Irodalmi Szemle, 1969
1969/8 - FIGYELŐ - Janics Kálmán: Tovább kísért a múlt
Tovább kísért a múlt A hatvanas évek szlovák történelmi irodalma a magyar kisebbség háború utáni történetét kizárólag hasznossági szempontú és rövidlélegzetű ismertetésekre szűkítette le. A részletesebb feltárás úttörője Juraj Zvara volt, munkája azonban csak napjainkban jelent meg szlovák nyelven. A fejlődés új fejezetét jelenti a Mária Flrdová összeállításában megjelent tanulmánygyűjtemény, amelyben helyet kapott egy bennünket is közelről érintő értekezés, J. Purgat cikke: A csehszlovákiai magyar kisebbség néhány kérdése (Niektoré otázky maďarskej menšiny v Československu). A tanulmány azért jelentős, mert első szlovák nyelvű közlemény, amely részletes bizonyítással kíván szembenézni a sokat vitatott eseményekkel. Nem teljesen joggal bocsátja azonban előre, hogy a magyar- ellenes politika végső rúgói még nincsenek felderítve, mint mondja: „éppen abból a korból hiányoznak a szondák, amely a nézetek kialakulására és a megfogalmazások formu- lázására, mondhatjuk döntő befolyással volt“, mert maga is válogat anyagában, selejtez és kiemel azok szerint a vezérszempontok szerint, amelyek a mai szlovák történetírás magyar vonatkozású állásfoglalását meghatározzák. Nem vállalja a szerző annak az általános tételnek a bírálatát, hogy a magyarellenes transzfer-rendszabályok elmélete kizárólag az emigrációk terméke, pedig éppen elég bizonyíték van a hasonló és párhuzamos hazai elképzelések tényére, de ha már idegenkedik a hazai mozgalmakhoz fűződő magyarellenes jelenségek rögzítésétől, nyilván azért, mert a szocialista történet- írás számára negatív előjelű kisiklásnak tekinti, következetlenné válik abban, hogy nincs bátorsága szembeszállni a szokványos tudományos megfogalmazásokkal és kimondani az elmarasztaló ítéletet. Újszerű eredménynek kell tekinteni, hogy a szerző 48 oldalt szentel a kérdésnek, így az események szlovák nyelvű közlésével terjedelemben úttörő munkát végzett. Cikkének elolvasása után úgy érzi a magyar olvasó, hogy közeledünk ahhoz az időponthoz, amikor ebben a kérdésben is tiszta vizet önthetünk a pohárba. Viszont az is bizonyos, hogy a hagyományos séma vonaláról ő sem tér le, a dolgok végső erkölcsi és jogi elemzését a nemzeti érdekekkel szemben elkövetett kegyeletsértésnek tekinti, ezért minél súlyosabb kérdésszövevényekbe ütközik, annál inkább megelégszik a felületes vázolással, esetleg kihagy vagy túlhangsúlyoz részleteket. Röviden: a tényleges önbírálat gyakorlatáig ő sem jutott el. Sajátságos jelensége a szlovák történetírásnak és publicisztikának, hogy ha valahol felvetődik egy adat, amely magyarellenes vonatkozásban használható, azt mások is sietnek átvenni, anélkül, hogy a tárgyi igazságot ellenőriznék. (Ilyen pl. a magyar- országi négyszázezres szlovák kisebbség számadata, amely rendületlenül érvényes ma is.) Juraj Purgat azt állítja, hogy az 1938. nov. 2-i döntőbíráskodás Szlovákiának csaknem egyharmadát szakította el. De Szlovákia területe 1938-ban 49 017 km2 volt, ebből Magyarországhoz csatoltak 10 390 km2-tx, tehát a terület 21,2 százalékát, ami valamivel több mint a terület egyötöde, de a harmadától mindenesetre messze van. Az ilyen elírás liem biztató jelenség, mert előre megfontolt szempontok igazolásának a szándékát rejtegetheti, Jelen esetünkben a bécsi döntőbíráskodás súlyosságának a felnagyítását, hogy a „visszavágás“ méreteit is indokoltnak fogadja el az olvasó. Purgat felveti a magyar kisebbség felelősségének a kérdését Csehszlovákia feldarabolásának ügyében, összefüggésben a magyar kérdés későbbi „megoldásával", de nem említi, hogy a belső tényezők között, amelyek akkor szerepet játszottak, a magyar nemzetiség feszítő ereje harmadrangú volt a szudetanémeteké és Hlinka Szlovák Nép1 Vávra —Eibel: Viedenská arbitráž. 112. o. figyelő
