irodalomnak a magyarhoz hasonló jelenségeire). Csehy katonaként fordult meg Csehországban, de nem a katona, hanem a szentimentális-hazafias irodalom olvasója szól belőle, mikor barátját (Mihálkovics Józsefet) így tudósítja: „A csehek, mint a régi szélvészben öszvetört hajó darabjai a parton korhadva, melyeket öszve nem foglal semmi Mester..Hogy Kazinczy is, Csehy is a régi cseh szabadságot siratják, s a jelen felvilágosult-jozefinista törekvéseiben nem látják a szebb jövő zálogát, annak az az oka, hogy a cseh nemzeti mozgalom jóval lassúbb sodrású, kisebb látványosságot nyújtó, nem oly végletes, mint a magyar. S míg a magyar irodalom ekkor már a nemzeti ellenállás, sőt a nemzeti mozgalom szervezése szerepkörét töltötte be, addig Csehországban Dobrovský s történésztársai voltak hivatottak a cseh nemzeti mozgalom biztos és tartós alapjának lerakására. Az idős Kazinczy aztán a cseh irodalommal közvetlenül is találkozik. Toldy Ferenc neki is beszámol csehországi útjáról, prágai és Karlovy Vary-i élményeiről, a királyudvari kéziratokról. Ez már a romantika üzenete; s ahogy Dobrovský elfordult Hanka romantizáló mítoszteremtésétől, úgy Kazinczyt sem érdekelte már a romantikus kor, hisz párducos Árpád tömjénezőitől is elborzadt. Annál szívesebben fogadja De Carro orvos tervét, s a felszólítást: fordítsa le Bohuslav Lobkovic „In Thermas Ca- roli IV.“ című ódáját. A humanista cseh költő versét versenyezve fordította le Vörösmarty Mihály (ki Palackýval került levelezőbarátságba!), Kis János, Szemere Pál és Kazinczy, majd jóval később Arany János. Kazinczy fordítása színes; pompásan mutatja a klasszicizáló költő mértéktartó, mégis erőteljes, nyelvi tisztaságra törekvő, egy-két merész szórenddel mégis izgatott elragadtatását: a magyar irodalom egy korszakának legmagasabb nyelvi igényét:
