Irodalmi Szemle, 1970

1970/3 - Duba Gyula: A harmadik helyezett

a német katonafegyverrel, és töprengtem. Nem titkolhattam magam előtt, hogy sajnálonv a szerencsétlen öreget, még ha ellopta is a puskámat. Legszívesebben megbocsátottam) volna neki, de tudtam, hogy ezt nem tehetem. Nem volt bátorságom megbocsátani a bűnét, mert könyörületem a barátaim kedve ellen lstt volna. Nem értettek volna meg, ők nagyon nehezen tudnak megbocsátani. A bűnösnek bűnhődnie kell. A világ erélyes és megértésében is keménykezű teremtője is azt mondja, hogy „megbüntetem az atyák: vétkét a fiakban harmad- és negyedíziglen“, miért kegyelmeznénk hát mi „az ellenünk vétkezőknek“? És én mégis sajnáltam akkor a vén borissza csőszt, bár néha feléje küld- tsm egy-egy gonoszul sziszegő acélgolyót, hogy bűnbánatára és vezeklésére figyelmeztessem, hogy belássa, tettét csak önmaga teljes feladásával teheti jóvá. Hajnalban ott találják majd alsónadrágban kuporogva, a félelemtől félig megháborodva a mezőn, s a falu tudatában eggyel szaporodnak szerencsétlen kalandjai, de tudtam azt is, hogy ennek így kell lennie. És mégis megbocsátottam volna neki, ha lett volna hozzá erőm, és közban nyugtalanul gondoltam erre a bennem élő, indokolatlan könyörületre, mely nyilvánvalóan egyik oka, talán éppen a fő oka, hogy más vagyok, mint a barátaim, és ez néha hátrányos helyzetbe hoz velük szemben. Egyszer még azt okozza majd, hogy komolyan elégedetlen leszek miatta önmagammal. S hogy legyőzzem a nyugtalanságomat és aggályaimat, töltényt toltam a német mesterlövőpuska csövébe, és kegyetlenül életerős golyótőrt szúrtam a mezőn kuporgó, alázatos sánta Csődör feje fölé, hogy ő féljen tőlem, és ne én önmagámtól.

Mi okozza a nyugtalanságot s idézi elő a távozás kényszerét? A vágyak? Nem hinném. De ha mégis azok, akkor ezek a vágyak egészen alaktalanok és kuszák. Színesek, de nincs kézzelfogható tartalmuk. Kontúrtalanok. Én mégis inkább úgy vélem, hogy nem annyira a biztatóbb jövő víziója kényszeríti ki a távozást, hogy elhagyjunk valamit vagy valakit, hanem a jelen helyzetünk tarthatatlanságának a tudata, az a felismerés, hogy a helyünkön nem bírjuk tovább. Nem vonzás, hanem taszítás eredménye a távozás. S a következő életállomás lehet jobb is, rosszabb is, mindenféle lehet, de egy benne a lényeges: más lesz, mint az eddigi volt. A távozást a változás óhajtása készíti elő. Az én távozásomat is ez készítette elő; nem tudtam, mi lesz ott, ahová megyek, de tudtam, hogy nem az lesz, ami a faluban van.

Talán úgy tűnik, panaszkodom a falumra, pedig ez nem így van. Ha jól meggondolom, a panaszra semmi okom nincs. A deportálás és kitelepítés már elmúlt. Anyagi helyzetünk: rendeződése jeléül én is kaptam már — a barátaimnak hamarább volt — fénylő szárú, karcsú ünneplőcsizmát és kávébarna lovaglónadrágot, meg combközépig érő, nyúlprémes télikabátot és új szürke kalapot; megjelenésem ilymódon kifogástalanná és itiszteletet parancsolóvá vált. A sánta Csődörrel való esetünk csak emelte hírünket, bár a csendőrök nyomoztak az éjszakai csatához hasonló lövöldözés után, az őrsparancsnokkal való, néhány átmulatott éjszaka eredményeként a csősz ügye hivatalosan lezárult. Ö maga sem nagyon követelte a kivizsgálást, mert egy éjszaka újra meglátogattuk, és figyelmeztettük, hogy lopni nem illik, ezt ő is jól tudja, hallgatni pedig mindenképpen okos dolog, különösen ha az embsr csak az éjszakát és a holdfényt idézheti tanúskodni, másra nem ..hivatkozhat... A szlovák iskolába új tanítónők jöttek, megismerkedtünk velük. Nem tagadtam meg önmagamat, most is az enyém lett a legkevésbé csinos. Vénlányságra hajlamos, erényes nő volt, nem elégedett meg a tánccal, ivással és a testi kapcsolattal, beszélgetni is akart, lelki közelségre vágyott, s az én néhány szavas szlovák tudásom még a labdarúgósikereim ellenére sem elégítette ki. Traktor vontatta pótkocsin jártunk, a mérkőzésekre, sorozatos győzelmeket arattunk, és a szurkolóink nagyon tiszteltek, egy-egy megnyert mérkőzés után a kocsmában sorban álltak előttünk az elismerésként rendelt féldeci rumok. A hívatlanul is sorra látogatott lakodalmakban a vőfélyek kötelességüknek tartották, hogy kijöjjenek hozzánk az ablak alá, és gondoskodjanak róla, hogy jól érezzük magunkat; gyakran jobban leittuk magunkat, mint a vendégek, és bementünk táncolni a konyhába, vagy akár a vendégszobába is. Mindenünk megvolt hát, amit egy igényes falusi fiatalember kívánhat magának, de én estenként az asztalon ülve, a petróleumlámpa fényénél olvasgattam, és elégedetlen voltam a sorsommal. Csak később ismertem fel, hogy valójában önmagammal voltam elégedetlen, de erről majd több szó esik még, hiszen ez vallomásaim lényege, akkor úgy gondoltam, hogy a könyvek tesznek elégedetlenné. Önismeretre tanítottak a könyvek, kritikai és önkritikái szem