Irodalmi Szemle, 1970
1970/3 - Nyitray Dezső: Dunaradványi vízimolnárok
molnárnak, segédnek és inasnak nagyon jól kellett tudnia evezni és úszni. Minden malomhoz rendszerint három ladik tartozott: egy a parton volt kikötve, kettő a malom oldalában. A radványi molnáripari céhnek, ikésőbb molnár-ipartársulatnak volt a református templom tövében a Duna-parton egy révházszerű, 5X5 m-es épülete, amelyben a mat mok kibocsátásához és kikötéséhez szükséges faeszközök: szánkók, talpfák; vaseszközök: láncok, hévérek, pörölyök; továbbá kötelek, nád, moha, deszkák stb. voltak elhelyezve. Ezt az épületet — mivel ez már társulati, nem pedig magántulajdon volt, és mivel abban csak a közös vagyont (képező tárgyak és eszközök voltak elraktározva — megkülönböztetésül a malomtulajdonosok révházaitól: szerháznak vagy kolostya bódénak nevezték. Akinek szüksége volt valamire, innen kölcsönvehette a céh elnöké tői, és használat után ide kellett a tárgyat visszahoznia. Kurucz Imre elbeszélése szeriint, szóljunk a malmok tulajdonjogáról! A Komáromi Folyammérnöki Hivatalban minden malomnak volt ún. malomkömyve, amely a dunai malmok tulajdonosának vagy tulajdonosainak a nevét örökítette meg. A malmok tehát ugyanúgy voltak telekkönyvezve a folyammérnöki hivatalban, mint ahogyan a gazdák földjei a telekkönyvben, és a tulajdonjog megváltoztatását csak érvényes alispáni ha tározattai lehetett kieszközölni, hasonlóan, mint a telekkönyvben a földtulajdonjog megváltoztatását az érvényes bírósági határozattal. S ha valami baj volt, vagy ha íizetni kellett valamit, például a vízierőadót, azt a tulajdonosok tulajdonjogi részese désük arányában fizették. Egy-egy malom értéke megfelelt 52 magyar holdnyi földterületnek. Ha két örökös volt a családban, egy fiú és egy leány, a leány kapta hozományul a földet, a fiúé, a férfié maradt a malom. Ha a különböző hajóstársaságok vagy a talpasok kiütötték vagy elsüllyesztették a malmot, kötelesek voltak megfizetni az 52 hold föld vételárát. Céh-ipartársulat. Mesterek, inasok, segédek és jövedelmük Mint minden iparágban, úgy a molnáriparban is már az 1800-as években céhekbe tömörültek az egy munkakörben dolgozók. A mi dunaradványi molnáraink már 1828- tól önálló Szegődtető és Szabadító Könyvet vezettek azokról, akik a dunaradványi céh fennhatósága alatt léptek be tanoncnak, és a három év eltelte után itt szabadultak fel. Erről beszél a még ma is meglevő „A dunaradványi Priv. B. Molnár Czéh Szegődtető és Szabadító Könyve. Készült 1828. esztendőben.“ (Ezt a könyvet bárki megtekintheti Komáromban, a Duna Menti Múzeumban.) A céh elnökét „atyamesternek", helyettesét „fiúmesternek“ hívták. Ök szegődtették a tanulni akaró fiút tanoncnak, és a 3 tanulóév elmúltával ők szabadították fel. Az atyamester parancsolt az egész molnártársadalomnak, inastól kezdve fel egész a ma lomtulajdonosokig és őriősökig. A céhbe tömörült molnároknak még egyenruhaféléjük is volt, amelyet csak ünnepi alkalmakra és mulatságokra vettek fel. Ez nagyon sok fiatal suhancnak megtetszett, és bár tudta, milyen nehéz és veszedelmes a dunai mol- nárság, ez vitte őt molnárnak. Ha más faluból jött valaki, és itt munkát vállalt, vagy malmot vett, azonnal be kellett lépnie a céhbe, és lefizetnie a megállapított tagsági dijat. Ennek fejében illetékmentesen használhatta a céh munkaszerszámait, kihúzó és vízretévő láncait, keményfa talpjait és lebocsájtó szánkóját. A céh atyamestere minden tagról nyilvántartást vezetett, iparjogot adhatott vagy vonhatott vissza. Mellette volt még a pénztáros, aki az anyagi elszámolásokat, befizetéseket könyvelte el. Ez a molnárcéh 1874-ben molnár-ipartársulattá alakult át. Az erről szóló eredeti jegyzőkönyvet és az ipartársulat „ház szabálait“, mivel nagyon fontos okmányról van szó, alább szóról szóra megörökítem: Jegyző-Könyv. Mely Duna-Radványban 1874.-ik évi Január 25.-én, Duna-Radványi volt molnár Czéh testületnek ipartársulattá lett átalakítására vonatkozó nagy Méltóságú Magyar Kíráli földművelés, ipar és kereskedelmi minisztériumnak kibocsátott magas rendelete faltán
