Irodalmi Szemle, 1970

1970/4 - Bakói, Mikulás: A szlovák és a magyar irodalom kapcsolata

szovjet szerzők tollából, s az ő magyarázatuk és értékelésük eltérései sem a szlovák irodalom elégtelen ismeretéből vagy félremagyarázásából fakadnak, hanem azokból az értelmezésekből, amelyek az orosz és a szovjet irodalom sokban eltérő kontextusából adódnak, mint elütő fejlődésük eredménye.)

A származtató, érintkezési pontokat kereső módszer alkalmazásakor nem lehet ezeket a különbségeket legyőzni. Tipológiai szempontból, a nemzetek feletti irodalmi kontextus magasabb egységei szempontjából az irodalmak fejlődésének egysége „a sokrétűségben rejlő egység“. Ez a kontextus áthidalja a különbségeket, és törvényszerűen magával hozza az irodalom stiláris és műfaji fejlődése alapstruktúrájának „nemzeti“ modifikációit. Az ilyen metodológia válhat közös alappá az összehasonlító irodalom- tudományi kutatás egységesítésében.

Míg az irodalmi környezet többnyelvűsége integráló tényezővé válhat — amint láttuk, nem feltétlenül válik is azzá —, amely lehetővé teszi az irodalmi konvergenciákat, addig a két irodalom fejlődési kontextusából következő szemléletbeli különbség feltétlenül differenciáló tényezője kölcsönös kapcsolataiknak, fejlődési interakciójuknak.

Az értekezletünket bevezető megjegyzéseimet azzal szeretném zárni, hogy néhány szót mondok még arról, melyek a további feladatok a szlovák és a magyar irodalom kapcsolatainak kutatása terén.

A fő feladatot abban látom, hogy a kutatást az eddiginél rendszeresebbé kell tenni. Másodsorban az fontos, hogy a kutatómunka súlypontja a szerkezeti-tipológiai vizsgálati módszerre helyeződjék át (az eddigi összehasonlító munkákban kevés a stilisztikai, verstani, kompozíció- és műfajelemzés, szóval a tulajdonképpeni irodalmi problémák elemzése). Ez lehetővé teszi a két irodalom kapcsolatai mélyebb belső összefüggéseinek feltárását, valamint azt, hogy e kapcsolatok a két irodalom kölcsönös vonatkozásai sokoldalú, multilaterális szövevényének alkotórészeként nyilvánuljanak meg, tehát azon kapcsolatok dinamikus totalitásának alkotórészeként, amelyek belevonják őket nemcsak a közép-európai, hanem a szélesebb európai és végső soron a világirodalmi fejlődés összességébe.

Meggyőződésem, hogy ma már túlhaladtunk a múlton, amikor a két irodalom viszonyába behatoltak a szociális, politikai és nemzeti antagonizmusnak meg a kölcsönös bizalmatlanságnak a következményei. Az új helyzet lehetővé teszi az irodalomtudományi kutatás valóban tudományos alapra helyezését. Az ilyen kutatómunka abból indul ki, azt veszi alapul, hogy az irodalom mint esztétikai jelenség specifikus valami, és feltétlenül elismeri az irodalom immanens törvényszerűségeit. Nézetem szerint a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok kutatásának ebben az irányban van eredményeket ígérő jövője.

Az alaptételekből következinek a további feladatok, mint például az, hogy élénkíteni kell az érdeklődést főként szlovák részről a magyar irodalom és a kölcsönös irodalmi kapcsolatok iránt. Ugyanakkor várjuk, hogy magyar részről majd nagyobb figyelmet fordítanak annak a vizsgálatára, milyen szerephez jutott a szlovák irodalom és a szlovák kultúra általában a magyar kultúra és a magyar irodalom összességében. (Elismeréssel kell itt nyugtáznunk dr. Käfer példamutató úttörő munkáját.) Arról a kérdésről is szó van itt, mennyiben vettek részt szlovákok a magyar kultúra megteremtésében. Ezt a kérdést megemlítem mint olyat, amely fontos a magyar kultúra múltbeli fejlődésének objektív megismerése szempontjából, nem értékelem túl ezt a kérdést, s távol áll tőlem mindaz az elfogultság, amellyel ezt nálunk a múltban tárgyalták.

Mindez elősegítheti a két kultúra és irodalom közt a régi időktől fogva máig fennálló szoros kapcsolatoknak mélyebb és igazabb magyarázatát. Ebben a megvilágításban megszűnnek a múltban megoldatlan problémák, az ellentétek és félreértések. Ma arról van szó, hogy — a termékeny együttműködés és tudományos kutatás eddigi jó eredményeire építve — továbbra is a tudományos objektivitás, a barátság, a kölcsönös megértés közös talaján találkozzunk.