Irodalmi Szemle, 1970

1970/3 - Nyitray Dezső: Dunaradványi vízimolnárok

Őrlés közben állandóan vigyázniuk kellett arra, hogy a víz be ne szivárogjon se a házhajóba, se a völgyhajóba, mert különben könnyen elsüllyedt. Megtörtént például az, hogy nem vették észre, hogy a völgyhajóba beszivárgott a víz. Egyszer csak látják, hogy a malom félrebillent, és a lendítőkerék nem fordult rendesen. Ennek következtében nem dolgozik a malom úgy, ahogyan kellene. Keresték, hol a baj. Akkor vették észre, hogy a völgyhajó tele lett vízzel, nem maradt meg vízszintes magasságában, hanem lesüllyedt, és ez akadályozta meg az őrlés menetét.

Nagyon sok bajt okoztak a gőzhajók is. Ezer szerencse, hogy abban az időben még nagyon kevés gőzhajó járt a Dunán. A gőzhajók kapitányainak parancsba adták: a malmok közelében lassítsanak, hogy a hajó kisebb hullámokat verjen. Sajnos, nagyon sok hajó parancsnoka nem lassított, s a nagy hullámok leszakították szögéről a malmot, az elindult a víz folyásán lefelé, és mire a hajó a stéghez ért, már ott volt a malom is, és a kettő személyzete közt nagy fenyegetőzés és veszekedés zajlott le. (Vörös Lajos- né Tóth Julianna közlése.)

A talpasok is kiütötték tutajaikkal a malmot. Éjszaka ki kellett világítani a völgyhajó farát. Ha történetesen elfelejtették ezt a molnárok, s jöttek a tutajosok áruikkal gyanútlanul lefelé, egyszer csak nagy ütést éreztek, és látták, hogy a további útszakaszon már nem egyedül mennek. No, lett is belőle nagy sürgés-forgás a hajómalomban: „Ereszd el a macskát!“; „Húzd ki a kötelet!“; „Kiabálj segítségért, mert a talpasok kiütötték a hajót és a malmot!“ stb. És mire mindezt elvégezték, akkorára a malom már jó messze volt eredeti helyétől, és fáradságos munkába került a visszahúzatása! Ezért a molnárok legnagyobb veszedelme az volt, ha kiütötték a malmukat. Ebből a zűrzavarból, sürgésforgásból kiindulva, sajátos molnártáncot is csináltak, amelyet éppen ezért molnár- veszedelemnek neveztek el.

Szólnunk kell még a malmok kikötéséről. Ez ősszel, november végén Erzsébet- és; András-nap között történt. (November 19-től 30-ig.) Közbeesett még Katalin napja is. Ezért mondogatták ilyenkor: „András: hazaláss!“ Vagy: „Örzse-Kata: két nagy szajha, a molnárokat hazahozza!“

A kikötés után, mulatsággal egybekötött nagy vacsora volt, amely igen sokszor egész reggelig tartott. E kikötés úgy ment végbe, hogy összeszedték a faluban levő összes molnárlegényt és inast, ha ez nem volt elegendő, még a parasztokat, őriősöket is, és emberi erővel, bagarákkal elkezdték húzni ki a Dunából, a malomszögről leszedett házhajót és völgyhajót, erős kötelekkel és láncokkal. Mikor már a part közelébe kerültek, kiszedték a vaskoszorúkat és deszkákat a vízikerékről. Aztán a nagy göröndölyről leszedték a deszkákat, koszorúkat és keresztfákat, s a révházba raktározták el őket a téli időre. Majd rácsatolták a házhajőra a csúsztató szánkót, és azzal, no meg hévérek segítségével, felemelték a házhajót is, a völgyhajót is külön-külön a már elkészített fosznikra, vagy ha javításra szorult, vastag 100—150 cm magas oszlopokra, hogy az alja ne rothadjon el, és hogy majd tavasszal elvégezhessék rajta — még bekötés előtt — a töméseket,, vízszigetelést, kátrányozást stb.

A göröndölyöket három-négy évenként ki kellett cserélni, mert mihelyt megkoptak vagy elrothadtak, már alkalmatlanokká váltak a reájuk váró terhes munkára.

A kikötés után ki kellett a malmot takarítani. Nagyon jól leporolni, lesepregetni a liszttől, pókhálótól, hogy télen el ne molyosodjon semmi. A vas alkatrészeket be kellett olajjal kenegetni. A szitákat száraz, szellős helyre tenni, a malomköveket átkalapálni, minden zegét-zugát jól kisikálni stb. A jó molnár még télen sem ült odahaza tétlenül, mert mindig talált valami munkát malmában vagy annak környékén.

Amikor kikötöttek, és elvégezték a nagytakarítást, a molnárgazda megmondta segédjének, megtartja-e őt jövőre is, vagy nem. Akinek „nem“-et mondtak, más helyet kellett keresnie. De felmondhatott ilyenkor a segéd is.

Kurucz Imre (60 esztendős) közölte azt is, hogy a malomtulajdonos molnároknak még ún. reáljoguk is volt. Ez azt jelentette, hogy malmával mehetett a Dunán határtól határig. Ha nem tetszett neki valamiért az eddigi hely, és ha ezt előzőleg bejelentette a folyamméroökségen, ezután már az új helyen őrölhetett. De ha kárt csinált ezzel a vándorlásával például a Dunai Hajóstársaságnak, meg kellett a kárt térítenie úgy, amiképpen az is megtérítette, ha kárt csinált az ő malmában.

E reáljog alapján 1935-ben ő és társa, Tóth Dezső, engedélyt kért, hogy malmukkal a Párkánytól 27 km-t jelző táblához mehessenek le bekötni és őrölni. Az engedélyt meg