Irodalmi Szemle, 1970
1970/2 - Tőzsér Árpád: A homokóra nyakában
VLADIMIR HOLAN Vladimír Holan, a legnagyobb élő cseh költő 1968-ban megkapta a „nemzeti művész“ címet. Ebből az alkalomból néhány kritikusa megkérdőjelezte a cím értelmét. „Ogy érzem, hogy (Holan] nemzeti művésszé nyilvánítása... kétessé teszi a hasonló címek értelmét általában“ — írta pl. a Literárni listyben (1968/13) Antonín Brousek. S ha a költő verseit ilyen szempontból vizsgáljuk, igazat kell adnunk a kritikusnakr a gyakran nemzetietlennek s ezoterikusnak nevezett Holan a Mácha- vagy Petőfi-féle nemzeti költészet jegyei nélkül „nemzeti“: nem a lét, hanem a tudat formáiból csinál költészetet. De mivel ez a tudat az adás s befogadás lehetőségéből egyaránt kirekesztett magatartás tudata, Holan költészetét mélyen közép-európainak kell felfognunk: Az üröm nem tehet keserűségéről. Az el nem fogyasztott kenyér nem tehet hirtelen halálodról. A gyilkosnak semmi sem idegenebb, mint az elvontság. Nem a reménnyel, a biztonsággal nehezebb neki... (Nehezebb neki) Holan nem éli a dolgokat, hanem már átélteknek veszi őket, nem a tapasztalás folyamatát imitálja, hanem a már kész tapasztalatokat fogja új minőségbe: miti- zálja őket. A „kirekesztettség“ (az aktivitásból kirekesztettség) s a „megmaradás“ adottságához költőink persze nem egyformán viszonyulnak. Nemes Nagy Ágnes, de még inkább Tandori Dezső egy „lét nélküli tudatú“ hőst bontanak ki belőle. NEMES NAGY ÁGNES, TANDORI DEZSŐ Nemes Nagy Ágnes egyik versciklusának a címe Között; Tandori is csak a „között“- be, a dolgok ember eredetű viszonylataiba, a tudatba „mozdulhat el nézése mögül“. Teilhard de Chardin szerint „A szellem kollektivizálódása olyan mértékű lesz, hogy a Nooszféra (a Föld szellemtakarója, T. Á.) önálló lényhez hasonlóan fog élni, és végül elszakítja az anyaghoz fűződő szálakat.“ (Márkus György—Tordai Zádor: Irányzatok a mai polgári filozófiában.) Ez az anyagtól elszakadt „önálló lény“ talál formát önmaga felmutatásához a fent leírt kirekesztettségtudatban Nemes Nagy Ágnes és Tandori Dezső költészetében is. MILAN RÜFUS A szlovák Milan Rúfus vállalja a kirekesztettség tudatából következő szenvedést: Felemeltek bennünket, Uramjézusom. Oh igen, felemelték az embert. A keresztig, mitől már nem menekülhet. Kereszthez, bölcsőhöz e föld fát mindig terem. Szigorú, kegyetlen táj, te, te egy vagy velem! Darócing, százéves verejtéktől tapad testemhez. Már nem vetem le. Benne térek meg. Oda. Le. Sovány krumplidat alulról kaparni tovább. (Hegyi emberek)
