Irodalmi Szemle, 1969
1969/8 - FIGYELŐ - Szakolczay Lajos: Páskándi Géza: Üvegek
hánytam körmeimet, hogy könnyebben járván megugorhassak üldözöttem elöl, ki rámtalált minden nedvemben, húsomban.“ A szó legszorosabb értelmében szépek ezek a sorok, az esztétikum valahol mindig egy valóságalapból táplálkozik. Ez készteti Déryt arra, hogy észrevegye a szavak tökéletlenségét. Ogy kénytelen lázadni ellenük, hogy grammatikai törvényeket hagy figyelmen kivül. — Mindezt annak érdekében, hogy amit elmond, plasztikusabb legyen, s a dadaisták és realisták fogásait teljes egészében sikerül célja érdekébe állítania: „SOMOGYJÁD: Sztálin fejének feje asztalára? KAKUKHÄZA: A New York-i tőzsde asztaláról asztalára? SOMOGYjÄD: Uramisten asztaláról? KAKUKHÄZA: A New York-i tőzsde asz- asztalára már a Holdról asztalára?" Tóth László Páskándi Géza: Üvegek /Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest 1968) Páskándi Géza a romániai magyar irodalom egyik legeredetibb és legsokoldalúbb tehetsége. Minden műfajban otthonosan mozog, verskötetei mellett egy-egy esszéje, vitaírása, drámája is eseményszámba megy. Legújabb kötetében tíz év prózaterméséből válogatott, s e könyv olvasásakor ugyanaz az intellektuális izgalom csap meg bennünket, amely minden Páskándi-mű velejárója. Páskándi „üvegei“ törhetetlen anyagból készültek, s az író varázsszavára a bennük rejtőző szellem nemcsak egyszerűen, minden ellenállás nélkül száll ki füst alakban az üveg száján, ahogyan ezt egy-egy írónál megszoktuk, hanem a nehezebb ellenállás felé törekszik: kis kalapácsával konokul — szinte a lehetetlent vállalva — üti-zúzza a törhe- tetlenségével tüntető, de épp ezzel a tulajdonságával minden erőt még jobban maga ellen irányító rideg falat. S ha sikeres a varázslat, a palackból kiszabadult szellem elindul a földi útjára, s nem kívánkozik többé vissza börtönébe; itt következik a dráma — amely több gondolati síkot egymásra rétegezve, majdnem mindegyik Páskán- di-írásból felsejlik — mert lustaságunk, közönyünk a csak eddig megszokottat kapcsolja gondolati áramkörébe, s az ettől eltérő másvalamit szívesen gyömöszölné vissza a palackba, hogy ne háborgasson bennünket. De ez a visszautasítás már nem történhet meg, mert a szellem — a világért groteszkségé- ben is féltőn aggódó páskándis gondolat — itt van már körünkben, él és mozog, felráz bennünket, és állásfoglalásra késztet, tegnapi önmagunkkal szembeállít és vitára ingerel. Mert az erőszak győzedelmeskedhet a világon, de legyőzhetetlen az egyszerű óriás, aki fejében hordja azt a tudásmennyiséget — az emberiség által eddig kitermelt szellemi javakat jelképezve —, amely megakadályozza, visszahőkölteti Hitlert, hogy az agyába rondítson. Félelmetesen groteszk kép a Weis^kopf úr, hány óra? című elbeszélés álmot és valóságot egybemosó — az idősíkok mesteri keverésével még döbbenetesebbé váló — víziója. Páskándi szerkesztő képességét ez a tizenöt oldalas írás jellemzi a legtalálóbban. Biztos ura az anyagának, csak annyi szereplőt mozgat, amennyi feltétlenül szükséges a történet megértéséhez. Tulajdonképpen két főszereplő hordozza az írói mondanivalót. Az egyszerű óriás, akinek legnagyobb bűne a zsidóságán kívül az, hogy plusz mínusz tíz perc eltéréssel bármikor meg tudja mondani a barakktábor időtlenségét felbolygató — ezért rendeleti úton megtiltott — időt, és a Hatalom, aki törni- zúzni szándékozó karjával bármelyik pillanatban porrá tudná sújtani Weiss- kopfot, de őneki pillanatnyilag a pszichológiai hadviselés a fontosabb, turkál- válogat az emberi koponyában lévő „lim-lomok“ — Énekek Éneke, Dávid zsoltárai, Spinoza stb. — között, és egyre dühösebb kéjjel végzi munkáját, mert még az az egyszerű elhatározása is — hogy beleronditson egy ember koponyájába — keresztülvihetetlen mindaddig, amíg a koponya tele van mindenféle „kacattal“. S vajon a kiszolgáltatottság, az állandó rettegés nem táplálója-e az újabb és újabb Bűnösök kitermelődésének? —
