Irodalmi Szemle, 1970

1970/4 - Gyurkó László: Állam és forradalom (Részletek a szerző Lenin, Október c. könyvéből)

a proletariátusnak még szüksége van államra, nem a szabadság érdekében használja fel, hanem ellenfeleinek fékentartására, és mihelyt szó lehet szabadságról, az állam mint olyan megszűnik".

A proletárhatalomnak is szüksége van államra. De ez a hatalom nemcsak azért biztosíthat nagyobb szabadságot és nagyobb egyenlőséget, mert a többség nyomja el a kisebbséget, mert a termelőeszközök közösségi tulajdonba kerülnek, és senki sem zsákmányolhat ki senkit, hanem mert magában hordja az állam elhalásának, minden erőszak megszűnésének, az osztály nélküli társadalomnak a lehetőségét. S nemcsak magában hordja: az első pillanattól erre kell törekednie.

Ez volt Lenin programja.

(A szabadság és a rend) Az anarchizmus olyan ősi, mint az emberiség, mert a szabadságot keresi. Szimbóluma Lucifer, a mindent tagadó, minden ellen lázadó, öröknyug- talan szellem.

Szabadságfogalmunk is anarchikus; aki kimondja ezt a szót, önkéntelenül is arra gondolt: kötetlenség. A szabadság a rend tagadása; megszabadulni a ránk kényszerített szabályoktól, fittyet hányni a törvényeknek, megtagadni a parancsokat, nem függeni senkitől és semmitől: nem ez a szabadság örök álomképe? Az élet viszont törvényeket gyárt, szabályokat készít, korlátokat emel, kötelékeket teremt, s a szabadságot sóvárgó újra meg újra elbukik, mert a törvények erősebbek, mint az álma, a rend, mint a szabadság.

De biztos, hogy a szabadság a rend tagadása, s a rend a szabadságé? Nem létezhet olyan rend, mely épp azáltal válik renddé, hogy a kényszert semmisíti meg? S nem az lesz az igazi rend, mely megszüli a szabadságot?

Lucifer sosem lehet szabad, épp azért, mert lázad. S a lázadás eleve azt jelenti, hogy van, ami erősebb nála; a tagadás, hogy elnyomják; örök nyugtalansága, hogy nem tudja megvalósítani a szabadságot. Egyik vagy másik ember ideig-óráig kikényszerítheti magának a szabadságot vagy legalábbis azt hiheti, hogy elérte. De ez még nem a szabadság; szabadságról csak akkor beszélhetünk, ha minden ember számára az lesz a természetes állapot.

A lenini — és marxi — vízióban az a lenyűgöző, hogy elképzel egy társadalmat, melyben a szabadság nem a lázadás, a tagadás eredménye. Egy rendet, mely a kényszer, az erőszak megszüntetésével megvalósítja és biztosítja a szabadságot. A rendet, ahol a szabadság szükségszerű, mert a rend maga a szabadság.

(Kérdések I) Bizonyos, hogy az Állam és forradalom a kérdések egész sorát vetette fel.

Egyáltalán lehetséges-e a világ ily méretű felforgatása? Valóban ennyire megváltoztatható a társadalom, s ezáltal az ember? A gazdasági és politikai felszabadulás ilyen mértékben meghatározza-e -az emberi szabadságot?

Elképzelhető-e közvetlen hatalom megvalósulása ilyen formában? Lehetséges-e a teljes önkormányzat, minden felülről való beavatkozás teljes kiküszöbölése?

Elő lehet-e teremteni egyik napról a másikra egy teljesen új államapparátust? S az új apparátus lelkesedése és megbízhatósága pótolja-e a szakértelmet, a gyakorlatot?

Helyettesítheti-e a milícia a hadsereget, a rendőrséget?

Vajon az alulról fölfelé történő választás a legjobb, amikor a községi szovjetet közvetlenül a nép választja, de a járásit már a községi szovjetek, a megyeit a járási szovjetek és így tovább? Nem olyan szűrő ez, ahol elsikkadhat a nép akarata?

Valóban olyan egyszerű az államigazgatás, hogy bármelyik írni-olvasni tudó ember elvégezheti?

Lehetséges-e állandóan cserélni az apparátust? Megvalósítható-e, hogy a tisztség- viselőket bármikor leválthatják? Az anyagi vonzás megszüntetése nem azt eredményezi-e, hogy az emberek nagy része nem törekszik az apparátusba, hanem mindig ugyanazokat küldi maga helyett?

Az államgépezet csak az osztályellenséget nyomja el, vagy mintegy öntörvénynek engedelmeskedve a maga kiváltságait is védelmezheti?

Vajon minden embert egyformán érdekel-e a közélet? S a rámenősebbek, az igyekvőbbek nem fogják-e kiszorítani a többieket? Ha meg is szűnik az anyagi vonzás, a ha-