Irodalmi Szemle, 1970

1970/2 - Lengyel Balázs: A Kassák-parabola

kibontanom a burkából. Néha szomorúság vesz rajtam erőt. Néha attól tartok, nem lesz elég időm ahhoz, hogy hazaérkezzek magamhoz, ahogy a szerencsés vándor egyszer szerencsésen hazaérkezik."

1.

A dolgokat kibontani a burkukból és az embernek elérkeznie önmagához — igen, de milyen körülmények között és milyen embernek? A kovácsműhely, ahol gyerekként görcsösödő izmokkal hajtja a fúrót, s ahol inastársai napokig tartó kínzással végül „megimádkoztatják“, hogy megtörjék embersége végső maradványait is; a fűtőház, ahol ócska olajoskannákkal és nyalábnyi kóccal kellett leereszkedni a mozdonyok alá a sötét kanálisokba, s ahol a megforrósodott kormos olaj a bőre alá is beette magát, a huligán csoportvezető a magyar-belga gyárban, aki részegen késsel és zubogó vitriollal hajszolta a feleségét; és így tovább, sorolhatnánk a kamaszévek nyomorúságos állomásait, s közben a korcsmázások sora, a cigányszerető és a kisvárosi bordély: nem, hiába, nem ilyen helyeken feslenak ki a dolgok a burkukból. A nyomor, a szenvedés, tán a mocsok is, még edzheti ugyan a lelket, ha már kivételesen szilárd és kész világa van, de a gyerekembernek mégiscsak mocsár az, amely elnyeli. A gorkiji vagy a kassáki kilábalásnak egyedül valami természettől kapott, páratlan lelki egészség s bulldog- harapású tudatosság a magyarázata. „Én erős természetű gyereknek ismertem magam — idézzük az inasévek beszámolójából —, és hittem, csak akarnom kell és mindig és mindenben uralkodni tudok magamban. Ha időm volt hozzá, szerettem belenézni az életem rendjébe s ez a szokásom most is megvolt. Már nem kallódtam öntudatlanul a dolgok között, és minden dolognak iparkodtam mindkét oldalát megnézni. De nem azért, hogy aztán határozatlanul egyik oldalról a másikra dobáljam, hogy hassanak reám a dolgok anélkül, hogy én vihetném át beléjük a magam rendjét és akaratát."

El nem mocskolható belső tisztaság, nyakas kitartás, keserű felajzottság, mely a munkássors mélyén a jelenségek értelmét keresi s a maga helyét a jelenségek között. Ember nem lehst ennél fogékonyabb állapotban (ahogy mondjuk, társadalmi és lelki adottságai következtében) a szocialista tanokra. S valóban, Kassák, a kovácssegéd Kassák találkozása a szocializmussal olyasfajta irodalmat formáló találkozás, mint a pékműhelyben Gorkijé. A „dolgok burka“, már ami a munkás életet, a termelési viszonyokat illeti, javarészben lehullott Kassák előtt, s önnön sorsalakító akarata egyszeriben világformáló akarattá növekedett, helyesebben beleolvadt egy világformáló akaratba. Nemcsak a munkásmozgalomban való részvétel, a konok eltökéltséggel megszervezett sztrájkok sora — minderről bőven vall az Egy ember élete —, hanem az új művészet programja is bizonyíték erre. A Kassák által meghirdetett aktivista költészet összetörte a látszólagos világot, hogy újat formáljon belőle; új világot egy új emberiség számára.

2.

De fogjuk meg a dolgot egy kicsit mélyebben. Mert az, hogy egy kovácssegéd találkozik a szocializmus eszméivel és a mozgalom harcosa lesz: mégiscsak köznapi történet. Az a kivételes, hogy miért indul el egy kovácssegéd a költészeten át a maga megismerésére, méghozzá a kialakulatlan, az újat tapogató expresszionizmuson keresztül. A hajlam ereje, az elhivatottság lávalökése persze kifürkészhetetlen. De van egy-két jelenet Kassák kamaszéletében, amelyben a magakeresés lázadó exhibicionizmusa máris tettenérhető, amely a belső indulatot s az indulat irányát illetően szinte kulcsszerű. Szánandó és groteszk korcsmái jelenet például az egyik, amint kamaszsihederként belekeseredve a testet-lelket mocsokkal fenő fűtőházi munkába, a semmire sem jő, semmit sem ígérő napszámoskodásba, botrányt csinál. Potyázókkal az asztala körül, félrészegen, valami megmagyarázhatatlan kényszer hatalmában, egyszerre csak ordítva megrendeli a korcsma összes kocsonyáját, s az egymásra rakott huszonöt tányérral átvonul a szutykos ivóból a másik, a terített szobába, hogy a zsíros, a húsokkal és bőrökkel teli maszattal kipingálja az urak szobáját. Még ha az egész havi fizetésébe kerül is! S a vihogó és szörnyülködő bámészkodók előtt, sorra falra nyomja a tányérokat. Egy! Kettő! Három!