Irodalmi Szemle, 1970
1970/2 - Batta György: Tengerek partján is
— Csakhogy az Egyesült Államok polgára merőben más körülmények között él! Hogy ironikus, de pontos is legyek: nem alkot nemzetiségi kisebbséget. — Ez természetesen igaz. Nekünk azonban saját viszonylatainkban kell felfedeznünk az újabb és újabb összefüggéseket! — De hát mit tehetünk? Mennyi energiát veszítettünk csupán egyetlen kulturális intézmény megteremtése által; hány fölösleges csatát kell vívnunk, hány bizonyítékot gyűjtenünk, hogy tárgyalni lehessen a szükségességéről! — Felkészületlenek vagyunk. Nem ismerjük a saját szféránkat, saját embereinket, lehetőségeinket. Nincs diplomáciai érzékünk. Nem beszéljük jól a tárgyalási nyelvet. Nem vagyunk partnerek. Sebeinket nyalogatjuk, s közben élve temetjük el magunkat. — Fejlődünk? — Minimálisan. Egyetlen kulturális és társadalmi szövetségünk nem tud mindig szálakat szőni a tömegek felé. Sok helyütt szánalmas a helyzet. A járási bizottság titkára pénzt kér kölcsön közügyekre egy anyagiakban nem éppen bővelkedő falucska vezetőjétől, azt magáncélokra költi, s félévi sürgetés után sem hajlandó visszaadni, sőt — letagadja! — Sajnos, gyakori eset. — A történet ezzel nem ért véget. Az évzáró gyűlésen aztán még be is mocskolja a becsületes, de naiv falusi embert, s eléri, hogy saját népe fordul szembe vele! — Régi igazság: ahol nincs egység, nincsen erő sem. — Ilyen sajátos létforma mellett, mint a miénk, tízszeres vétek kijátszani a közös érdekeket, saját szemszögeket előnyben részesíteni. Gyakoriak a szomorú példák. — És kevés a pezsgést, erjedést hozó fiatal. — Gyér az újat szomjúhozó írás lapjainkban. — Mit lehet tenni? — Felfedezni önmagunkat. Fölmérni, mire vagyunk képesek, milyen jövő elébe nézünk, milyen lesz holnapi arcunk. — Erő, kitartás, türelem, jó idegrendszer kell az ilyen sorsközösség vállalásához. Másutt olyan természetes a televíziós adás, mint a stúdió körüli hegyek. Film? Ogy bukunk a sírba, hogy csak álmodoztunk róla? — Anyánk magyarul tanított, apánk embernek nevelt, maradjunk hűek mindenhez, ami patyolat. Ne csüggedjünk. Lám, a völgyből felszállt a köd. Fogadok, attól a diófasortól ott a hegyoldalban nincsen különb sehol a világon! A szemsérülésem rendbe jött. Vannak rá példák, jócskán: huszonhét esztendősen nekigyűrkőzik, szívós akarattal az ember, s egy éven belül olajozottan járnak le'-föl az elsatnyult izmok, eltűnik a tétlenség növesztette zsírszalag a derékról. A tüdő kapacitása újból a régi lehet, s ha az erőnlét körül nincsenek bajok, jöhet maga a játék, a szent futball, az annyira áhított. A csehszlovák liga túl kemény és túl igényes lenne már. De Franciaországban, Skandináviában első osztályú szinten lehetne kergetni a bőrt. Három-négy évig játszani a ligában! A kísértések kísértése! A gondolat madara mégis azonnal visszahull magaslataiból, szinte föl sem röppent még. Pedig így naponta temetem futball-magamat! Januártól szeptemberig rakódik szívemre a rozsda. Almafák? A rét kivezényelte őket az út szélére: lőjék másodpercenként illatröppentyűiket, semmisítsék meg a kipufogócsövek füstlövedékeit még a levegőben. A folyó halai sorra pusztulnak. A közepesnél is kisebb üzem melléktermékei megvalósították a vízi atomháborút: pusztul a keszeg, a ponty, a márna. A Szaharát halódni látni inkább az afrikainak fáj. Gömör gyönyörű, nem a homok hazája csak. Vesztét egyelőre sejteni lehet, mint a közelgő világháborút.
