Irodalmi Szemle, 1970
1970/3 - Nyitray Dezső: Dunaradványi vízimolnárok
9-er. Minden iparos társunk tartozik, bár mely iparos társunknak, vagy nejének, vagy gyermekének temetésére meg jelenni. 10-er. Minden iparos társunk tartozik a magas minisztérium által helben hagyott alap szabálokat, nem különben ezen jent említett ház szabálokat pontosan teljesíteni, ellenkező esetben alá veti magát a társulat által megválasztott békéltető bizotság határozatának, s azon határozatnak kellő időben elégséget tenni. 11-er. Minden belépő tag a magas minisztérium által helben hagyott húsz jorinton jelül, tartozik még harminc osztrák forintokat minden használható szerszámok gyarapítására egyszer s mindenkorra fizetni, oly meg jegyzéssel, hogy ezen pénzt sem maga, sem utódja, semmi szín alatt vissza nem kapja, mindég a társulat tulajdona marad. 12-er. A most, élő és leendő mesterek fi gyermekeik, ha a társulat tagjaivá lesznek, azon kedvezményben részesülnek, hogy a fentebbi pontban megnevezett 30 forintok el engedésében részesülnek, csak is a magas kormány által meg engedett 20 forintokat kötelesek fizetni. 13-or. A szerszám kezelésérül, és annak használatárul, az Elnök vagy al elnök, vagy az Elnök még bízotja által, és azoknak őrködése vagy fel ügyelete alatt ki zárólag használtassék, még határozott tisztelet díj mellett, hogy a társulatnak legfőbb vagyona tetemes kárt ne szenvedjen, és a társulatnak mindemül és mindenkor tudomása légyen. 14-er. Telles erő használatáért minden hajó malomnál 5 forint, völgyhajóval együtt hat forint 25 krajczár. 15-ör. Malom ház hajó emelésénél minden hébér 20 krajczárokban számíttatik, annak emelése mindenkor 8 hébér által történjék. 16-or. A völgy hajó emelésénél minden hébér 10 krajczárban számíttatik, s mindenkor 3 hébér által emeltessék. 17. Szánkó és hasáb fák, ház hajónál 60 krajczár, völgyhajónak pedig 30 krajczárban számíttatik. 18. Hajó építésnél 1. vagy 2. hébér különböző használatra, minden hébér 1 forint. 19. Minden mester, a midőn a malmánál a szerszámmal dolgát végezvén, tartozó kötelessége minden tárgyat azonnal a szerházba szálíttani. 20. Köteles minden malom tulajdonos a midőn a szerszámon használni akarja, előre, a fent nevezett szerszám díjat meg fizetni, ellenkező esetben tőle meg tagadttatik, és ha az elnök még is kiadná, akkor azon szerszám díjért az elnök felelős. 21. Miután az évi jövedékek vagy is kántorok 60 krajczárban van még állapítva az alap szobáiban, annak pontos bé fizetése a mesterek által eszközöltessék akképpen, hogy minden mesternek kötelessége valamint maga, úgy segédjei kántorát, meg határozott időben a társulat pénztárába bé fizetni, elhanyagolás, vagy nem akarás esetében, aláveti magát a békéltető bizotság határozatába. 22. Vasárnap, reggeli 8h órátúl fogva, dél után 4 óráig őrölni nem szabad, bekötis- kor kezdve tart aratásig. 23. Minden segéd ezen meg rendelt időre köteles meg jelenni. 24. Vasárnapokon köteles minden segéd, pontossan az ő strázsáját sorban kiállani. 25. Vasárnapokon vagy ünnep napon köteles minden mester a révben vizitálni. 26. A segédnek semmi jószágot mestere híre nélkül kimérni nem szabad. 27. A gerendák véginek szoros lecsatolása és azoknak 20 colira hagyása határoz- tatott. 28. Minden mester tartozik segédjeinek vándor könyveit 14 napok alatt, a társulat elnökének által adni, ellenkező esetben az elnök által a malombul kitiltatik. A tanonczok közvetítési díja 1. forint. A segédek közvetítési díja 5 forint. Ügy a tanoncok, valamint a segédek által az ipartársulat pénz tárába a fizetendő kántorok közvetítési díjak a társulat pénztárába folnák, s a foló kiadások fedezésére fordíttandó. Ezen ház szabálokat elfogadom, és annak minden pontjainak megtartására kötelezzük magunkat. Szívanyó Pál s. k. a társaság elnöke. Mészáros Péter s. k. alelnök