Irodalmi Szemle, 1970
1970/3 - Nyitray Dezső: Dunaradványi vízimolnárok
kapták. Nagy felelősséggel és nagy kiadással lementek hát. Ebédre ott lemacskáztak, és megkezdték az őrlést. De minden igyekezetük hiábavaló volt. Közben épült ugyanis Párkány közelében egy nagy villanymalom, amely elhorgászta előlük az őriősöket, így ők a sok költség mellett újra csak munkanélküliekké váltak. A malmot azonban nem hagyhatták el akkor sem, amikor nem volt munkájuk. Ott kellett lenniük, és enniük is kellett! De mit egyenek, mikor semmijük, még csak lisztjük sincs? A mezőkön és réteken szöcskéket fogtak, azokkal horgásztak a malom oldalajtóin. A megfogott halakat elkészítették paprikásnak. A malom mellett levő földekről krumplit loptak hozzá, így tengették napról napra életüket. Azonban így nem élhettek sokáig. Engedélyt kértek hát a folyammérnöki hivataltól a visszajövetelre. Amikor megkapták ezt az engedélyt, a Duna Gőzhajózási Társaságtól egy kis gőzhajópropellert fogadtak meg 700 koronáért, és azzal hűzatták fel a malmukat a régi helyére. Itt aztán teljesen új életet kellett kezdeni, amelynek a második világháború vetett véget 1940-ben. Tóth Dezső bent volt a malomban, amikor azt lebombázták. Szenesére neki nem történt semmi baja. A lebombázott hajómalom gerendáit és deszkáit szétbontották a katonák, és elhordták a bunkerekbe. Vasalkatrészei az ócskavasba kerültek, a használhatatlan részek pedig elsüllyedtek. A molnárok évenkénti nagy mulatsága és bálja Szentháromság vasárnapján volt, rendesen a már megújult természetben, kint a Duná-parton, az Izsó-révnél, vagy a Kis- révnél. De kitakarították az Izsó-révnél levő nagy istállót, helyesebben révházat is, hogy ha történetesen esne az eső, legyen hová bemenniük. Később már csak a lenti kocsmánál tartották meg a mulatságot, gallyakkal díszített nagy sátorban. Csak a molnárok, hozzátartozóik és a meghívott díszes vendégek lehettek jelen rajta. Rendesen ún. „batyubálok“ voltak ezek. De maga a céh, illetve ipartársulat is, amely rendezte, jól felkészült rá. Vettek egy hektoliter bort, különféle jó italt, cukrászsüteményt. Azután vettek jó nagy halat a dunai halászoktól, s abból finom halpaprikást főztek, rántott halat készítettek. Enni-innivalóról tehát valóban példás bőségben gondoskodtak. De gondoskodtak a jó népi zenéről is. Rendesen Sárközi Vencel komáromszentpéteri cigány - prímást fogadták meg. A mulatság a kora délutáni órákban kezdődött. Minden alkalommal a céh atyamestere, később az ipartársulat elnöke nyitotta meg a következő ropogós csárdással: Két malomra tartok számot, De csak egyből veszek vámot. Kopik a kő, majd megvágattatom, Csak te szeress, csárdás kis angyalom! Ezután megkezdődött a bál. A fiatalok táncoltak, az idősebbek a körbetett fehér asztaloknál mulattak, beszélgettek, adomáztak, kártyáztak. A gazdánék — a malom- tulajdonos-feleségek — meg egyre kinálgatták batyuikból a vendégeket, segédeket, inasokat, akik leányaikkal szórakoztak. Volt itt nemcsak sült hal, sonka, sós pogácsa, hanem jó paprikás, fűszeres halászlé, sőt még túrós csusza is! Amikor már tetejére hágott a jókedv, valaki elkiáltotta magát: „Jön a molnárveszedelem!“ Erre a cigányok nagy zűrzavart csináltak egymás között, és elkezdtek jő ropogós csárdásokat húzni. Eleinte rendes ütemben, később mind gyorsabban és gyorsabban. Közben egy-egy molnár odakiáltott: „Süllyed a malom!“; majd megint: „Ereszd le a láncot!“; „Dobd rá a kötelet!“; „Dobd le a vasmacskát!“; „Szakad a kötél!“... és a táncolok e parancsnak megfelelő mozdulatokat tettek. Közben őrült gyorsasággal táncoltak, amíg csak ki nem dőltek. Ez volt a molnárveszedelem nevű híres molnártánc, amely a molnáripar elpusztulása után teljesen feledésbe ment. A molnárveszedelem után a molnárnék — ha nem volt bálozó leányuk — hazamentek, és lepihentek. Az ajtókat pedig rendesen nyitva hagyták, hogy ha hazajön férjük, ne kelljen majd felkelni az első álomból. A leányos mamák meg ott maradtak, és tovább gardírozták leányaikat. Gyakran megtörtént, hogy az ilyen mulatság alkalmával, amikor észrevette valamelyik titkos imádó, hogy kedvese már hazament, a férje pedig ott maradt és tovább mulat, „hazament“ ő is, és a nyitva hagyott ajtón „betévedt“ kedveséhez, egy kis szerelmet kérni vagy rabolni. Sokszor már csak akkor vette észre a szegény asszony, hogy nem a férje fekszik mellette, amikor már késő volt minden huzavona és kiábálás.
