Irodalmi Szemle, 1969

1969/1 - DISPUTA - Kardos István: A csehszlovákiai magyar társadalom a szociológia tükrében

21-e utáni események bennünket igen-igen zilált állapotban találtak. Tavasztól sorozatos, könyörtelen nacionalista támadásoknak voltunk kitéve. Ezt tetézte még az a tény, hogy a bevonuló magyar hadsereg többnyire magyar és vegyesen lakott területeken állomásozott. Fönnállt az a veszély, hogy a 21-e előtti támadások következtében a magyar lakosság „megszédül“, és föladja a demokratizálás programját. Erre azonban sem kicsiben, sem nagyban nem került sor! Azt hiszem, hogy a magyar lakosság politikai érettségére büszkék lehetünk, s a jövőben méltán számíthatunk erre az erőre. (Nehogy félreértsenek: nem azt állítom, hogy vezető magyar politikus-gárdánk taktikailag is elégségesen érett! Ez a dolog egészen más elbírálást igényel.)

7. A csehszlovákiai magyarság majdnem teljes egészében paraszti származású. Nem merek találgatni, de néhány fölmérésem azt bizonyítja, hogy még pedagógusaink között is alig-alig található olyan személy, aki valami ágon (nagyapja, apósa, esetleg csak lakóhelye által) ne a falusi paraszti világhoz kapcsolódna. Előny-e ez, vagy hátrány?

— kérdezhetnénk. Nehéz volna rá válaszolni, da ezt most ne is kutassuk. Arra viszont mégiscsak rá kell mutatnunk, hogy a paraszt mindig a politika és a természet malomköve közt őrlődött. Bölccsé is vált a maga módján, életszemléletét a józanság, de a sorsba való beletörődés is jellemezte. A történészek igazolhatják, hogy hangosan lázadozni is inkább csak az urasági cseléd, s legföljebb még az erősen proletarizálódott gömöri paraszt mert, a többi nem. Ez a hangtalan józanság belénk is átplántálódott, a magyar szellemi élet képviselőibe. Ne tévesszen meg bennünket közelmúltbeli „bátorságunk“, ugyancsak provokálni kellett bennünket, hogy kibukjon torkunkon a „ne tovább“! Nem a lojalitást, hanem a föltétlen lojalitást kifogásolom, mert a fent elmondottak ellenére is gyakran épp ez jellemez bennünket, az az abszolút lojalitás, amely már-már a konformizmus édestestvére. Érdemes volna egyszer, mondjuk éppen most eltűnődnünk azon, hogy az ilyen magatartást mennyiben kísérheti eredményes politikai gyakorlat. (Azt hiszem, hogy ezt a kérdést abban a relációban volna érdemes megvitatnunk, hogy a társadalmi mozgás egy-egy kulminációs pontján szabad-e komplex igényeket támasztanunk, vagy mindig csak a „lépésről-lépésre“ elvét valljuk.)

8. S végül, de nem utolsósorban, fontos jegynek tekinthető, hogy kíváncsiak vagyunk önmagunkra. Az önmegismerés lassan általános tudományos programunkká fog válni.

A csehszlovákiai magyar nemzetiség legsajátosabb és legfontosabb etnikai jegyeit én a felsoroltakban látom. Persze, minden bizonnyal egyéb specifikus jegyeink is vannak, s nem zárom ki az említettek vitathatóságát sem. Egy konkrét, nagyobb vizsgálandó sokaságot felölelő szociológiai kutatás valószínűleg ebben a vonatkozásban is gazdagítaná ismereteinket.