Irodalmi Szemle, 1970

1970/3 - Veres János: Az elsüllyedt Atlantisz

az elsüllyedt Atlantisz

1.

A torony-sisakon nagy, piros tallér a Nap. Üvegtálakban hamvas szilva és szőlő, az éjek és az évszakok szabályosan sorakoznak; minden a helyén van:

Európa, Ausztrália, a diófa, a kényelmes otthonok, pecsét a díszoklevélen, papucs a fogas előtt, minden a helyén van:

Ázsia, Afrika, Niagara-vízesés, Kilimandzsáró, akvárium, pénzesbögre, autókulcs, süppedő szőnyeg, minden a helyén van: fésűk, szoknyák, az Akropolisz romjai, csak éppen

porladó igricek szemüregéből csorog a könny, csak éppen

pusztító sirokkó közeleg a dombok felől.

Félrevert harang kon-bong a halántékomnál, nem bírja legyőzni a gitárok zenebonája.

Egyedül ülök, piszkos asztalnál, rtohányparázsból és borospalackból a halál bámul rám vipera-szemmel, bűvöl, hogy átkarolhassa vézna váltam.

Előttem a padlón fura ákombákomok: sok-sok kérdés s olvashatatlan válaszok.

Mint refrén a balladában, egyre a fülembe cseng egy földrész neve, mely elsüllyedt mielőtt megláthattuk volna.

Besötétedik, kiürülnek az utcák,

s a neonfényes feliratok, kirakatok között feltűnnek és zsákmány után néznek a kihaltnak hitt sárkánygyíkok és repülő hüllők.

S te nem vagy sehol.

Egy kamasz jön felém lyukas tornacipőben, ki én voltam valaha régen (talán az özönvíz előtti korban) tehervonatok árnyéka vetődik reá. az ablakrács mögött krétafehér arcok ...

Berek utca, Pusztaoldal, Betekints, Uras-puszta,

Veres János