Irodalmi Szemle, 1969

1969/10 - Egri Viktor: Piri (elbeszélés)

— Nem magát várja az a fiatalember? — kérdeztem Pirit, és hívtam az ablakhoz.

Piri fel sem állt a gép mellől.

— De rám vár.. . Megmondtam neki, hogy tizenegykor jöjjön a ház elé. — Az órájára nézett. — Még csak fél tíz. Hát csak várjon, ha annyira türelmetlen.

Nagyot néztem. Kicsoda, micsoda ez a micisapkás, hogy Piri ilyen kurtán-furcsán elintézi, várni hagyja?

— Nem úgy van az, Piri... Lemegyek és felhívom. Hűvösödik az idő, felöltő nélkül sétál, még megfázik.

— Vasból van az a fiú. Egész nap a volán mellett ül, benzingőzben. Nem árt neki egy kis séta a friss levegőn.

Piri arca kipirult, szinte tüzes lett; a fiú maradjon lent és várjon.

— Itt elüldögélhet, engem nem zavar — mondtam, és indultam is, hogy felhívjam.

A micisapkás meglepődött, mikor megszólítottam. Nem volt az a „fiú“, akinek Piri

rosszul palástolt zavarában nevezte. Izmos és arányos alakjából, szögletes arcából erő és nyugalom áradt. Széles és kemény tenyerének érdes volt a tapintása. A szemét lesütve félszegen próbálta elhárítani a meghívásomat.

— Jöjjön csak velem, barátom. Pirinek még egy jó órányi munkája van. Nem hagyhatom itt az utcán ácsorogni.

Amikor beléptem vele a szobába, halkan jó estét kívánt. Piri csak egy biccentéssel vette tudomásul a jelenlétét, és piros arccal folytatta a gépelést.

Leültettem a vendéget, képeslapokat raktam elébe a kis asztalra, cigarettával is megkínáltam. Csak szabódva fogadta el, mikor látta, hogy én nem dohányzom.

— Érezze magát otthon — mondtam. Visszaültem az íróasztalomhoz, és intettem, hogy ne zavarjuk Pirit. A vendég az egyik képeslap után nyúlt, lapozgatott is benne, de észrevettem, hogy az olvasmány nem köti le figyelmét, oly sűrűn pillantgatott a némán dolgozó Pirire. Ahogy figyelme a múló percekkel sem szűnt, teljesen világossá vált előttem a kapcsolatuk, bármennyire nem illett ez a mackómozgású, erőtől duzzadó, zömök férfi az öt nyelvet beszélő, vékony csontú, sovány, s nem különösebben szép, kissé hervatag, de jól ápolt Pirihez, akinek szeme árkában, homloka ráncain régi szenvedések nyoma látszott.

Szombat volt aznap, Piri csak hétfőn jött el ismét hozzám. Ezúttal, tíz óra után jelent meg az utca túlsó felén az udvarlója, és hűségesen várakozott, míg ismét érte mentem. Aztán néhány estén nem jelentkezett. Úton járt valamerre keleten, Piri szűkszavúan csak ennyit mondott magyarázatul. Óvakodtam, hogy célzást tegyek barátságukra, és Piri nem tartotta szükségesnek, hogy bármit is mondjon, ami kettőjük kapcsolatára vonatkozott.

Talán különösen hangzik, de bármily nagy volt köztük az ellentét, volt abban jó adag természetesség is.

Hónapok múlva, amikor Pirinek hasonló munkája akadt nálam, tette szóvá, hogy a fiú, Bodnár Sanyi, közel három esztendeje a barátja. Szereti a ragaszkodását, a csöndes természetét, nagyon becsületes fiú; ne tartsam műveletlennek, mert olyan zárkózott, kevés beszédű.

Kevés szóval vallotta be mindezt, mintha szükségét érezné, hogy végre magyarázatot adjon, noha én semmiféle magyarázatot nem kértem, és nem is vártam tőle'. Rám bízta, hogy zavartan odavetett néhány szavából értsek meg mindent: ezt a nem mindennapi, sokak szemében talányosnak tűnő, sokaktól elítélt kapcsolatot, amely a nála fiatalabb, hozzá nem illő Bodnárhoz fűzte. Mintha valami menedékkeresés lett volna a szerelme, egy védelmet kereső ember kapaszkodása az erősbe, de nem tudtam volna pontosan számot adni, hogy miért támadt ilyen érzésem. Sejtés, bizonytalan megérzés volt, a képzelet sugallata, aminek mégis köze kellett legyen a tények kemény, megfogható világához.

Két vagy három hónapig nem láttam aztán Pirit. Nem járt nálam, a véletlen se sodort össze minket az utcán, se másutt. Teljesen váratlanul ért a halálhíre. Annustól hallottam, hogy egy este túl sok altatót vett be, s reggel a barátnője, akinél lakott, halva találta az ágyában. Elkerülhetetlen ilyenkor, hogy öngyilkosságról ne rebesgessenek. Piri esetében is ez történt; már kevéssel a temetése után nyílt titok volt, hogy megmérgezte magát. Állítólag búcsúlevelet is írt, tartalmáról nem szivárogtak ki