Irodalmi Szemle, 1970

1970/4 - Vekerdi László: Kis népek a kis világban

séget, emberséget, életet; s ők maguk, a német emberek, nyomorultul elhazátlanodtak. „Aki a fix pontot önmagán túlra helyezi — írja Fábry —, az hipnotizáltja, rabja, elkötelezettje lesz. Otthon és egyedül hiányérzete van. Energiája a céltávolság, a célkitűzés, a célhorizont arányában nő: mindent a távoli cél érdekében mozgósít. Egymagában, egyedül önmagával összeroskadna, a kard felemésztené a hüvelyt! A németnek ily értelemben nincs hazája, fix pont summája: otthontalan. Gneisenau kijelentésének

— »ahol a hadsereg áll, ott van a haza« — ez a rejtélyderítő értelme. A nyugatnémet volt SS-tiszt, Erich Kern regényében (Megállt az óra) egy Európán át hajszolt német katona rezignáltan kérdezi: »Hol vagyunk mi otthon?« A felelet: »Mi a parancsban vagyunk otthon«. A parancs mint otthon! Gneisenau haza-fogalmának itt kerekedik ki teljes értelme és valósága. A haza, mint katonai parancs! A militarizált német a parancsban van otthon. Ez otthontalanságának összegező magyarázata. A parancs mindig önmagunkon kívülre hajszol. Irány: az és ez! A fix pont: az elérendő valami. A katonai parancs: a cél, a célpont; a külcél: a céltábla!“

A németek történetében úgyszólván tiszta tenyészetben vizsgálható a nacionalizmus pusztítása, de a következtatések nem korlátozódnak a németekre. A hódító nacionalizmus szükségképpen hazátlan, otthontalan bitangokká torzítja az embereket, s a csak saját nemzetét tekintő nemzeti öncélúság elaljasítja s óhatatlanul mások megtámadására csábítja a népeket. A nemzeti öncélúságnak még a régi nagyvilág is kicsi volt, a mai kisvilágot pedig elpusztulással fenyegeti. Megtelt és összezsugorodott a Föld, nem fér el rajta a háború is meg az ember is. „A hagyományos diplomáciával szemben merőben új körülmény — írta találóan Konrád György A korszerű háború korszerűtlenségéről szóló tanulmányában (Valóság 1963. évi 6. szám) —, hogy a cél és kockázat klasszikus aránya végérvényesen szétfoszlott, és kisszerű casus belli bolygóméretű pusztuláshoz vezethet.“ Ezáltal azonban óriási mértékben megnőtt a kis nemzetek felelőssége. A kis nemzetek elemi kötelessége a béke megőrzése, még látszólagos vagy akár tényleges területi és nemzeti „érdekek“-ről való lemondás árán is. Nyugodtan „lemondhatnak" egyébként róla, mert a kisvilágban, melynek immár létfeltétele a béke, egy kis ország tekintélye s előbb-utóbb jóléte Is aszerint nő vagy csökken, hogy milyen mértékben szolgálja a békét.

A békéhez azonban az szükséges, hogy a nacionalizmus tényleges és koholt, elválasztó s egymás ellen uszító különbségei helyett megtalálják az országok a nagy közös érdekeket, a társadalmi és gazdasági haladás, az emberi fejlődés közös feltételeit. S ez nem könnyű föladat, sokszor valóságos polgárháború alakulhat ki a különbségekre építő nemzet és a nagy emberi azonosságokat vállaló nép között; igen tanulságos ebből a szempontból a magyarok története az utóbbi évtizedekben. Nagy írók s gondolkozók egész sora — Balogh Edgár, Déry Tibor, Fábry Zoltán, Fülep Lajos, Gaál Gábor, Illyés Gyula, Lukács György, Németh László, Rehák László, Veres Péter, hogy csak néhányat említsünk — elemezte lényeglátó s merész írásokban a magyarság helyzetét s felelősségét; bátor és művészi filmek, mint a Húsz óra, a Hideg napok, a Szegénylegények, a Földobott kő, tanúskodnak a kollektív önismeret s őszinteség növekedéséről. Ezek alapján ma már világosan látható, hogy a két világháború között s a második világháborúban a magyar nép mennyire nem azonosítható a hivatalos Magyarországgal. Így például a hivatalos magyar állam ostoba irredentizmusával ellentétben a magyar nép képviselői az ország határain belül s kívül egyaránt a népek közös érdekét és a demokratikus haladást szolgálták, s többnyire jelentős szerepük volt a közép-európai országok háború utáni sorsát meghatározó haladó mozgalmakban, az országok szocialista és kommunista pártjaiban. Fábry Zoltán például a bécsi döntések idején világosan meg is írta, hogy a csehszlovákiai magyarság nem kér semmiféle „ezeréves határ“-ból, s inkább otthon érzi magát Masaryk demokráciájában, mint a Horthy-fasizmusban. Nagy dokumentumesszéjéből, A vádlott megszólalból pedig világosan látható, miként szolgálták a fasiszta megszállás idején a szlovákiai magyarok a demokrácia és a szabadság közös ügyét. A Kortárs 1969 októberi számában jelent meg Balogh Edgár dokumentumnovellája, a Szép halál. Ebből jól látható s megérthető, hogyan küzdöttek az erdélyi kommunisták — függetlenül attól, hogy románok voltak-e, vagy magyarok — a megszálló német s magyar hadsereg ellen, a fölszabadulásért. S volt a két világháború közötti korban idő, amikor a magyar nép érdekét úgyszólván egyedül a Korunk képviselte, s noha a Horthy-rendőrség kitiltotta, az országba bejutó