Irodalmi Szemle, 1970

1970/1 - Egri Viktor: Befejezetlen levelek

1968. karácsony

... úgy számítom, ha ma postára teszem soraimat, újév előtt megkapod jókívánságaimat: friss erőt és egészséget, eredményes jó munkát és sok sikert a jövő esztendőben! Lemondok arról, hogy viszonozd őket, bizonyára van bőven okod, miért hagyod megválaszolatlanul leveleimet. Hidd el, egyetlen sorommal sem akarok nehézségeket okozni neked, gyakran azon kapom magam, hogy csak papírra vetem gondolataimat, megírom mindazt, ami kikívánkozik belőlem, és ezzel be is érem.

Karácsony hetében váratlan látogatóin akadt. Bizonyára csodálkozol, hogy váratlannak mondom, számolhattam volna vele, hogy nem marad el, hiszen szerintetek — bizonyára szerinted is — itt mindenkit megkörnyékeznek, akiről feltételezik, hogy van olyan mondanivalója, amivel befeketítheti, kompromittálhatja hazáját. Hiszen ha nem így volna, miért fordított hátat hazájának?

Csodálkozó arcodról olvasom, hogy nem mesékre és holmi „körítésre“ vagy kíváncsi, hanem a puszta tényekre. Szolgálok velük. Az ember — a rádió riportere — a munkahelyemen keresett fel, és rögtön bejelentette, amikor kis irodánkban letelepedtünk, hogy közvetlen felettesem engedélyével kér fel a beszélgetésre. A bemutatkozásnál, rossz szokás szerint, oly értelmetlenül hadarta el a nevét, hogy nem jegyeztem meg, és fölöslegesnek tartottam, hogy megkérdezzem. Azt hiszem, Kellermannak hívták. Vele volt a magnója is, de mindjárt elöljáróban kijelentette, hogy nem akar megrohanni, a feltett kérdésekre nyugodtan megszövegezhetem otthon a válaszaimat, bejöhetek hozzá a stúdióba is, ha nincs kifogásom ellene. Ha nyelvi nehézségeim volnának, szívesen segít kiiktatni őket, általában mindenben segítségemre lesznek. Beszélgetésünket a Szabad Európa is sugározza, s ennek megfelelően magas lesz a honorárium. Ha az otthoniak miatt óhajtanám — ők ebben igen tapintatosak és megértőek —, nem említik meg a nevemet. Hajlandók — ezt már előre jelzi — máskor is igénybe venni szolgálataimat.

Egy kis vitánk támadt. Miért éppen hozzám fordult, tudtommal tucatjával találna jobb beszélgetési „alanyt“, hogy én is szakszerűen fejezzem ki magamat. Kellermann úr elnéző mosollyal adta értésemre, hogy nem kíván olyan rádióalanyt megszólaltatni, akiről nyilvánvaló, hogy a könnyebb megélhetés és a nagyobb kereset kedvéért emigrált. Azok sem érdeklik különösebben, akiknek félnivalójuk vagy politikai meggondolásaik vannak. Elítélő nyilatkozatok tucatjával hangzottak el, egy kaptafára készültek, és ritkán mutatnak rá az igazi okokra. Őt nem a százszor elmondott közhelyek, politikai banalitások, hanem elsősorban és kizárólag a teljesen személyes természetű indítékok érdeklik, belőlük hámozható ki az igazság a legjobban, és azt is szeretné megvilágítani, hogy az egyéni sorsok változásai hogyan és milyen mélyen függnek össze a társadalmi fejlődéssel. Szerinte, ha a társadalmi fejlődés eltorzul, az egyén sorsában is torzulás tapasztalható, s ilyen esetben érthető, hogy szabadulni akar a társadalomtól, amely képtelen elébe vonzó emberi ideálokat állítani... Nem volt kétségem, hogy ez amolyan mézesmadzag volt, ilyen filozofál- gatással, amelyben éreztem némi igazságot, akart a lábamról levenni... Ez lenne a nyilatkozatom első fele, magyarázta Kellermann úr nagy buzgalommal, a másikban a két világ közti különbségeket kellene ecsetelnem ugyancsak a legszemélyesebb benyomásaim és tapasztalataim alapján. Nyilvánvaló, hogy ezek az itteni tapasztalataim igen kedvezőek, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Hediger professzor kitüntetett a bizalmával, és fontos munkakörhöz juttatott. Enyhe oldalvágás volt ez arra az esetre, ha netán nem állnék kötélnek.

De Kellermann úrnak, vagy minek is hívják — a sanda vágás ellenére —, csalódnia kellett. Ne hidd, hogy ezzel eldicsekszem, és valami kivételezésre vagy előnyre tartanék igényt, ha netán... Egyszerűen csak arról van szó, hogy ami bajom volt, az az én személyes bajom, amire Kellermann úr olyan körmönfontan rátapin- tott, és nem tartozik sem rá, sem a rádió hallgatóira. Nem éreztem szükségét, hogy az orrára kössem, mi az, ami odahaza elviselhetetlen! Hogy engem a gyűlölködés és acsarkodás, a bizalom hiánya fojtogatott. Hiába minden pozitív, szocialista társadalmi tényező, a bizalmatlanság légkörében a legszebb emberi szándék is megfeneklik. Az anyagi gondokat az ember könnyen eltűri, de a gyanakvás, a bizalmatlankodás megbénítja az embert, márpedig egy fabatkát sem ér az a munka, amelyet az ember