Irodalmi Szemle, 1970
1970/1 - Kardos István: Az értelmiség történelmi kialakulása
túlzásokra már csak azért sincs szükség, mert az értelmiség maga magáért beszél. Az értelmiség történelmi útját olyan szellemi óriások fémjelzik, mint Konfucius, Sokrates, Aristoteles, Sophokles, Euripidies, Demosthenes, Pythagoras, Archimedes, Thales, De- mokritos, Vergilius, Tacitus, Dante, Boccacio, Giordano Bruno, J. Hus, Luther, Kálvin, Comenius, Descartes, Voltaire, Rousseau, Milton, Shakespeare, Swift, Kipling, Moliére, Balzac, V. Hugo, E. Zola, Heine, Goethe, Cervantes, Ibsen, Dosztojevszkij, Turgenyev, Csehov, Puskin, Csernisevszkij, L. Tolsztoj, Petőfi, Ady, Haydn, Beethoven, Verdi, Mozart, Chopin, Puccini, Csajkovszkij, Händel, Bach, Rossini, Weber, Schumann, Offenbach, Berlioz, Wagner, Gounod, Liszt, Debussy, Brahms, Bartók, Kodály, L. B. Alberti, Botticelli, Mantegna, Bellini, Leonardo da Vinci, Rafael, Michelangelo, Rubens, Coreggio, Tiziano, Donatello, Goya, Delacroix, E. Manet, Renoir, Rodin, Velazquez, Murillo, Rembrandt, A. Dürer, Repin, Munkácsi, Darwin, Pasteure, Watt, Mendelejev, Pascal, Galvani, Ohm, Ampére, Newton, Einstein, Eötvös L., Bolyai, Semmelweiss, Pavlov, Huxley, Planck, Spinoza, Helvetius, Hobbes, Locke, Holbách, Leibniz, Lessing, Dobroljubov, Belinszkij, Herzen, Kant, Fichte, Hegel, Feuerbach, Marx, Engels, Lenin és még sokan, sokan mások. Az emberi nem története elválaszthatatlan az emberi szellem történetétől. S ennek az útnak valamennyi nagy állomásán — az athéni mituszrombolásban, a kereszténység kifejlődésében, a reneszánsz áramlatában, a reformáció mozgalmában, a tizennyolcadik század fölvllágosodásában, a (polgárosodásban és a tudományos szocializmus harcában — ott volt az értelmiség is, és szerepe nem volt jelentéktelen. Az említett két koncepció egyetlen pontban találkozott: a szellemi munka és az értel- miségi munka azonosításában. Tekintettel arra, hogy ezzel a vélt átfedéssel gyakran más koncepciókban is találkozunk, szükségesnek látszik tisztázni e két társadalmi kategória tényleges fogalmát. Induljunk ki az emberi munka értelmezéséből. A marxista társadalomelmélet az ember olyan célszerű tevékenységét tekinti munkának, amely közvetlenül vagy közvetve anyagi és szellemi javak előállítására irányul.1^ A munka mindig társadalmi tevélkenység, a társadalom „összmunkája ‘ természetszerűleg magába foglalja a „társadalmi összmunkás“, azaz az egyes ember munkatevékenységét. A munkafolyamatban részt vevő tényezők közül kétségkívül a munkaerő a legaktívabb. Mind a munka eszköze, mind a munka tárgya a munkaerő által determinált, dinamizmusuk mindig a termelő ember függvénye. Munkaerőnek az ember azon fizikai és szellemi képességének összességét tekintjük, amely az embert képessé teszi a munkatevékenységre, a különféle emberi szükségletek kielégítését szolgáló anyagi és szellemi javak közvetlen vagy közvetett módon történő előállítására. A munkaerő fogalma arról tanúskodik, hogy a társadalmi összmunka elválaszthatatlan az egész társadalom fizikai és szellemi képességeitől. Marx~jellemzésében „a munka- folyamat egyesíti az agy és a kéz munkáját". A munka mindig tartalmazott fizikai és szellemi elemeket is, a fizikai és a szellemi képesség egységként jelentkezik a munka- folyamatban. Ennek az egységnek megkülönböztetett hangsúlyozása azt a tényt kívánja nyomatékosan kidomborítani, hogy a fizikai és a szellemi munka — mint társadalmi kategóriák: — csupán ezen az egységen belüli domináció kifejezője. Éippen ezért meddőnek tekintjük azt a vitát, amely a fizikai eilemek vagy a szellemi elemek történelmi elsődlegességét firtatja az emberi munka kapcsán, mert ennek a „tyúk-tojás“ vitánaik nincs reális alapja. E két alapvető munkaelem az emberiség történelmi "kialakulása óta egységben volt, a munkán belül sosem vált el teljesen, és csupán belső minőségi és mennyiségi arányváltozásokról beszélhetünk. Nem kétséges azonban, hogy a belső arányok megváltozásának rendkívül nagy jelentősége volt az emberi társadalom történetében. A fizikai és a szellemi munkaelemek arányviszonya_ mindig a munka prosperitásával korrelál. Köztudomású, hogy a nagy termelékenységű fizikai munka magas fokú szellemi képességéket igényel, vagyis a fizikai munka termelékenységi foka egyenesen arányos a benne levő szellemi munkaelemek minőségével és mennyiségével, a fizikai munka nehézségi foka pedig fordítottan arányos a benne levő szellemi munkaelemekkel. 12 Vő. K. Marx, A töke. I. k. Budapest 1961. 170. o.
