Irodalmi Szemle, 1970

1970/3 - Szeberényi Zoltán: A vox humana poétája

■ciók kitaposott ösvényén botladozó költő Ady géniuszától megtermékenyülve már „százados adósságot“ kíván törleszteni, az egyre bonyolódó körülményekben az elmúlt korok súlyos .történelmi mulasztásait, az „apák bűnét“ látja. Meg kell újulnia a magyarságnak — vallja —. szenvedéseiből erényt kell kovácsolnia, megpróbáltatásaiból küzdésre erőt merítenie, öntisztító szándékkal mélyen sebeibe nyúlnia, hogy egy tisztább, emberibb, igazabb és demokratikusabb magyarságot vajúdjon életre, amely elrettentő történelmi példa helyett majdan követendő példája lehessen Közép-Európa népeinek. A kisebbségi magyarságnak missziós küldetést álmodott, a messianizmus naiv romantikájával hirdette, hogy a szlovákiai magyarság tevékenysége és példájának kisugárzása nem korlátozódhat csupán arra a területre, ahol élnie adatott, hanem közép-európai, illetve európai méretekben kell gondolkodnia és cselekednie. S hogy a nemzetiségi gyűlölségek egykori tájain majdan katalizátora lehessen a haladó népek testvériesülését valló eszméknek. Fiatalos lelkesedéssel bizakodik: .. más lesz a magyar, kijárván ezt az iskolát, ahol magabőrén tanul" (Magyar életiskolaj.

Nem éri be a nemzeti sérelmek hangoztatásával, mint némely költőtársa (Telek A. Sándor, Ölvedi László és mások), a legsúlyosabb társadalmi problémák kínozzák, a könyörtelen valóságszemlélet, a kérlelhetetlen igazságérzet harcol benne a polgári neveltetés visszahúzó erőivel. A magyar úri dekadenciát, a „dicső múlt“ önáltató mákonyát, -az „extra Hungáriám .. .“ balga hitét teszi pellengérre megejtően őszinte lelkesedéssel. A letűnt világ ellen készül hadakozni, az „apák“ világa ellen, akik még benne élnek az összeomlott magyar birodalom bűvöletében, s nem jó szemmel nézik a realitásokhoz igazodó, a háború után felserdült fiatalok helykeresését, beleilleszkedését az új körülményekbe. A költői küldetéstudat, váteszi elhivatottság még kamaszos nagyotmondá- sokra, vezéri pózokra sarkallja, de mindig érzelmi aranyfedezettel szól, nem hangoztat üres szólamokat. A legszebb költői hagyományokhoz nyúl vissza bátorításért, mert tudja: nehéz harc, kemény küzdelem vár rá az apáktól mindig fényesnek hazudott múlt bűneivel, az áihazafiság hamis babonáival szemben. Azok nevében kíván szólni, akik megcsömörlöttek a frázisok, elcsépelt jelszavak és tarlamukat vesztett szólamok hangoztatásában kimerülő „hazafiságtól“, s egészen másfajta nemzeti öntudatot próbálnak fejleszteni önmagukban. Nekik a „dicső múlt“ a jelanlegi állapotok közvetlen okozójaként rémlik fel, amiről már régen lekopott a mesterséges millenniumi máz. A jelen aktualitásában pedig elsősorban a „hatalmon levők“ basáskodását, a kettős elnyomást, a feneketlen népnyomort, a járványszerűen terjedő korrupciót, a munkanélküliséget, az általános kiábrándulást látják. Ezért kíván elhivatottságának tudatában belekiáltani a „sötétségbe“, a „tragédiás csöndbe“, felmutatni a világnak a „rongyolt, tépett, megharapott“ szivét. De nemcsak felmutatni kívánt, hanem harcolni is; ekkor már tudja, és mélyen átérzi: nehéz és fájdalmas harcot kell megvívnia a „sokéves babona“ máig tartó varázsa, a szellemi sötétség és elmaraodttság ellen. S nem babérok és rózsa- koszorúk övezik majd, hanem végig kell járnia elrendeltetése útját:

„Sokan megjárták már előttem. Dicséret Halottnak, bukónak. Az élőnek élet!

A tikkasztó pusztán nem jár ki a jóság S szomjoltó csepp néki.

Százados adósság Fizetődik bennek. Elvállalom. Állom".

(Praedestinatioj

Nem marad sokáig egyedül életfonnyasztó küzdelmeivel, önemésztő gyötrődéseivel. A barátokból „láthatatlan gárda" szerveződik köré, akiken nincs „semmi jelzés, se rang, se szín, re ábra“, de akik mégis egymásra ismernek. A „gárda“ élvonalába tartozónak Fábry Zoltánt, Simándy Pált, Darkó Istvánt és saját magát tartotta, s odasorolta mindazokat, akik levonták a pusztító világháború, a vesztes forradalmak tanulságait, s már pátosz és illúzió nélkül serdültek férfivá és magyarrá. Akiket nem a külsőség, hanem az eszmei-világnézeti rokonság tart össze ismerősen és ismeretlenül, s nemcsak a ma- radiság jelképei, a babona és az előítéletek ellen küzdenek, hanem harcot hirdetnek a szociális és társadalmi igazságtalanságok és mindennemű elnyomás ellen is, akik szenvedésükkel hiszik megváltani a világot: