Irodalmi Szemle, 1969
1969/9 - DISPUTA - Vígh Károly: Fél évszázad a mérlegen
keinek megfelelően foglalkozzék a történelmi Magyarországgal, népek, nemzetek közös hazájával, közös és egyedi nemzeti hagyományaival. Szalatnai Rezső cikkével alaipjában nem érthetünk egyet, elsősorban az 1918 előtti és az 1945 utáni helyzet már említett párhuzamos tanulmányozása, jónéhány megfogalmazása és más okok miatt, amelyek elemzése vagy cáfolása külön tanulmányokat igényelne. Az írás azonban számos tanulsággal szolgál, melyek közül a legfontosabb: Szalatnai Rezső szemléletmódja sajnos nem áll egyedül nálunk — persze abban a szűkebb körben, amelyet ezek a kérdések egyáltalán foglalkoztatnak. A kérdés felvetése nagyon is időszerű. Amikor a parlament előtt nemzeti ünnepeinken felvonjuk a nemzeti zászlót, az a zászló nemcsak jelenünket szimbolizálja. Egyáltalán nem kell lemondanunk a történelmi Magyarország örökségéről, csak a jelen és a jövő igazságának jegyében kell azt vizsgálnunk. Ezzel teremtjük meg a lehetőséget arra, hogy szomszédaink is másképp foglalkozzanak valóban közös múltunkkal — és a hozzájuk került magyar nemzeti kisebbségekkel is. így, de csak igy lehet és kell is összekapcsolnunk a múltat és a fel- szabadulás utáni időszakot. Vígh Károly fél évszázad a mérlegen (Hozzászólás Szalatnai Rezső Magyar változások félévszázadán című cikkéhez) Szalatnai Rezső az Irodalmi Szemle májusi számában figyelemreméltó cikket írt fél évszázaddal ezelőtt lezajlott magyar vonatkozású történelmi eseményekről és azok máig sem csituló visszhangjáról. Még egy vaskos történelmi monográfiában sem volna könnyű mérlegre tenni ennek a magyar történelemben és egyben a kelet-európai népek történetében oly nagyjelentőségű időszaknak politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális kérdéseit. S ha erre valaki — mint Szalatnai Rezső — egy alig kilenc oldal terjedelmű folyóiratcikkben kísérletet tesz, akkor számolnia kell azzal, hogy amúgy is sok szubjektív megállapítást tartalmazó írása vitát vált ki — elsősorban a történészek részéről. E sorok írója már elkészült hozzászólásával, amikor a Népszabadság 1969. július 27-i számában megjelent a nemzetiségi kérdés kitűnő szakértőjének, Csatári Dánielnek a vitacikke Nemzetiségi kérdés és történelmi hagyományok címmel. Bár ia magunk részéről is helyenként rendkívül problematikusnak ítéljük Szalatnai Rezsőnek, a szlovákiai magyar értelmiség kultúrpolitikai doyenjének nemes szándékoktól ihletett írását, mégsem azonosíthatjuk magunkat mindenben Csatári Dániel állásfoglalásával. Hozzászólásunkat az is ösztönözte, hogy bizonyos kérdéseket és aspektusokat mindketten figyelmen kívül hagytak, vagy legfeljebb csak érintettelk cilktkükben. Az első nagy probléma, amit Szalatnai feszeget: az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és vele a történelmi Magyarország bukása. Fájdalmasan állapítja meg a szerző, hogy irodalmi művekben, történeti munkákban, publicisztikai írásokban „a régi Magyarország jóformán mindig negdtiv jellemvonásaival" éled fel. Adyt idézi az eltévedt lovasról, leírja a valóban döbbenetes érzést: „egy nemzet eltévesztette útját", és hozzáteszi: „a magyarság politikai hibái miatt esett széjjel az ország, s vele a nemzet." Dante „beata Ungheria"-]abó\ trianoni Magyarország lett. Bármennyire is osztozunk Szalatnaival a magyar történelem 1918—1919 utáni kegyetlen sorsfordulata miatt érzett döbbenetében, és a szerző sorstársaként — közel
