Irodalmi Szemle, 1970

1970/4 - Vekerdi László: Kis népek a kis világban

sági fejlődés az ő érdeke is volt, a megnyíló munkalehetőségek s a bővülő kereskedelem megnyitotta előtte a társadalmi fölemelkedés útját. Mi több, a nemzeti ideológia elmélete is a ,,nép“-re hivatkozott. „Az újkori (polgári) patriotizmus — írja Szűcs Jenő

— a XVIII. század második felében abból az eszmekörből született, mely a »társa- dalom« fogalmát a »nemzet«, a »szuverén nép« kategóriájával azonosította, és azt — az eszmék szférájában — a jog, a szabadság és a hatalom forrásává, letéteményesévé és birtokosává tette, következésképpen mindennek a »haza« szimbólumával kifejezett értéknek fenntartását, megóvását és védelmét kötelességévé tette. Amennyiben mindennek a nép — a realitás szférájában — mégsem lett birtokosa, annyiban vált illuzórikussá, demagóggá és hazuggá a polgári hazafiság.“

Ilyesféleképpen vált a Nagyvilág népek hazájává. Ezzel azonban az Is járt, hogy a szentnek kikiáltott nemzeti érdek szolgálatában extrém helyzetben minden nemzet úgy károsíthatta, fosztogathatta, gyilkolhatta a többit, ahogy bírta. Ha a szent nemzeti önzés nem is, az ártó eszközök sokáig elég korlátozottak voltak, s így a XIX. században a polgári hazafiság túlságosan nagy pusztítást nem okozhatott, viszont fékezte valamennyire az azonos nemzethez tartozókban az egymás elleni önzést és kapzsiságot, s így végül Is világméretben talán több haszon származott belőle, mint kár. Amíg a nemzetek a Nagyvilágban éltek, addig a haza és a polgári hazafiság a kereskedelem, az ipar, a földművelés, a közegészségügy, a Iközművelődés fejlődését segítette. De ahogyan szűkült a világ, úgy fogytak ezek a gazdasági és kulturális előnyök, míg a Kisvilágban a visszájukra fordultak, s maradt végül a realitás: a piciny Földre összezsúfolt hatalmas pusztítópotenciál.

Különös és veszedelmes kettősség keletkezett így. A gazdasági, technikai, tudományos, politikai és katonai fejlődés parancsoló szükségként követeli a megbékélést; a kicsivé vált Földön a legkisebb háború is, mely bármikor világméretű konfliktussá növekedhet, bűn az emberiség ellen. Ugyanakkor azonban száznál több szuverén állam figyeli a picike Földön egymást, több-kevesebb gyanakvással és gyűlölettel, titokban vagy nyíltan különbnek hirdetve s nagyobbnak remélve magát a többinél, nemzeti Jövedelme nagy részét a nemzeti „függetlenséget“ és a nemzeti „nagyságot“ védő hadseregekre áldozva. Arnold Toynbee, hasznos ünneprontóként az Apolló 11 útja után fölhangzó kórusban, a költséges kísérlet egyetlen reális hasznaként épp ennek a történelmi paradoxonnak az esetleges fölismerését és elismerését jelölte meg. „Hát nem nevetséges elgondolni — írta —, ha az ember hatáskörének gyors kiterjesztését tekintjük a szárazföldről a tengerekre, a tengerekről a levegőre, s most a sztratoszféráról a Holdra, hogy a földfelület valami 125 szuverén és független államra földarabolt maradjon? A technológiai haladás és a politikai helyzet ellentéte nyilvánvalóbbá vált, mint bármikor. Oly hatalmas ez az ellentét, hogy már egyformán nevethetünk és sírhatunk miatta; mégis a kacaj tán üdvösebb lenne a könnyeknél, hátha kikacaghatnánk magunkból a jelenleg már anakronisztikus nemzeti megszállottságunkat. Hátha segíthetne a gyógyító kacaj, hogy a 125 nemzeti állam alávesse magát egy olyan világ- rendszernek, amely egyszer s mindenkorra meg tudja akadályozni az egymás elleni háborúskodást, fő szenvedésünk okát."

Nyilvánvaló, hogy ma az egyetlen reális ilyen „világrendszer“ a békés egymás mellett élés. Ez ma a világ alapérdeke, melyhez képest minden más eltörpül. „Tegnap és ma egyformán, egy célból mondjuk és ismételjük az ember, az emberiség létparancsát — írta Fábry Zoltán az Európa elrablásában —: minden erőnkkel meg kell akadályoznunk a háború kitörését! írástudó, felelős szellemember mást le nem írhat.“ Fábry fundamentális könyve részletesen analizálja — általános érvényű modellként — a német háborús tűzfészek születését: a nemzeti terjeszkedés térőrületét, az irracionális jelszavak és viselkedésformák gondolkozásbénító hatását, az eszménnyé magasz- tosított nemzeti önzés hazug irtózatát, a hősködésbe és nagyzásba fordult állati szorongást, a tömegmészárlást kívánó nemzeti kiválasztottságérzést, a közönséges gyilkolássá degradálódott halálmegvetést, a nemzeti totalitás öngyilkos fegyelmét, a militarizmus brutális és életellenes sikerkomplexumát. „A német nép ereje a második világháborúban azon alapult — idézi figyelmezetően Lancelot Law Whyte könyvéből —, hogy az ellenfeleit annyira megtévesztő lelkiismeretlenség mögött az össznép egyetlen feladatnak szentelte magát: egy mindent átható nemzeti cél érdekében totálisan kihasználta a technikát." Mindent alárendeltek a német nemzeti nagyság rögeszméjének: tisztes