Irodalmi Szemle, 1969
1969/8 - Lovicsek Béla: Vasárnap délelőtt
Lovicsek Béla vasárnap délelőtt Felberregett a csengő, a férfi ajtót nyitott. Felesége állt a küszöb előtt könnyű, nyári kiskosztümben, fekete kézitáskával a karján. — Szervusz — mondta fakó hangon az asszony. — Szervusz, kedves. Vártalak már ... Gyere! — Előzékenyen kitárta előtte a szobaajtót, odébb mozdította a fotelt. — Tessék, foglalj helyet... Iszol valamit? — Köszönöm, nem kérek! — Cigarettát? — Azt esetleg. Rágyújtottak. A férfi állva maradt, az ablakhoz sétált, s a könnyű függönyön át lenézett az emeletről. Rendkívül nyugodtnak látszott. Felesége körülnézett az ismerős lakásban. Ma tíz éve költöztek ide, s tegnap múlt hat hete, hogy utoljára itt járt. Feszültsége lassanként felengedett. A férfi is leült a feleségével szemben, és hosszan az arcába nézett. Az asszony csodálkozott, miért nem bírja elviselni a férfi tekintetét. Zavartan matatott a táskájában. — A kislány? — Jól van ... Anyura hagytam ... — Elhozhattad volna. — Minek ... ? Felesleges. — Igazad van. Jobb, hogy nem hoztad magaddal — mondta a férfi és felállt. — Mégiscsak öntök egy kis italt. Jó konyakom van. A kedvenced! — Töltött. — Szervusz! — Köszönöm, nem kérek! — Ugyan már, ne kínáltasd magad! Szervusz! Ittak. Fenékig ürítették a poharat. Üjabb cigarettára gyújtottak. Halványkék füst szállt felfelé. Az asszony tekintete a füst után kalandozott. — Tudod, miért hivattalak? — Tudom — felelte az asszony. — Helyes. Gondoltam, ne menjünk oda készületlenül. Szépen megbeszéljük a dolgainkat, megegyezünk, megosztozunk. Azt hiszem, neked is, nekem is kényelmesebb így, mint a bíróság előtt... — Igen ... hogyne ... természetesen ... — Minden, ami a lakásban van, közös szerzemény. Az asszony bólintott. — Megadom neked azt a lehetőséget és előnyt, hogy kiválaszd és elvidd, amit akarsz — mondta a férfi, és újratöltötte a két kispoharat. — Köszönöm — mosolyodott el az asszony. — Nagylelkű vagy, Pista!
