Irodalmi Szemle, 1969
1969/10 - Egri Viktor: Piri (elbeszélés)
a mesterségem néha a fejem búbjától a talpamig beolajoz, besároz ... Öregebb nálam, ezt is mondta, egyszer jön valaki más, és akkor a szerelemnek vége. Hiába fogadkoz- tam, hogy ez nem történhet meg, hogy nem csapodár a természetem, hogy csak vele vagyok boldog. Igazi boldogság gyerek nélkül elképzelhetetlen, válaszolta, és ő nem adhat nekem gyereket. Soká hallgatott, a tó felé nézett, de mintha e percben semmit sem érzékelt volna a víz ragyogásából, a fürdőzők halkan ideszűrődő zajongásából. Mintha nem látta volna a fehéren villanó vitorlákat, az azúros ég tündöklését, annyira magába merült. — Mi oka volt annak a szerencsétlen Pirinek, hogy megölje magát? — törtem meg a csendet. — Magának ezt tudnia kellett! — Nem lett volna öngyilkos, ha utolsó hónapjaiban mellette vagyok — sóhajtott fel. — De ő már akkor sejthette, hogy a halálba kergetik, és azért űzött el magától... Balgaságomban azt hittem, hogy más férfi, egy hozzáillő, művelt férfi lépett az életébe. . . Most bevallhatom, hogy magára is gyanakodtam. Sokáig időztek együtt éjszaka, néha éjfél is elmúlt. Egyszer már úgy volt, hogy felfutok magához, és felelősségre vonom. Számon kérem, hogy belegázolt az életembe, hogy tönkretett. Annyira elképesztett a váratlan fordulat, hogy csak dadogva tudtam tiltakozni: — Őrültség, hogy ilyesmi az eszébe jutott... ! Arra nem gondolt, hogy az apja lehettem volna Pirinek? Bodnár ajka megremegett, fátyol ereszkedett a szemére, igen-igen szerencsétlennek láttam ebben a pillanatban. — Én akkor semmit se tudtam józanul átgondolni — felelte. — Boldogtalan voltam a halála napjáig, és a halála után még boldogtalanabb. — De hát miért lett öngyilkos? — kérdeztem újra, már türelmetlenebbül, mert úgy átjárt a halál titka, hogy nyugtalanná tett, és beleborzongtam, mintha nem is tizenöt esztendeje, hanem tegnap mérgezte volna meg magát az a szerencsétlen asszony. — Vagy nem sikerült megtudnia az igazat? — De sikerült. Azt a rengeteg gyógyszert nem véletlenül vette be. Készült a halálára, hiszen levelet írt egyetlen élő rokonának, a Münchenben élő unokabátyjának ... Ha nem tudom meg az igazat, eszemet vesztem, megölöm magamat. Egy este felmentem Kellernéhez, a barátnőjéhez, akinél lakott. Első kérdéseimre Kellerné semmitmondó válaszokat adott. Talán félelmében tette. De mikor látta, hogy mennyire kétségbe ejtett Piri halála ... talán meg is fenyegettem, hogy én is végzek magammal . . . akkor mondta el, hogy az üzemben hónapok óta üldözték. Nyáron a szabadsága egy részét Karlovy Varyban töltötte, és ott többször látták egy német férfi társaságában. Amikor hazajött, számon kérték tőle az ismeretségét. Azt felelte, hogy az a férfi közeli rokona. Fejére olvasták, hogy az állítólagos unokatestvér a háború alatt az angol hadsereg tisztje volt. Az igazság ebből annyi, hogy a fasizmus elől trandaorszáaba, majd Angliába emigrált, a csehszlovák légióban szolgált, de hát a „hivatalos“ előírás azt is angol szolgálatnak tartja. Tekintetbe se vették, hogy az a kémnek minősített idegen a köztársaság felszabadításáért harcolt. Az a légióbeli szolgálat akkoriban ugyanolyan bűnnek számított, mint az, ha valaki spanyol földön harcolt... A hurkot az tette Piri nyakára, hogy a külföldi rokonságát nem tüntette fel az üzemi kérdőíven. S azt hitték, fondorlatosán olyan felelős állást szerzett, ahol alkalma volt nemcsak az tizem, hanem az ország ipari érdekeit érintő titkok egy részének is a birtokába jutnia... Három hónapig tartott a hercehurca, vallatták és gyötörték, de semmit se bizonyíthattak rá... Ez volt az a három hónap, amikor nem voltam mellette, nem lehettem részese a bajának. Végül egyetlen vádpont maradt: a külföldi rokonság elhallgatása. Börtönnel konkrét bizonyítékok híján nem büntethették, de az állásától felmondás nélkül meg kellett válnia. Annál keményebb volt a tilalom, hogy semmiféle irodai munkát nem vállalhat, csak mint kétkézi munkásnő dolgozhat, mehet homokot talicskázni, téglát hordani, mehet bányába, valami külszíni munkához ... Kellernétől megtudtam azt is, hogy az egész vizsgálatot Vernár. az üzem mindenható káderese vezette ellene. Az öngyilkosság — Vernár szavai szerint — hiánytalanul igazolta a vádat, hogy Piri egy diverzánssal állt összeköttetésben, és félelmében ölte meg magát, mihelyt ez kiderült. Akkoriban, csaknem másfél évtizeddel ezelőtt, nehezen hámozhattam ki a sok
