Irodalmi Szemle, 1970

1970/4 - Ordódy Katalin: Búcsú és érkezés közöltt

kényelemre szánja, mint inkábbb a presztízs — nekünk ilyenre is telt — közös szándéka érvényesül benne.

Az emeletről lefelé jövet tárult elém a belső udvar szépsége (a ház kívülről jelentéktelen, mondhatnám szegényes volt). A sokféle virág, amelyeknél nem a tervszerű elosztás érvényesült, hanem hogy minél többfajta legyen, s minél bujábban nyíljanak. Ebben a környezetben azonban ez hatott természetesen és elbájolón A lépcső alján az egyik ötéves forma kislány virágcsokrot nyomott a kezembe. Nosza, látva ezt a többi gyermek, sebtiben tépett néhány szálat, és én ott álltam meghatottan egy különös, kócos bokrétával, amelynek szárát a háziasszony gondosan nedves rongyba csavarta.

A búcsúzásnál meg kellett ígérnem, hogy ha a jövő nyáron visszamegyek, nem kerülöm őket el, a meghívás érvényes. Dehogyis kerülném el ezt a népes, barátságos családot, ha ígéretemet betarthatnám. De ez többé nem rajtam múlik. Előttem a fénykép, amit adtak, a címük, még a telefonszámuk is.

Meleg kézrázások, a nagymama arcon csókol, s ezzel a megtisztelő csókkal szállók fel az izmíri autóbuszra, amely után még sokáig lobogtatják a kendőt.

Ali láthatólag elégedett, hiszen kétségtelen, az ismerkedés mindkét részről sikeres volt. Izmirben különválunk, ő a dolga után megy — a javítóba hozott egy táskarádiót —, én pedig, ahogy telefonon megbeszéltük, a Konak téri kávéházban várom tavalyi ismerősömet, dr. Ergent, aki Szép Heléna fejékét akarja nekem megmutatni a Kültürpark régészeti múzeumában. A fejék több más hettita és ógörög ékszerrel, drágasággal együtt nemrég került vissza helyére. Míg a 80 millió líra értékű kincseket nézegettem, ismerősöm elmondta, hogy néhány hete egy müncheni gengszter meggyilkolta az öreg és beteges múzeumőrt, és elrabolta a múzeum büszkeségét, a több mint háromezer éves kincseket. Isztambul közelében csípte el a török rendőrség.

Be kell vallanom, a tájak, hotelek, templomok, utcák hangulata, ,az emberekkel való érintkezés nagyobb élményt nyújt számomra, mint általában a múzeumok látnivalója, amely belső húrokat csak ritkán érint meg bennem, de a Topkapi Saray kincses- kamrája és a rablótámadásra csábító izmíri ékszerek megbabonázzák az embert.

Dr. Ergen nem esett abba a hibába, hogy azokat a látnivalókat tukmálja rám, amelyek szerinte lettek volna érdemesek a megtekintésre, hanem finom tapintattal rám bízta, mit akarok látni. Felvitt a Citadella körül elszórt kis teázók egyikébe, amelynek teraszára lépve lábunk elé feküdt az öböl körül félhold alakban elterülő egész város. Egyszer láttam ezt már éjszakai csillogásban. A nap fényében sem tűnt szegényesebbnek, szürkébbnek. Szerettem volna agyamba fényképezni a látványt, megőrizni még a levegőt is, amely körülvett, de fájdalmasan tudtam, hogy minden pillanat csak egyetlen pillanatig tart, semmi sem tartható meg az örökkévalóság számára, még az emberélet szűkre szabott keretei között sem. Azalatt is változik a világ, amíg a teáscsészét a számhoz emelem. Ha sikerül a pillanatban az örökkévalóság és a változás eggyé forrását megéreznünk — talán ez a legtöbb.

Esti programunk csak egy lehetett volna: valamelyik mulató. Sem balett, sem operai előadás nem volt, a mozit és színházat pedig minimális török nyelvismeretein hiányában számba se vettük.

— A nyaralót őrzi-e még a vén cigány asszony ?

Ez a kérdésem eldöntötte az esti programot. Az utat úgy göngyölítettük le, mint egy szeszélyesen tekergő szalagot. Az egyik kanyarra vártam türelmetlenül, ahol a domboldal tele volt virágzó oleánderekkel. A város rég eltűnt, az utat a kanyarok bezárták mögöttünk is, lezárták előttünk is. Végre felérve, szabaddá vált a látóhatár, lenn a mélyből csillogott a tenger, és a szem szinte belefájdult az ég pimasz kékségének és az oleánderliget agresszív rózsaszínjének kontrasztjába. Szívdobogást kaptam. Leküzdöttem a vágyat, és nem kértem meg a doktort, hogy álljon meg itt egy kis időre. Gyönyörűségem szemérmetlen méreteket öltött, és úgy éreztem, ha ennek bármi külső jelét adom, az exhibicionizmus undok vétkébe esem. Rózsaszín és kék! Micsoda émelyítően szirupos színösszetétel! Csak éppen itt, most nem az! Erősen markoltam az ülést, míg a rózsaszínben tobzódó domboldal elszaladt mellettünk. Lopott pillantást vetettem Ergen arcára, aki egykedvűen nézte az utat, mégis az volt az érzésem, megsejtett valamit abból, ami lejátszódott bennem. Hogy tulaj