Irodalmi Szemle, 1970

1970/1 - Egri Viktor: Befejezetlen levelek

a családja ne szenvedjen semmiben hiányt, alig van nap, hogy meg ne kérdezné, mire volna szüksége, de ezen túlmenően nincs semmiféle kapcsolatuk, itt náluk nem járt, és ő sem hívta magához. Eleinte próbálta azzal magyarázni, hogy nem él magánéletet, rabja a hivatásának, az éjszakáit gyakran feláldozza, ha egy súlyos betegnél az ő jelenléte kell, és ezt az orvosi lelkiismeretességet minden munkatársától megköveteli.

Bármily különös volt, amit Hudek doktor a „bennszülöttek“ magatartásáról mondott, nem jelentett számomra újságot. Az üzemben csaknem hajszálnyira ugyanezt tapasztalom: a munkám dolgában bárkihez fordulhatok tanácsért, készséggel segítenek, könyvekkel, folyóiratokkal ellátnak, de ha belázasodnék, vagy valami más baj érne, nem hiszem, hogy a szomszédom rám nyitná az ajtót. Minden jóakaratuk és készségük mellett közönyösek volnának, hogy annyira elzárkóznak? Azt hiszem, nem ridegség ez, és nem is gőg, legkevésbé a felsőbbrendűség tudata, talán csak amolyan nemzeti és faji jellegzetesség, a jólétben élő polgár öröklött tulajdonsága, a viszolygása és félelme mindentől, ami idegen, és megingathatná biztonságát. Az állam évszázados semlegessége mintha valami semlegesei ültetne a vérükbe, benne él az idegeikben, az agyuk minden sejtjében olyan titokzatosan, hogy talán nem is tudnak róla.

Bocsásd meg, hogy így elkalandozom, és könnyelműen ítéletet merek mondani olyan bonyolult dolgokról, amiket néhány hónap alatt át se tekinthettem. Csak azért hozom szóba, hogy éreztessem valahogy: nem olyan fenékig tejfel azért itt sem az élet. Ha nem volnék napestig, néha késő éjszakáig elfoglalva, s ha kevés szabad időmben nem kötne le ez a gyönyörű, tiszta város és elragadó környéke, bizonyára súlyosan érezném, hogy úgy maradtam, mint az ujjam, és ezt a magányomat Hudek doktorék nem enyhíthetik, még kevésbé Hercegék, akik — úgy érzem — nem szenvedik meg úgy a magányt, mint én...

De nagyon hézagos volna ez a levelem, ha nem közölném veled, hogy a hét elején váratlan fordulat következett be életemben. Hediger doktor, az üzem egyik vezetője, berendelt magához. Azt hittem, valami baj van velem, nem is kicsi, különben nem citálnának a mindenható Hediger doktor elé, de tévedtem. Vajon elégedett vagyok-e a munkabeosztásommal? Eccarius doktortól, közvetlen felettesemtől hallotta, hogy otthon vegytani értekezésen dolgoztam. Érdekli, milyen témát választottam. Elmondtam, hogy a túlhevített benzolgőz-desztilláció alkalmazása foglalkoztatott a nem vizes közegben végzett titrálásoknál... Sejtem, hogy ez neked hétpecsétes titok, a vegyészet számodra terra incognita, Hediger doktort azonban módfelett érdekelte, pápaszeme mögött egészen fényes lett a szeme. Ha kedvem volna a C-laboratóriumban dolgozni, ott folytathatnám munkámat. Mással is foglalkozhatnék: Eccarius a múlt héten látta, milyen figyelmesen olvastam a könyvtárban azt a szakdolgozatát, amelyet a leprások gyógyításáról írt. Vajon tudom-e, hogy egyedül Mexikóban vagy ötven leprás él, és sok százezerre, talán millióra tehető a leprában szenvedő szerencsétlenek száma... A C-laborban egy új oltóanyaggal kísérleteznek, az eredmények nagyon biztatók.. . Képzelheted, alig tudtam felelni, úgy elszédített ez a váratlan ajánlat. Mindig vonzott a gyógyszeripar és a gyógyítás tudománya, nem az embernek késsel gyógyítható bajai, mint Hudek doktort, hanem a bőre és a lelkivilága. Nincs a kettő között összefüggés, külön-külön terület mind a kettő, laikus vagyok bennük, s most az a szerencse ért, hogy a gyógyítás eszközeinek egyik szentélyébe léphetek. A fejemhez vágtad mindig, hogy mi számokkal és képletekkel dolgozó vegyészek szakbarbárok vagyunk, és nem hitted el nekem, hogy a számokban és képletekben, a magasabb matematikában — ami a fizikusok terrénuma — ugyanannyi, sőt talán több költészet van, mint a tiédben, és ezért emlegetek szentélyt, mint a hívő, aki a Szent Péter- bazilikában a Pieta Krisztusának lábát csókolhatja, vagy Mekkában a Kába előtt leborulhat. Nekem Róma, Mekka és Jeruzsálem a C-labor, a szent hely, ahol imák helyett munkával áldozhatom.

Nem tudom, mit felelsz majd soraimra, ha kezedbe kerülnek. Talán azt fogod hinni, hogy révbe értem, nincs mit megbánnom, és bizonyára ez az utolsó levelem, amelyben magányt, honvágyat emlegettem. Nem tudom, mennyire volna igazad, nem tudom . ..