Irodalmi Szemle, 1970
1970/3 - Nyitray Dezső: Dunaradványi vízimolnárok
völgyhajó és a malom hajójának kellős közepén volt felszerelve. Szélessége 12 m 50 cm, tengelyének vastagsága 60 cm volt. A tengely egyik vége a völgyhajón, másik vége a malomban volt. Erre volt ráerősítve a 4 m átmérőjű fogaskerék, mely a malmot hajtotta. A vízikerék nagy vaskoszorúkkal, 5 m átmérőjű volt. Ez volt rácsatolva az ún. nagy göröndölyre vagy hatalmas forgató gerendára. A vízikeréken 4 ilyen vaskoszorú volt, egymástól két-két méternyi távolságra, amelyekre deszkalapátak voltak ráerősítve. Ezek hajtották a víz ereje által az egész malmot. A dunai hajómalmok belső berendezéséről és az őrlés menetéről a Sándorok ma is élő, 60 esztendős tagja: Sándor Géza —volt molnár és malomtulajdonos — a következőket mondotta el: A felöntött búza vagy rozs először a süllyesztő garatba került, onnan felvonó útján felkerült a padlásra, a többsoros rázó szitába. Innen ömlött a triőrbe, mely kiválasztotta belőle a konkolyt, a bükkönymagvakat stb. Majd belekerült a koptatóba, mikor is a por — szél által — a koptatókamrába került, a megtisztított búza a henger garatjába. Innen a recéshengerre ment, amely aztán három-négy járaton a daratisztító segítségével kiválasztotta a búzadarát. A megmaradt „srot“ pedig újra a hengerre került, és addig őrlődött rajta, míg csak valami kevés darát nem sikerült belőle nyerni. Amikor már együtt volt a daramennyiség, akkor hoztuk működésbe a sima hengert, melyen a körszíta vagy cilinder beiktatásával nyertük az I., II. és III. osztályú lisztet. Amit a szita nem ejtett át, azt hozzákevertük a srotkamrában maradt srothoz és egykét járaton barna kenyérlisztnek őröltük ki vagy a kiőrlő hengeren, vagy ha ez nem volt, a malomkövön. Ami pedig még így sem esett át a szitán: az ún. utolsó töret, ez •volt a korpa. Ha éles volt a recés hengerpár, és nem nedvesítették meg kellően a búzát — har- matozva vagy karabclva az őrlésnél — akkor ez a finom zsemlyeliszt rovására történt, mert betörte olyan apróra a búza legfelső héját, mint amilyenek a lisztszemecskék, és ez nagyon megbarnftotta a zsemlyelisztet. így aztán a búza őrlése sakkal komplikáltabb volt, mint a rozsé. Egy hajómalom például közepes vízállásnál naponta 13—14 q gabonát tudott feldolgozni. A vám 10 százalékos volt, a srotolásnál 5 százalékos. A búzából mázsánként 20—22 kg Ogg jelzésű finom daralisztet sikerült kiőrölni. Ebben benne volt már az egy-két kilogramm gríz vagy főződara. Utána volt még belőle 10—15 kg I. oszt. fehér főzőliszt és 30—35 kg kenyérliszt. Ha pedig a búza fajsúlya történetesen jobb volt az átlagosnál, akkor még több lisztet is kiadott. A hengerek és hengerszékek — meséli Trenka János — az 1850—60-as — mások szerint csak az 1890—95-ös — években jöttek használatba. Addig csak malomköveken őröltek. A hengerek eleinte csak a módosabb molnárok malmaiba kerülhettek, a szegényebb sorsúak még sokáig őröltek csak malomköveken ún. „magyarra“ vagy „parasztosra“. Ez az őrlés abból állott, hogy a beöntött gabonát először letisztították a héjától, aztán két kő között megőrölték, és egyszer meg is szitálták annak, aki ezt kívánta. De a legtöbb őröltető csak korpástul kívánta hazavinni. Otthon aztán ők maguk szitáltak át az őrletet különböző szitákon. Nehéz és veszélyes volt a Dunán való őrlés, mert nem tudhatta az ember, hogy mikor „üti ki“ a malmot, s akkor — utazhatnak malmostul egész le az Al-Dunáig. Sajnos, ez igen sokszor megesett. A szerencse csak az volt, hogy ilyenkor, veszély esetén a többi molnár azonnal abbahagyta a munkát, és segítségére sietett a bajba jutott társnak: macskázni, köteleket kidobálni, helyére vontatni és bekötni a malmot. Minden malomhoz hozzátartozott még a parton levő révház vagy raktárhelyiség. Ez körülbelül 5X5 m, redesen vert falból vagy vályogból épült helyiség volt, zsindellyel, később bádoggal vagy szurkos papírral lefödve. Ebben raktározták el a megőrlésre elhozott búzát, rozsot és a még haza nem vitt őrletet. A malomba csak a legszükségesebb mennyiségű gabonát vitték be, hogy ne terheljék feleslegesen a malmot, amely amúgy is súlyos, rendszerint 37 tonna volt önmagában. Minden malomtulajdonosnak volt a parton ilyen révháza. De megtörtént később, hogy két-három malom készleteit is csak egy révházban raktározták el. A parttól, illetve a révháztól a malomig úgy közlekedtek, hogy ladikokba rakták a megőrlendő gabonát, és azon vitték be a malomba, amely 70—80 méternyire volt a parttól. A kész őrlést is ladikokban hozták vissza a révházba. így aztán minden
