Irodalmi Szemle, 1969

1969/9 - Vekerdi László: A kulturális információk felhasználhatóságáról

máig változatlan hatással alkalmazhatók. A közép-afrikai négerek hadi tánca és a Mussolinit vagy Hitlert hallgató tömegek aktív hazafiúi őrjöngése például ugyanazon primitív, ősi varázslószertartás megnyilvánulásai: a jelenet értelme és eszközei — dobok, zászlók, jelvények, indulók — ugyanazok, és azonos a célja: saját egyéni életérdekük ellen harcra tüzelni a szertartás résztvevőit. A halál ötven órája című filmben a biztos halálba induló fiatal német páncélostisztek kara kitűnően illusztrálja az emocionális élet kérgi kontrolljának a hatását: a jól ismert harci induló az adott helyzetben az indulóhoz tartozó emlékek és élmények alapján elnyomja az értelem elemi kritikáját, kikapcsolja a halálfélelmet, a szertartásban résztvevők pedig jelzik egymásnak elszántságukat. Az induló a saját kulturális kontextusában adekvát kulturális jel, amely alkalmas helyzetben hatásosan hasznosítható, irányítja az adott közösség érzéseit és viselkedését, meghatározza magatartását.

Találhatnánk természetesen vigasztalóbb példákat is a kulturális hírek érzelemszabályozó és viselkedésmeghatározó hatására, hiszen például a népi dalok és táncok közül is sok tekinthető valamilyen ősi, hatásos érzelem- és viselkedésszabályozó rendszer részének, s a vallások — különösen a középkori kereszténység és a reformáció — szerepe a hívek viselkedés- és magatartás-szabályozásában egészen nyilvánvaló. De ha csak a mindennapi élet ezer apró jelenségét figyeljük is, a köszönés)' szokásoktól a „művelt“ étkezésig és a „kultúrált“ közlekedésig számos példát fedezhetünk fel a kulturális jelek viselkedés- és magatartás-szabályozó szerepére. Mindezeknek a célja az élet könnyítése és szépítése, az együttélésből szükségképpen következő konfliktusok megoldása, a kisebb és nagyobb egységek eltérő tulajdonságainak s érdekeinek valamilyen egybehangolása a kölcsönös segítség vagy védelem kedvéért — egyszóval, akár a többi állat esetében, az életbenmaradás a természet s a társak által teremtett, gyakran eléggé kedvezőtlen környezetben. A többi állattól eltérően azonban az ember — mérhetetlen agykérgi lehetőségei alapján roppant sokféle, bonyolult rendszert talált erre a célra, amelynek elemei gyakran egymással is ellentmondásba kerültek, a fejlődés egy-egy meghatározott fokán önállósultak, öncélúvá váltak, vagy éppen egyének és csoportok megmaradását veszélyeztették.

Mindez még a történetírást megelőző ezredek alatt játszódott le, mert az első följegyzések és értesülések — Mezopotámiából, Egyiptomból, Közép-Amerikából — már a nagy szabályozórendszerek hatásosságáról és torzulásairól tanúskodnak. A viselkedést és a magatartást szabályozó kulturális információk, persze, lényegesen megváltoztak s megszaporodtak azóta (a gazdasági élet, a technika s a társadalmi viszonyok gyors fejlődésével párhuzamosan), de lényegében nem változott meg, nem fejlődött az emocionális kulturális információkat feldolgozó agykérgi mechanizmus, vagy legalábbis mérhetetlenül lassabban fejlődött a tudományos és technikai információk feldolgozására létrejött racionális módszereknél.

A jelenségeket mindig látó szemmel figyelő Veres Péter pompásan le is írta, hogy a rohamosan fejlődő tudomány és technika változásai ellenére is mennyire állandóak maradtak az „emberi alapviszonyok“. „Emlékszem — írja —, kisfiú koromban, amikor Blériot átrepülte a csatornát, az összes újságok azt fújták: a repülés megváltoztatja a világot. Megváltoztatta? Nem. Csak a közlekedést és — részben még a hadászatot változtatta meg. Az emberi viszonylatokra — családban és társadalomban — jóformán semmi hatással nem volt.“

Hasonlóképpen a háborúk előkészítésére és megvívására használt emocionális kondicionáló módszerek például még ma is ugyanazok, mint a suméroknál vagy a négereknél, csakhogy a sumérok pajzzsal és dárdával küzdöttek, a második világháború katonái félelmetes repülőkkel és harckocsikkal pusztítottak városokat és népeket, napjaink vezértábornokai pedig atombombákat hordozó rakéták kioldógombjain tartják a kezüket.

S itt mégiscsak alapvető változáshoz érkeztünk; éppen mert az alapvető emberi viszonylatok nem változtak, a technika és a tudomány ellenben rohamosan fejlődött. Az atomtöltetű rakéták kioldógombjainál ülő marsallok emberi viszonylatai és agykérgi emóciófékező mechanizmusai lényegében ugyanolyanok, mint a sumér hadvezéreké volt, négy-ötezer évvel ezelőtt. Persze, szakmai szempontból sokkal többet tudnak, hiszen az időközben elszabadult és öncélúvá vált hadtudomány — kivált az utolsó száz év alatt — hatalmasan fejlődött, a pusztulásra szánt millióknak azonban gyenge vigasz.