Irodalmi Szemle, 1970

1970/4 - Vekerdi László: Kis népek a kis világban

wrong, my Country“, „Deutschland, Deutschland iiber alles“: a minta — bevallottan vagy titkoltan — mindenütt ez volt.

A gyerekek lényeglátó primiitivitása tökéletesen kifejezte az „országosdi“ játékban a nagyok mesterkedéseit: a földre rajzolt négyszögben ügyes késdobásokkal kell levágni a másik „országából“ egymás után minél nagyobb darabokat. A játéknak persze föltétele, hogy az ország tulajdon legyen, magántulajdon. Hiszen ha nem az, mi értelme a vagdosásnak? Az ország határainak „szentsége“ és a magántulajdon „szentsége“ szorosan összefügg: épp az utóbbi nyert transzcendens és irracionális ideológiai igazolást az „országhatárok sérthetetlenségének“ a dogmájában; az osztályöntudatra ébredt munkásság szükségképpen kapcsolta kezdettől fogva a proletár nemzetköziség elvét a magántulajdon elleni küzdelemmel. A két szörnyű világháború azóta igazolta az elv helyességét; százmilliónyi meggyilkolt ember s a mérhetetlen rombolás mutatja a magántulajdon „sérthetetlenségére“ alapuló nemzetiország-rendszer borzalmas irracionalitását.

A nagy pusztításból kiemelkedő világban tulajdonképpen már az új kisvilág politikai realitása tükröződött: a világ sorsát elhatározó döntések két szuperhatalomra redukálódtak. A nagyvilág helyébe lépő kisvilág láthatóan nem elég nagy ahhoz, hogy sok külön, teljesen független, szuverén állam hazája legyen. Az integrációs törekvések, az új államok tudatos vagy önkéntelen csatlakozása a két nagy államrendszer egyikéhez, a gazdasági, politikai és katonai tömbök stabilizálódása mind erre utal. A kisvilágban csak két óriáshatalom s még egy-két kisebb gazdasági (például a Közös Piac) vagy demográfiai (például Kína) nagyhatalom fér el. A többieknek: a régi nagyhatalmaknak s a múlt században keletkezett kis országoknak választaniuk kell. Mindenképp „elkötelezettek", még a legsemlegesebb országok is.

De ha a nemzeti államok régi rendszere — a Nagyvilág — végleg elveszítette is gazdasági és politikai jelentőségét, az ideológiájukból nagyon sóik minden megőrződött máig. S emiatt itán nem Is csodálkozhatunk, hiszen a modern nemzeti állam kialakulásában és fejlődésében sok tiszta s kiváló ember működött: etikai, művészi s tudományos alkotások sorát állították az eszme szolgálatába. A „haza“ fogalma mélyen bevésődött az emberek tudatába, mély érzelmekkel kapcsolódott, abszolút etikai értékké vált, teljesen elfelejtették eredetét. Éppen ezért különösen fontos a történeti fejlődés hangsúlyozása.

A magyarországi nemzetvita során, 1968-ban Szűcs Jenő elemezte legszebben a „haza“ fogalom és a nemzeti ideológia kialakulását (Valóság 11/1968. 6. sz. 37—49. o. és 7. sz. 49—66. o.) illetve átalakulását. „A modern haza jogalma — Írja — nem úgy jött létre, hogy az emberek tömege a XV1I1.—XIX. század fordulója után egyszerre csak »széles e hazában« olyan otthonosan kezdte magát érezni, mint szülőfalujában, szülővárosában, a jól ismert tájon. A politikai haza fogalma a szülőföld képe mellé iktatódott anélkül, hogy ez utóbbi megsínylette volna. Különnemű jelenségekről van ugyanis szó. A szülőföld: tapasztalat, élmény, emlék. A politikai haza eredendően: eszme. Ezen az eszmén kezdetben viszonylag szűk intellektuális réteg, politikusok, írók, jogászok, történetírók, filozófusok, a nemzeti öntudat propagandistái dolgoztak, formálták ki azt szónoklatokban és közjogi elméletekben, a nemzet múltjáról, helyéről és hivatásáról alkotott teóriákban és költeményekben, politikai pamfletekben és nemzeti himnuszokban, mígnem az egész gondolatkör az iskolákon, a tömegkommunikáció egyre bővülő eszközein, újságokon, könyveken át valóban a tömegek közkincsévé vált. Nemes és jogos törekvések jelszavaiként olykor, hazug és demagóg tendenciák szolgálatában máskor«,Nem primér érzelmeké az indíttatás itt, hanem szekundér ideológiai mozzanaté: az elsajátított, a vállalt nemzeti eszméé. A haza az eszmékben és a propagandában — főként Közép- és Kelet-Európában — olykor már elkészült, amikor a politikai viszonyokban területi realitásként még meg sem volt."

Többnyire megvolt azonban már ilyenkor is gazdasági realitásként, az elkülönülés és az autarkia előnye miatt. Anlkerschmidt báró vagy Keőcserepy úr nagyon is jól tudta, miért lett belőle magyar hazafi, ha Jókai, a nemzeti eszme lelkes propagátori nem írta is meg világosan. A gazdasági realitás természetesen nem, vagy nem föltétlenül azonos az „anyagi érdek“-kel; a független, önálló „haza“, a külön vámterület, a helyi ipar azonban mégiscsak a honi tőkések, nagybirtokosok s polgárság érdekét szolgálta. Szolgálta természetesen a nép fölemelkedését is egy ideig, hiszen az ipari és gazda