Irodalmi Szemle, 1969
1969/9 - HAGYOMÁNY - Krammer Jenő: A stifteri „szelíd törvény” és Fábry Zoltán
Krammer Jenő a stifteri „szelíd törvény" és Fábry Zoltán Első olvasásra meglepően hat ez a társítás. Az egyik oldalon a nagy osztrák író művészetének nagyon tartózkodó, a „szelíd törvényt“ féltő gonddal betartó, látszólag minden politikától mentes jellege, a másikon a mindig étoer, a legkisebb fasiszta veszedelemre felfigyelő, tiszta és következetes „littérature engagée“: Fábry Zoltán megalkuvást nem ismerő őrtállő szerepe, harcos írói munkássága. Pedig a két ellentétes művészi magatartás találkozását Fábry Zoltán maga vallja: „Sose jogom elfelejteni első találkozásomat Stifterrel, a stifteri novellával. 1941-ben épp másodszor kerültem haza Havából. Betegségből lábadoztam a fekvőszékben, és akkor valaki egy könyvet hozott. Címe: „A szelíd törvény“ volt. Benne négy Stifter-novella. A legszebbek, a legemberibbek. Ez a cím (Stifter maga különben sose használta címkének) úgy hullott akkor belém, mint a kiéhezett, kiszomjazott szájba a manna: jóízű volt, gyönyörűséges és hihetetlen. Ez a cím a nácizmus gyilkos barbarizmusában úgy robbant, mint egy ellenséges gránát: ipsend és béke lett utána köröttem egyszerre. Csoda történt. Két szó, a leggyengédebb emberi magatartás képlete erősebbnek bizonyult mindennél. E szelídségen — mert törvény volt, és törvény maradt — megtört az álnokság. Stifter itt és ekkor — a fasizmussal szemben — aratta legnagyobb győzelmét: erőt vehátett a legembertelenebb valóságon: a nácizmus háborús gonoszságán. Egy pokoli dinamika hirtelen gránitfalba ütközött, és két szón semmivé porlódott. A novellákkal kinyilatkoztatott „szelíd törvény“ szívvel, lélekkel, aggyal, emberséggel felfogdtt realitás lett. A novella legszebb győzelmét éltem meg: törvényhozó és törvénybetöltő szerepénekf lehettem tanúja és részese, és lehetek ma továbbadója és megmondója.“1 A Fábry Zoltán által idézett „szelíd törvény“ [das sanfte Gesetz) Stifter művészetének alapelve. Az 1853-ban megjelent Bunte Steine (Tarka kövek)2 előszavában fejti ki; ez ars (poeticájának tekinthető. Akkor már a nagyobbára Pesten, Heűkenast Gusztáv kiadásában és az Iris folyóiratban megjelent elbeszélései híressé tették, de voltak kritikus hangök is arról, hogy ő a kis dolgok írója, jelentéktelen mindennapi életek ábrázolója, és a természetből is a részleteket festi. „Nagyot vagy kicsit alkotni, ez a szándék írásaimban sohasem vezetett engem, egészen más törvények irányítottak. A művészet valami olyan nagy és fennkölt dolog számomra, amint már egy helyütt említettem, a vallás után a legnagyobb e földön, úgyhogy írásaimat sohasem tekintettem költészetnek, arra sem mertem gondolni, hogy költészetnek tartsam őket — — — Hogy hasonlóan hangolt barátoknak egy-egy kellemes órát szerezzek, ismerősöknek és ismeretleneknek köztük, mindnek, üdvözletei vigyek, és az örökkévalónak jelépítéséhez egy mákszemnyi jóval hozzájáruljak, ez volt írásaim célja, és ez is marad.“1 Ilyen szerényen fogalmazza meg írói hivatását Adalbert Stifter, akit ipedíg a német irodalom és részben a világirodalmi közvélemény is mint a XIX. század legragyogóbb prózaíróját, káprázatos stílusművészét, a természet csodálatos ábrázolóját és nem utolsósorban mint nagyon szelíd, finomlelkű művészembert tart számon. Az említett előszóban így folytatja: „Boldog lennék, ha biztosan tudnám, hogy ezt a célt el is értem. De ha már a Nagyról és Kicsinyről szóltunk, akkor ki szeretném fejteni erről nézeteimet, amelyek valószínűleg eltérnek sok más emberétől. A levegő lengését, a víz csordogálását, a gabona növekedését, a tenger hullámait, a földek zöldellését, az égbolt ragyogását, a csillagok csillogását nagynak tartom: a nagyszerűen tornyosuló zivatart, a házakat széthasogató villámcsapást, a hatalmas hullámverést felkorbácsoló vihart, a tüzet okádó hegyet nem tartom nagyobbnak, mint az előzőkben említett jelenségeket, sőt kisebbnek 1 Fábry Zoltán: Harmadvirágzás. Szlovák Szépirodalmi Könyvkiadó, Bratislava, 1963. 280-281., úgyszintén: Hazánk, Európa, Tatran Magyar Üzem, Bratislava, 1967, 307 — 309. 2 Bunte Steine. Ein Festgeschenk von Adalbert Stifter, Verlag von Gustav Heckenast ist Pesth (első kiadás). 3 i. m. Vorrede 1-2. c. (saját fordításomban)
