Irodalmi Szemle, 1969

1969/10 - Egri Viktor: Piri (elbeszélés)

Egri Viktor

Piri

A tó partját ellepő rengeteg napozó közt az első pillantásra felismertem, bár köze? másfél évtizede nem találkoztunk, s csak egy kénsárga fürdőnadrág volt rajta. Maga alá húzott lábbal ült a naptól perzselt pázsiton, és szemlátomást derült azon, hogyan- lóbálja és dobálja a vízbe egy atlétatermetű, pecsenyére sült. férfi a karikalábú, sikongó fiacskáját. A gyerek se bírt betelni a játékkal, alig pottyant a vízbe, mindjárt felbukkant, sebesen tempózott az apja felé, aki ügyesen felkapta, amikor a fiúcska kifogyott a szuszból és merülni kezdett.

— Maga az, Sanyi, Bodnár Sanyi? — csodálkoztam rá a kénsárga nadrágosra.

Az izmos-testes Buddha-szobor megelevenedett, és teste lomhaságát meghazudtolva fürgén felpattant:

— Én volnék, doktor úr.

Nincs ilyen titulusom, de mindig doktornak szólított. A szerkesztő úrázást talán kevesellte, s a mesterre sem járt rá a nyelve.

— Egy csöppet se változott, doktor úr — áradozott.

— Csak egészen megkopaszodtam, és pocakot eresztettem. Egy kis úszással próbál- lom apasztani.

— Nem olyan veszélyes a pocak. Illik a korához — mosolygott rám.

Szokatlan, sőt, meglepőnek mondható körülmények közt ismerkedtem meg Bodnárral. Gépírót kerestem akkoriban. Annus, akinél hosszas kísérletezés után kikötöttem, és aki közel három esztendeig tűrte a rigolyáimat, már mint azt, hogy ragaszkodtam; az ékezetek helyes felrakásához, a szemnek tetsző formához, anyai örömök elé nézett, és nem vállalt többé különmunkát. Ő ajánlotta nekem Wimmer Pirit. Együtt dolgozott vele, mielőtt hozzánk került volna a szerkesztőségbe. Piri fordító, és a külföldi levelezést intézi a vállalatánál: szeret jól öltözködni, színházba járni, minden esztendőben külföldre utazik a Čedokkal, s aránylag magas fizetéséből sem telik minderre.

Szerencsém volt; Piri vállalta a munkát, egy húszíves kézirat legépelését. Megállapodtunk abban is, hogy esténként nálam dolgozik, az én öreg, elnyűhetetlen Under- woodomon, amelyet egy ügyes mester magyar betűkkel és jelekkel látott el.

Piri jól bírta a „rigolyáimat“, a helyesírás szabályai ellen még Annusnál is ritkábban vétett; tisztán és gyorsan dolgozott, szóval ideális munkaerőnek bizonyult.

Mialatt gépelt, én kéziratokat javítgattam vagy olvastam. Húsz-huszonöt oldal volt Piri napi adagja; néha éjfélig nálam maradt, de a gépelés nem zavart senkit, dolgozó- szobám a ház földszintjén volt, a család az emeleten aludt.

Egy este — már jó későre járt az idő — észrevettem, hogy a dombra kapaszkodó utca túloldalán egy micisipkás, vállban és derékban jól megtermett fiatalember sétál. A szemközti ívlámpa fényében megfigyelhettem, hogy meg-megáll, cigarettára gyújt és a házra tekint.

Másnap ismét ott láttam sétálni.