Irodalmi Szemle, 1970
1970/3 - Farkas István: A csillaglámpás
A két gyerek búcsúzéra állt. Az öregember érezte, hogy nem volna szabad üres kézzel elengedni a gyerekeket, de mit Is adhatna nekik, ha semmije sincs?! Legalább ennyit mondott: — Most nem tudok nektek mit adni, de majd ha munkám lesz, akkor kipótolom, ha eljöttök! Vigyázzatok magatokra, mert cudar tél van, meg ne betegedjetek! A két gyerek illendőn elköszönt. A nagymama még odaintette őket, és megsimogatta a két gyerek borzas fejét. Aztán a gyerekek kint álltak a szegény kunyhók között, és arra gondoltak, hogy hazafelé kellene indulniuk, mert ki tudja, milyen idő lesz, honnan fúj a szél, honnan kerekedik hófelhő. Ahogy akaratlanul is inkább a városka felé fordultak, akkor látta józsika, hogy a toronyóra csak hármat mutat. No, még elnéz az iskola felé, ahol ugyan nincs most mit keresnie, mert szénszünet van, de hátha meglát valamit, ami érdekelné, s hátha barátokkal is találkozik. Karjára vette a kosarat, és megfogta Andriska kezét. — Benézünk a városba — mondta. — Aztán majd sietni fogunk hazafelé, mert édesanya vár bennünket! Kéz a kézben mentek a szűk utcákon végig, amíg a szélesebb útra nem értek, ahol már a boltok kezdődtek, s ahonnan nem messze volt Józsika iskolája. De most már józsikát is inkább a kirakatok érdekelték. A pék előtt meg kell állni. A kiflik olyan szépen mosolyognak rájuk a kirakatból, mintha egyenesen a szájukba kívánkoznának. S a kenyér is fehér, az üvegen át is ide érzik az ízét. Az ő édesanyjuk nem süthet ilyen kenyeret, nincs miből, spórolni kell a liszttel. Azután a bolt a sok cukorral, csokoládéval. Jobb nem nézni, mert az embernek csak a szíve fájdul meg tőle. A ruhásbolt már nem is érdekelte őket, mert új ruhára gondolni sem lehet. Amíg az öreg' rongyaikat el nem hordják, addig nincs új, még olyan sincs, amit a cigányoktól vesznek kevés pénzen. Eszre se vették, hogy az ég egyre jobban elborult, s olyan sötét felhők ereszkednek alá. hogy elborítják a városkát is, a kirakatokat is. Már a toronyórát sem lehet látni, csak az óraütés hallatszik a sűrűsödő levegőben. Addig jó, amíg legalább az óraütést hallják. Most már sietve indultak hazafelé. A kosár könnyű volt, s Józsi inkább Andriska kezét fogta erősen. Arra gondolt, hogy megrövidíthetnék az utat, ő jól ismeri a várost, s egy közelebbi utat is ismer a pusztára. Ha ide eljutottak, majd csak hazaérnek valahogy. Ám a sötét felhők egyszerre megszínesedtek, sűrű pelyhekben indult meg a fehér hószakadás, alig lehetett látni tőle. Józsika igyekezett gondosan tájékozódni, de a nagy hóhullásban mintha eltévesztette volna a máskor annyira ismerős utat. Csak nagy ügy- gyel-bajjal kerüllek ki a város végére. Ott Józsika megtorpant. Arra eszmélt, hogy sehol sem látja az ismerős csapást. A hó meg csak hull, egyre hull, mintha sosem akarna vége szakadni. Most már látni is alig lehet, pedig ki kell jutniuk innen, messze még hazáig, s ilyen cudar időben este lesz, mire hazaérnek. Aztán megindultak toronyiránt hazafelé. Csakhogy az út is másféle volt most, mélyebben süppedtek a hóba, talán már nem is út volt az, hanem szakadék, mert mélyen gázolt benne a láb, és nem akart jobb lenni. Akkor Józsi megállt. Szeretett volna már visszajutni az ismerősebb, a sokat járt útra, de a várost se látta. Megállt a nagy tanácstalanságban, merre menjen. Erezte, hogy Andriska hideg keze megremag az ő hideg kezében. ' — Haza kell mennünk, haza kell mennünk — mormolta. — Vár édesanyám, haza kell mennünk! A kicsi csak állt, mint aki semmihez és semmit sem ért, csak arra vár, hogy a tapasztaltabb, a nagy iskolás Józsi majd eligazítja. Így telt az idő, nem volt mit habozniuk. Indulniuk kellett, hisz majd csak elérnek valahová, ráakadnak egy ismerős fára, buckára. Mentek, gázoltak az egyre inkább magasodó hóban, maguk elé se mertek nézni, mert a zápor a szemükbe vágott, és ínetsző szél visított a fülükbe. — No, itt a világ vége — gondolta búsan Józsika, de hangosan nem merte kimondani, nehogy megijessze Andriskát. — Most már nem tudom, hol vagyunk, merre járunk! Meg-megállt, közben egyre jobban besötétedett, most már csak találomra lehetett
