Irodalmi Szemle, 1970
1970/3 - Tőzsér Árpád: Versek
Tőzsér Arpád Europé monológja Este az ágy lassan megindul s begázol velem az éjszakába Aprókat bődül Nyakának feszül a horizontban rengő tenger járma (Egy pillantás majd hiányzik reggel a szénraktárról s a narancsfákról Kinyúlt térdű melegítő fut helyettem köztük puhán magától) Part nincs Távoli üregekből kompresszorként süvít a bóra Ott terülök el valahol messze én a megnevezetlen Európa nagybátonyi ősz Arcomra hull a beszakadt évszak romja „amíg a két nemből nem válik egy, amíg a hím és nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nős tény —, addig Isten Ellensége szél- tében-hosszában garázdálkodik maid" (Graves: Jézus király) A forrásból kitörni készülő patak árad aztán visszaloccsan Mozdulatok lógnak le rólam két irányban is cafatokban Mintha én lennék az eggyé vált ember a létezésből kihajolva akiben megtagadtatik az anyaméh és sír „Adjatok“-ja Még lázadok a szó még enyém (csak a mozdulat gazdátlan árva) míg ki nem teszik a vizek számat is egy kihűlt arc kőpartjára A sarkon kocsma Bányász jön s hogyha megitta a sörét visszabú az éj üregébe A tárgy válik így fogalommá s vissza Deres síneken körbe hegyek döcögnek Néha nagy vizes ütközőkkel összeütődnek A szél alatt reggel felfedett hasú tölgylevél reszket (Már ráadásnak fogok fel minden verset) kétkarú éjszaka Szürkül Az ablak üvegén óriás tenyér az este A tárgyak tágasabb északát keresve kijönnek felületükből Egyébként semmi se moccan Ágyra csatolva mutatom az időt Az ütésektől lassan szétrázódom de ketyegek továbbb darabokban Az északa másik karja a hajnal levágva vérzik akiben megtagadtatik
