Irodalmi Szemle, 1970

1970/1 - Egri Viktor: Befejezetlen levelek

Hudekék helyeselték, hogy elutasítottam Kellermann urat. Bármit mondanék, merőben más lenne a visszhangja, mint feltételezném. „Az ember ne árulja pénzért a meggyőződését“ — otthon mindenképpen azt hinnék rólam, hogy megtettem. Otthon különben is — ez az egyéni véleményük — eleve elítélik az emigránst, képtelenek beleélni magukat egy hazulról elmenekült ember lelkivilágába, nem ismerik a nosztalgiáját, ezt a lebegő, megfoghatatlan valamit, ami tudományos módszerrel meg nem közelíthető valóság és látomás is.

Szerencsére hamarosan kiléptem ebből az érzelmi varázskörből, amely az ünnepek alatt belém fészkelte magát, és nyugtalanított. Egy furcsa esemény jött a segítségemre. Minden jóképű, egészséges férfival megtörténhet, de még álmomban sem mertem elképzelni, hogy ebben a puritánnak és zárkózottnak hitt világban meg- eshetik velem.

A Szilvesztert követő estén — tíz felé járt az idő, én éppen lefekvéshez készülődtem — élesen berregett a kis előszobám csengője. Az első pillanatban rossz érzéssel rendőrségre gondoltam; barátom vagy ismerősöm nincs, aki ilyen későn hívatlanul meglátogatna — idegesség borzolt.

Mikor ajtót nyitottam, meglepetésemre egy igen csinos, pizsamás fiatal nőt pillantottam meg. „Nincs valami jó pora, szomszéd úr, nagyon fáj a fejem“ — panaszkodott. Beljebb engedtem, „jó porom“ természetesen volt, de mikor egy pohár friss vízzel is megkínáltam, kecses mozdulattal elhárította a poharat, és a következő pillanatban rádobta magát a már megvetett ágydíványomra, és onnan mosolygott rám olyan hívogatóan, hogy itt már semmit sem lehetett félreérteni.

Friedl később elmesélte, hogy a szülei elutaztak, és ő csak azért nem tartott velük, mert roppantul kíváncsi volt rám, a remetére, és próbára akarta tenni férfiasságomat. Hát elég szokatlannak találtam az őszinteségét, sürgősen meg kellett változtatnom a svájci lányok hűvösségéről és megközelíthetetlenségéről alkotott véleményemet.

Friedl pompás és tapasztalt szerető, minden szabadossága ellenére van benne valami lefegyverző báj és természetesség. Egy percig sem titkolta, hogy férfi nélkül halálosan unalmas az élet, egy kicsit belém habarodott, éppen annyira, hogy mással meg ne csaljon, de azért el ne bízzam magam.

Nem részletezem tovább, talán puritánabb vagyok Friedlnél, és ez visszatart, hogy a tartósnak ígérkező kaland körülményesebb jellemzésébe bocsátkozzam. Rád csak annyi tartozik, hogy kezdettől nem tartottam könnyű szerelmi ügynek, s amióta Friedl becsengetett hozzám, rendezettebben élek, nem kell az uszodában jó félórát tempóznom, vagy hosszú éjszakai kóborlásokkal egyensúlyba hozni kibillent testi állapotomat.

Hamarosan fél éve, hogy elkerültem hazulról, és ha olykor úgy érzem, hogy kezdek egyenesbe jönni, ezt Friedlnek köszönhetem. Nem tudom vele megosztani gondjaimat, talán nem is kíváncsi rájuk, de már az a tény, hogy mellettem van, eljárhatok vele cukrászdába vagy moziba, jó érzéssel tölt el. Friedl nagyon természetesnek és minden tekintetben egészségesnek találja viszonyunkat, talán még szülei előtt sem titkolja, hogy barátságot kötöttünk; itt laknak velem egy emeleten, s ha találkozunk néha a folyosón vagy a lépcsőházban, üdvözölni szoktam őket. A kötelező udvarias köszönésen nem jutottunk túl, és ez jó, mert úgy érzem, nagy zavarba jönnék, ha megszólítanának.

Ha könnyebbnek mondom is az életet, s az idegenség érzése nem szorongat, azért a gond nem hagy el, mi van veletek, hogyan élitek bele magatokat ebbe az új helyzetbe, amely talán nem is új, csak nehéz, és bizonyára tele van nagy gondokkal, zavarokkal. Nehezen tudom magamnak elképzelni a lehetőségeiteket, pedig esténként, ráérő időmben, hallgatom az otthoni adásokat, az itteni híreket, a bécsi és londoni hírmagyarázót. Annyi az ellentmondás, hogy nehéz kihámozni belőlük a való tényállást.

Apámnak csak képeslapokat küldök, mindenki elolvashatja, amit írok, nincsenek titkaim, beérem azzal, hogy megnyugtatom: minden rendben van velem; ő is csak ennyit közöl velem, egészséges, ne aggódjam miatta. Szűkszavú vagyok, mert nem tudom, nem ártok-e neki a legártatlanabb kijelentésemmel. Hidd el, mindenben a legelviselhetetlenebb, ha arra gondolok, hogy emberi számítás szerint nem láthatom