Irodalmi Szemle, 1970

1970/4 - Ordódy Katalin: Búcsú és érkezés közöltt

körülveszi őket, azt, amire csak itt találhatnak rá, sem Mallorcán, sem Tuniszban, mert a világ, ha mindenütt egyforma is, részleteiben mindenütt más. Nem tudnak figyelni, észrevenni, meríteni, gazdagodni. Paradox módon nem tudnak profitálni az utazásba fektetett pénzükből, mert csak az lebeg a szemük előtt, hogy minden fillérért pontosan megkapják az ellenértéket. A homok bársonyos volt, a víz csodálatos, az ég felhőtlen, a hideg-meleg vízzel ellátott fürdő és előszobás hotelszobák tágas teraszai a tengerre nyíltak, a konyha tiszta volt, a személyzet készséges. Bizonyos értelemben talán túl készséges is, mert a hölgyeknek általában szolgálaton kívül is szívesen rendelkezésükre álltak. Távol áll azonban tőlem, hogy a harminc év körüli svájci fräuleimt az ilyen privát szolgálattételek igénybevételének csak a halvány gyanújával is illessem. Az emberanyag bizonyára nem lett volna neki eléggé jó ehhez.

Másra akarván terelni a beszélgetést, megkockáztattam a kérdést:

— Jártak'-e már Csehszlovákiában, a Magas-Tátrában, megfordultak-e Magyarországon, ismerik-e Budapestet és a Balatont?

— Nem — felelte az energikus kisasszony, aki valószínűleg döntött a nyaralás kérdésében —, nem akarom megsérteni, de engem nagyon zavarna, hogy mindenhová nyomon követnek, és nem mozoghatok szabadon.

Elhűltem. Ekkora balhiedelmet nem feltételeztem volna a csaknem szomszédunkban fekvő Svájc fiáról, illetve lányáról. Élénken tiltakoztam a két ország nevében, s már csaknem esküdözni kezdtem, hogy nálunk vagy Magyarországon minden üdülő tetszése szerint jöhet-mehet. Megemlítettem, mennyi külföldi járt a nyár folyamán Magyarországon, Budapest belvárosában talán több idegen szót lehetett hallani, mint magyart.

— Nyugati országokból? — nézett rám szemüvege mögül hitetlenkedve a kisasz- szony.

— Angolok, franciák, olaszok, németek, amerikaiak, amilyet csak akar.

Egy pillanatig hallgatott, aztán fölényes udvariassággal mentegetőzött:

— Bocsásson meg, „aber für mich sind die Ostblockstaaten doch Ostblockstaaten...“

Többé nem üldögéltünk együtt a teraszon. Az ilyen időtöltésre az én koronáim is

túlságosan jók voltak. Felkerestem a halászokat, akik Gümüldürből és a szomszédos falvakból az itteni halban gazdag öbölben próbáltak szerencsét.

Közöttük akadtam a szőke Alira, aki az idei szezonban átvette Hüsszein kapitány tisztét, de oly kicsi volt a forgalom, és oly kicsi a bér — amellett foglalt volt egész napja —, hogy felbontotta szerződését. Azóta árván hányódik a móló végében a hotel elegáns motorosa, rozsdásodnak a vízibiciklik. Ali önállósította magát. Viharvert csónakjába beszerelt egy — összetakarított pénzén vett — motort, és ha akadt utasa, saját zsebére motorozott vele a tengeren. Ha nem akadt utas, halászott. A hotel területére, a parkba lépnie természetesen nem volt szabad. így csak azok a vendégek szerezhettek tudomást a motorozási lehetőségről, akik kívülmerészkedtek a hotel területét elhatároló, még a tengerbe is benyúló kerítésen. De volt Alinak még egy vadászterülete, a két-három kilométernyire fekvő Szultán-hotel, amelynek strandján nyugodtan kiköthetett, és felvehette a rendeléseket. Természetesen tőlem is megkérdezte, nem óhajtok-e motorozni. Fürdőruhában voltam, pénzt nem hordtam magammal a strandra, hát nemet intettem.

— Nem pénzért — magyarázta Ali —, pénz van elég — és szakadozott nadrágja zsebéből előrántott egy csomó bankjegyet bizonyságul, és nevetett megmutatva mind a 32 fehér fogát. Akkor már tudta rólam, hogy nem vagyok sem német, sem angol, sem francia. Inkább barátian kezelt, úgyis mondhatnám, testvériesen, hiszen én sem tartoztam a gazdag nemzetek gyermekeinek sorába, akiktől elsősorban azt várják, hogy pénzt hozzanak az országba, amiből Ali magának is remélt valamit. Különben is hízelgőnek találta, hogy a halászok, a török emberek társaságát keresem, mert ebben az érdeklődésben a népe iránti megbecsülést látta. Szívesen szegődött kalauzomul, s addig száguldozott velem a szélszántotta tengeren, míg nem esedeztem, hogy tegyen partra, mert a tengeri betegség kínos tünetei jelentkeztek.

Micsoda gyönyörű világ az Égei-tenger csipkés, szigetekkel teliszórt partja! Hány változata a víznek és a földnek! A színeknek és fényeknek tökéletes összeolvadása még ma is világít felém anyagtalan, tündéri szépségében, mintegy álomból, messziről, tünékenyen, mégis a valóság erejével. Szamosz szigetének közönyös, ködös szürkéje,