Irodalmi Szemle, 1969

1969/9 - FIGYELŐ - Szakolczay Lajos: Kányádi Sándor: Függőleges lovak

Kányádi Sándor: Függőleges lovak

lIrodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1968.j

Kányádi Sándor költészetében az erdélyi táj jelzőtüzei, az égibeszúrt sudár fenyők éppúgy megtalálhatók, mint a lankás domboldalakba vájt védőodúk, hová az emberi lélek — afféle búvópatakként — húzódik vissza a rémület elől, de azért onnan is küldözgeti bajt orvosló, nádszálkönnyű segélynyilait.

Mintha csak a saját költészetét jellemezné a költő, olyan találóak az 1967- ben ae osztrák Pen Clubban elhangzott

— a romániai magyar lírát vázoló — előadásának sorai: (a romániai magyar költészet) „Tekintete: tiszta, inkább szelídnek, békésnek mondható. De hegyi tóra emlékeztető szemesarkában az ö- röm mellett a nyugtalanság, a konokság ráncai jelzik: szemmel tartja a világot, a pásztortüzek füstjét s az atombombáét egyaránt."

Kányádi lírájára jellemző is egyfajta állandó készanlét, egy lírai azonosulni tudó képesség a világ ikisabb és nagyobb dolgaival egyaránt, a kilátótorony mégis a szűkebb hazának vallott Erdély, a dimbes-dombos, erdőkkel teletűzdelt táj, mely megtartó erőként magához vonzza ugyan a költőt, de ugyanakkor világméretűre is tágítja horizontját. E lírai világkép egyes szálaival erősen kötődik a nagy erdélyi költő-triász — Áprily Lajos, Reményi Sándor, Tompa László — „erdélylségében“ gazdag életművéhez, de legfőbb sajátossága az az állandó útkeresés, mely az egyszerűséget, a hagyományos formákat ötvözi egy modernebb kifejezésmóddal. A költő vallja is egy helyütt: „A modernséget ebben a bonyolult korban, bármilyen furcsán hangzik is, az egyszerűségben látom" — s ezáltal megkapó elevenség sugározza át, minden olvasásnál újabb és újabb rejtett értékeket felszínre hozó költészetét. A pályakezdő első két kötet versei a hagyományhoz ízig-vérig ragaszkodó „egyszerű“ hanggal tüntettek, s lírájának mai formáját csak a harmadik — Kikapcsolódás című — verseskönyv összképében kezdte magának körvonalazni Kányádi. Itt már látni lehetett e költészet további útját meghatározó mozgatóerőket, s

egy kis beleérzéssel már kikövetkeztethető volt ezeknek a költeményeknek jövőbeli hatósugaruk. Mégis, ebben a kötetben csak az összefogottság volt biztató, hiányzott belőle az igazán nagy vers.

Nem egészen két év telt el a Kikapcsolódás megjelenése óta, s e meghökkentően furcsa — Román Viktor rémületet megjelenítő, modern szobra inspirálta — című negyedik kötet már nemcsak a költő lírájának további elmélyülését hozta, hanem jelen van benne a Vers is. Címe: Fától-fáig. Ez a minden központozást elhagyó modern szabad vers lírai önarckép, ars poetika-szerű vallomás, múltba nézés és előretekintés, csügge- dés és bizakodás megjelenítése. Modern jelképrendszerében felsejlik a gyermekkori tisztaság utáni vágy; a meglett férfi küzdelme, életigenlése áilamképsze- rű sorozatok megvilágításával, filmtechnikai szerkesztésmódot sugalló „áttűnés- sel“ hullámzik. Hangja, akárcsak a vers színvonalban is méltó ikerpárjáé — az El-elcsukló ének című poémáé — a székely népballadákéval rokon. Amazokban is és itt is belülről történik a sírás. Ez a Fától-fáig című költeményben a vers lüktetésszerű komponálásához igazodva szakaszos, az El-elcsukló énekben pedig nemcsak folyamatosságával állandóan jelenlevő, hanem olyan mélyből is tör föl, hogy az ember szégyen nélkül alig bírja azt már elviselni. A szomorú alaphang ellenére mégis mindkettőben ott a bizakodás. A Fiú ars poétikájából a gyermekkori tisztaság csengettyűje átcsúszott a férfikorba: „Itt van a csengettyű is, a gyermekkor csikójáról, / s a tisztaság bárányának I ereklyévé rozsdásult kis / kolompja is / itt csügg a könyvállványon." S ezentúl Mméretett a pálya, mert „könyvek és kolompok között / feszül idegünk fonala", a rokkant Apa (El-elcsukló ének) életét pedig megnöveli az általa összehordott építőanyag, a „hasznos munkát végeztem" létet hosszabbító tudata.

Mindkét költemény improvizációkban gazdag, egy-egy rész hangsúlyosabb kiemelése, futtatása, majd visszaejtése sajátságos — e komponálásmódból eredő

— lüktetést von maga után, ami nem hogy megbontja az egységes toangszínt, inkább dúsabbá teszi az amúgy is széles dallamskálát.

Román Viktor szobrászművész egyik szobra — a rettenettől tomporára rogy-