Irodalmi Szemle, 1969
1969/9 - FIGYELŐ - Mészáros László: Ember, ébredj! (Georges Perec: Az alvó ember)
gyant, fájdalmát világba üvöltő „függőleges“ ló — kapcsán fogalmazza meg a költő a legérzékletesebben a művészi alkotómunka döbbenetes fpreclzitásű képét: „ó a függőleges lovak fájdalmánál / nagyobb csak a tíz ujjbegyben / feszülő lehet mely tárgyilagosan / s hangtalan szoborrá gyúrja / a rettenetet“ IFüggőleges lovak). Kányádi vonzódása a kőanyaghoz a ridegségbe, dermedtségbe fagyott világ megjelenítésére szolgál, a leglesújtóbb átkot talán az El-elcsuklő ének című költemény szinte embertelen világát jelképező kőképek hordják: „Sohasem enyésző, / mindig tenyésző 1 Sziszüphosz- átok — / kövek, kövek, kő!“, majd az alábbi, természetet („Krumplifészekben is követ / tojó kőkaikukk“) és embert {„Kőkenyér, kőderákalj“) megcsúfoló, borzongató képek. A kötet jelzésekig leegyszerűsödött, csontig meztelenített verse, a Kőkorszak, tizenöt egymás alá írt — a kő valamilyen formáját magán viselő — közös- íőnevének rendszerbe szedése, a végén tragédiába csúcsosodó „sírkővel“ jut el a fortissimóig, és szinte maga után vonzza a hasonló tematikájú remek kis négysorost: „Kő szeretnék lenni / érzéketlen, kemény. / / Kő leszel, de ne fájjon, / ha majd befalaznak.“ (Kő) De a modern, Kőműves Kelemenként önmagát is föláldozni óhajtó garabonciás sohasem lehet rideg és kemény, hiszen érző lényként, pórusaival és minden idegszáilával a valósághoz tapad, s ami a körülöttünk levő világból embertelen, az őneki még hatványozottabban láj. Technizálódott korunk kő-magánya ellen lázad a megemberiesített természet lel'kiisimeretet ébresztő nádszálának figyelmeztetésével: „Egyedül egy szál rongyos / befagyott nád rikoltoz; / — önmaga váza már —, / / vijjog, verdesi véres / / szárnyát a fényes jéghez, if mint egy madár.“ (Nádszál) A régebbi — hagyományos formában — írt versek hangulatát idézi az egyszerű, népdal tisztaságú Kovász, Kicsi behajló nyárfa, T. Ä. sírjára, s a balladai fogantatású Ballagó. A kötet egészének képét mégis a kissé töredezettebb formájú, több gondolati áttétellel ható költemények rajzolják jFától-fáig, El-elcsukló ének, Kufsteini grádicsok éneke, Palackposta). Kányádi Költészetének palettáján most viliódznak igazán a színek, a maga rajzolta kört most kezdi betölteni alkatához illő tartalommal. Nagy kár, hogy e versek nem kaptak megfelelő köntöst, a mostani kötet külalakja a Kikapcsolódás című könyvhöz viszonyítva határozott visszalépésről tanúskodik. Szakolczay Lajos Ember, ébredj! (Georges Perec: Az alvó ember, Modern Könyvtár 155) Ma már egyetlen józan filozófus sem kételkedhet az egzisztencializmus pozitív hozzájárulásában 'korunk filozófiai gondolkodásához, és bizonyos értelemben a közgondolkodáshoz is, bár itt nem mindig adekvát módon kifejezve és megfogalmazva jelennek meg a problémák. (Még filozófiai szinten is beszélünk anonim egzisztencializmusról.) Mégis, az egzisztencializmus „mindenki nyelvén“ szólal meg, amikor filozófiai értekezés tárgyává tesz olyan problémákat (élet, halál, szorongás, semmi stb.), amelyek közvetlenül érintik a mindennapok emberét. „Ember, ébredj! — ez az első felhívás, amellyel az egzisztencializmus hozzánk fordul. Törj ki a magával ragadó tehetetlenség fogságából, és tudatosítsd önmagadat“ — írja Milan Prűcha. Sartre emberkoncepcióját — „az ember először létezik, önmagára talál, feltűnik a világban, és csak azután definiálhatja önmagát" —- az egyén nehezen utasítja el, de elutasíthatják olyan ,jkörök“, amelyek számára veszélyt jelent az öntudatra ébredt ember. (Zárójelben: Sartre „terve“, hogy „összeegyeztesse“ a marxizmust az egzisztencializmussal, csak mint „műszaki kérdés“ lőhet problematikus, mert különben nyilvánvaló, hogy a marxizmusnak magáévá kell tennie az egzisztencializmus által felvetett problémákat, és minden késlekedés nélkül hozzá kell látnia marxista megfogalmazásukhoz — újrafogalmazásukhoz — és megoldásukhoz.
