Irodalmi Szemle, 1969
1969/9 - FIGYELŐ - Fried István: Mikuláš Bakoš: Literárna história a historická poetika
ran beszélte' le a vevőt *a kép vásárlásról. Nem holmi különc elvnek hódolt ezzel, nem is valamely kóros ideológiai megszállottságból tette, hanem egyszerűen azért, mert szívéből fakadtak a képek, „vérével“ festette ő'kat, élete szerves tartozékai azok, nem könnyen tud hát elszakadni tőlük. Az életben a földi javakat illetően kevéssel beérte, és hosszú éveken át magános lévén, semmi sem kényszerítette rendszeres és nagyobb arányú képeladásra. Bár az is igaz, hogy sok képe szinte magától kelt el; magánosok és szakmai ikörök egyaránt értékelték különös és mindig mélyen erdberi s eleven színű festészetét, amely immár az egyetemes és magyar képzőművészet elvitathatatlan értéke. Szíj Rezső Mikuláš Bakoš: Literárna história a historická poetika (Ostav svetovej literatúry a jazykov SAV, Bratislava 1969.) A Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézete már több kiadványnyal hívta föl magára a nemzetközi érdeklődést. Friss, korszerű módszerekkel kapcsolódtak be az egyre szélesebb teret kapó irodalomelméleti kutatásokba. A prágai strukturalista iskola hagyományai mind jobban áthatják a szlovák verstan, ritmus, műfordítás búvárait; érdekes módon használják föl az irodalomszociológia módszereit. Anton Popovič műfordítás-elemzései figyelem'- re s elemzésre méltóak, szívesen látnánk hasonlókat a magyar irodalmi lapok hasábjain is; Zlatko Klátik a szlovák útleírás fejlődését rajzolta meg, jelentékeny elméleti alapvetéssel; Rudolf Chmel a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok néhány alapvető kérdését vetette föl, igen elgondolkoztató módon; Dionýz Ďurišin a komparatisz- tika, az összehasonlító irodalomtudomány lehetőségeit, vizsgálati módszereit kitűnő könyvben tárta elénk. Mindezeknek a törekvéseknek irányítója, összefoglalója: Mikuláš Bakoš, a Világirodalmi Intézet igazgatója. Tanulmányainak válogatott gyűjteménye 55. születésnapjára készült. E tanulmányok önmagukban is számottevőek, de így, együtt egyetlen gondolati rendszer részeinek tűnnek, melynek jellemzője a szenvedélyes igazságkeresés, a módszerek közt a válogatás, a biztos ítélet, a pontos szövegezés. Bakos azok közé az irodalomtörténészek közé tartozik már, kiket az önálló Csehszlovákia nevelt, iskolai s ifjúkori élményei a szlovák irodalomnak az 1920-as, 1930-as években bekövetkezett „reneszánszához“ kapcsolódnak. Egyfelől Smrek, Lukáč, Kráľ, Beniak költői kibontakozásának, művészi fejlődésének kortársa; másrészt figyelemmel kíséri, ami Prágában történik: számára is a reveláció érvényével hat Mukaŕovský Mácha-elemzése. 1939-ben jelenik meg Vývin slovenského verša (A szlovák vers fejlődése) című munkája, mely máig a legjobb szakmunkának számít ebben a nemben. 1944-ben adta ki Problém vývinovej periodizácie slovenskej literatúry (A szlovák irodalom fejlődése korszakolásának kérdése) című könyvét. Már e két mű tájékoztat a nagy kultúrájú szerző érdeklődéséről, irodalomelméleti törekvéseiről. Legújabb könyve e törekvéseknek bizonyos mértékig összegezése, szintézise; innen újabb magasságokba vezethet a szerző útja. A könyv két részre oszlik: 1. általános kérdések; 2. a strukturális kompa- ratisztika kérdései. Az első fejezetben a szlovák textológia, a korszakolás, a költészettörténet s irodalmi fejlődés problémái kerülnek — többek között — szóba. A második részben külön figyelmet kell szentelnünk azoknak a tanulmányoknak, melyek a cseh s a szlovák irodalom kapcsolatainak természetét boncolgatják. Két értekezés is kísérletet tesz arra, hogy a kapcsolatok modelljét megépítse. Szól azoknak sajátos jellegéről. S miközben kifejti, hogy itt két, öntörvényű, önálló fejlődésű irodalomról van szó, nem felejti, hogy
