Irodalmi Szemle, 1970
1970/3 - Dorogi Zsigmond: Tanya ügyvédje, mérnöke
E verseket értelmileg-érzelmileg szívesen egészíti ki A zsezse-madár című prózai kötete, melyből szinte drámai sűrítettséggel tárulnak elénk a költői sors nagy fordulatai, megrendülései, útkeresései. A könyv minden darabja szenvedélyes önvizsgálat, melynek tartalma, akár e korban született verseié: a küzdelem egy újfajta költői-emberi magatartásért, melynek lényege: „mihelyt a legcsekélyebb változást láttam a nyomorúságai • hoz térdepeltetett embereknek a sorsában, s lehetőséget a boldogulásukhoz — mintha hegygerinc szakadt volna le a mellemről, oly fellélegezve 'kezdtem, próbáltam énekelni róluk, életükről, és a néha már a szájukra derengő örömeikről.. Váci legutóbbi, Eső a homokra című, 1968 derekán megjelent kötetének címadó költeményéből idéztem. Okkal merül fel a kérdés: mi történt az Ereszalja, a Bodza, a Mindenütt otthon, a Szegények hatalma, és a Kelet jelöl költőjével? -Honnan e megkeseredett, elfásult, lemondó hang? És honnan, miféle mélységekből tör elő a kötet fájdalmas, sokszor végletesen, görcsösen önkínzó, kétségbeesett hangjainak szólama? Miként ítéljük meg, miként közelítsünk Vácinak az elmúlt két-három évben írott költeményeihez? Ogy hiszem, hogy Tóth Dezső 1967-ben elhangzott találó megállapítása — többek között — Váci eme verseire is igaznak mondható: „Társadalmunk mai körülményei közt — idézzük Tóth Dezsőt — az olyan magatartástípus, ha nem Is a legideálisabb, de mindenesetre a legáltalánosabb, amely rákényszerül, rákényszeríti önmagát a hamis illúziók elvetésére, de amely ugyanakkor nem akar és nem tud a szocializmusba vetett hit nélkül élni. Dezilluzionálódás és meggyőződés, tagadás és nosztalgia, megszakítás és folytonosságteremtés termékeny küzdelme folyik ma sokakban, s éppenséggel azokban, akik a szocializmus mellett álltak és állnak, s különösen a művük folytonosságáért önmaguk előtt is felelős alkotókban. Nem válságnak, hanem társadalmi feltételeiben világosan körvonalazott átmenetnek, nem pesszimizmusnak, hanem katartikus állapotnak érzem ezt a lélektani helyzetet, és tisztuló és tisztító, megújuló és megújító ^költészetnek azt a közéleti lírát, amely ezen a társadalmi, ideológiai talajon fakad. Váci keserű elégedetlensége, olykor fájdalmas, visszhangtalannak érzett kiáltásai... mögött is ez az összetett új és pozitív tartalom húzódik." Nem könnyű ma Magyarországon — és másutt sem — a bonyolult, szinte percről percre változó nemzetközi események közepette társadalmi ihletettségű és érdekű költészetet művelni. Konszolidált körülmények között élünk hazánkban, de nem probléma ... Mert nem hiszem, hogy ne lehetett volna kitartó, csendes, hű jorradalomban élni... ... Széjjel szóródni — eső a homokra — sivatagnyi reménytelen dologra, s ha nyár se lesz tőled — s a táj se zöldebb; — kutakká gyűjt a mély: soká isznak belőled! Még nem hiszem, hogy ne lehetett volna élni: — a lehetetlent ostromolva, hát próbálom önvesztő szerelemben mi együtt — nem lett volna lehetetlen. .. .Ki innen jött, az mind kevesli a költészet kis pózait, indul a had — utat keresni, merre elődök sorsa vitt; A nép szíve fölött megőrzött vörös rongyok után kutat, s hall kétezer éve rögződött vágyakat: vezényszavukat! (Kelet felől)
