Irodalmi Szemle, 1970
1970/3 - Szeberényi Zoltán: A vox humana poétája
A vox humana lényege, a szlovákiai magyar kisebbség küldetéstudatának maximuma, az „egyetemesség emberi hangja“ bontakozik ki a vallomásos sorokból: „Sohasem magunkért, mindig másért hirdettünk többet, mint magunk, jobb lenni ösztönünknél s másnál, s tartani minden gátomlásnál élő gátnak szívünk s agyunk." A kor egyik legbátrabb költői tette volt ez a költemény. A befejező rész a cenzúra miatt csak szelídített formában jelenhetett csupán meg. A korrekciót először A nagy érettségi című regényében hajtotta végre: „A többszörös cenzúra miatt a versből néhány strófa kimaradt, az utolsó három strófában pedig a »Vereckénél vörösen pirkaá s a La/ tán barnán alkonyul« sorokat »Vereckénél már másképp pirkad s a Lajtán másképp alkonyul« ra, a »munkásvérrel, zsidóvelővel kenik az aljak vágyaiU sorokat pedig »s ki gyóvérrel, zsiványvelővel« módosításokkal lehetett csak kinyomtatni“.15 A hiteles és figyelmeztető tanú szólalt meg a költőben, mikor az utolsó részben így summázta a kialakult helyzetet: „országpelyvát sodor a bomlás, gázzaltelt, történelmi szél; s bátorság békéről az ének igazáért minden szegénynek: az Ügy bukhat, az Eszme él; most: légy a gáton férfi a jelkép, állá a sarat, a túsz te vagy, magán, de tán te vagy a nemzet ember-magyar tanod ne hagyd!" A „gázzal telt történelmi szél" tovább sodorja a költőt. Az egyre súlyosodó körülmények elől az akkor Magyarországhoz tartozó Beregszászra menekül, s visszahúzódva, a Gestapo elől rejtekszve él a felszabadulásig. Tovább írja verseit, de a háború alatt nem nyer publicitást. Hangja elégikussá vált, a háború, -az átvonuló front élményeit veti papírra /Tiltott képeslevelezőlap; Háború az utcánkban; Ének az ablakunknál! .A szabad ság első tavaszán pedig már a tevékeny újrakezdést, a lelkes megújulást zengi a megpróbáltatások terhétől szabadultan: „Nem gyászra hív a sors: dologra. Csak újabb sorsintés a gyász. A világ: élő könyvek-könyve és lelketrázón magyaráz: Az élet szül, temet, dalol... úgy nő ki újult fokokon, mint korhadt fán a gomba húsa, mint zöld fű kormos romokon, mint tört tojáshéjból csibék a táncos napfény dallamán, mint ércből vas, ha jól kiég, mint én most új kor hajnalán.“ A negyvenes évek végén látszatra elválik útja a csehszlovákiai magyarságétól. Lélekben azonban sohasem tudott elszakadni egykori hazájától, a vox humana népétől. S mi kor hosszú hallgatás és kényszerű műfajváltás után ismét megszólalt, ifjúkora nagy Győry Dezső: Emberi hang. i. h.
