Irodalmi Szemle, 1969
1969/8 - Lovicsek Béla: Vasárnap délelőtt
— Nagylelkű... ? Nem, nem az vagyok. Mindig szerettelek, ennyi az egész. Fél órán belül elosztoztak. Közben felengedett köztük a feszültség. Az asszony néha-néha már fel is kacagott, mint valamikor régen. A férfi is úgy beszélt, mintha már semminek se volna jelentősége. — Én azt hiszem, kedves, most már igazán mindegy, őszinték lehetünk egymáshoz. Igaz ... ? Tudod, nekem az a gyanúm, hogy te sose szerettél engem — mondta, és nevetett, játékos ízt adva a beszélgetésnek. — Valóban nem — mosolygott az asszony is. — Tudod, Pista, az úgy volt, hogy egész fiatalon beleszerettem egy fiúba, de a szüleim hallani sem akartak róla. Mi azonban titkon rendszeresen találkoztunk... Aztán jöttél te, illetve az a májusi mulatság. Felkértél táncolni... Én átnéztem rajtad, mint az üvegen. Nem vetted észre, talán nem is akartad, újra meg újra felkértél, aztán ... — Hazakísértelek. — Anyukám behívott, s egyből odalett érted. Ez igen, ez a férfi! Jó állása van, ügyes, talpraesett! Közben apám is rá-rákontrázott, s mi lett a vége? Az asszony elővette a zsebkendőjét, s belekuncogott. — Tudod, hogy a lakodalmunk előtti éjszakán is találkoztam vele? — Ne beszélj! — csodálkozott rá a férfi, és most már kényszeredetten nevetett. — Ezt nem tudtam .. . Honnan is tudhattam volna ... — Ujjának bütykével kitörölt a szeméből egy könnycseppet. — És a lakodalmunk után is találkoztatok néha? — Dehogyis néha, elég gyakran! ... Ha hosszabb szolgálati útra mentél, két-három éjszakát is nálam töltött. — És nagyon szeretted? — Nagyon... — Nekem is azt mondtad, hogy nagyon szeretsz. — Tudod, hogy van az: kimondja az ember. Megszokásból, kötelességből, mert a férje... — Érdekes — gondolkodott el a férfi. — Pedig úgy viselkedtél és játszottál velem, mintha valóban szerettél volna ... Az asszony ajkbiggyesztéssel válaszolt, öntelten, mint aki büszke a tetteire. — Könnyű azt megjátszani, Fista. Az a legkönnyebb. Sem ész nem kell hozzá, sem erő, csak egy kis móka, egy kis furfang, játék, hisz tudod, hogy megy az! — Tudom, tudom — bólogatott a férfi. — Én meg gyanútlanul bevettem és.. . szerettelek. Érezned kellett, hogy szeretlek ... — Persze, hogy éreztem... Hisz épp azért volt olyan könnyű téged félrevezetnem . .. Nagy mafla voltál, Pista, az az igazság! Elvakított a szerelem. Megvadított már a simogatásom is. Most már nem szégyellem bevallani, hogy élveztem is ezt a fonák helyzetet. A férfi töltött, cigarettára gyújtott. Az asszony elkomorult és felsóhajtott. — Aztán elhagyott... Emlékezhetsz rá. Tudod, azon a szakszervezeti üdülésen, Csehországban. Ott még együtt töltöttük a két hetet, aztán többé nem találkoztunk... Gondoltam, most már kitartok melletted, de nem tudtam hozzád nőni... Kínomban megvadultam, aztán jöttek sorba: Ferenc, a járásról... Különben minek soroljam? Nem érdekes... Csak az utolsó, a Jancsi. Arról már te is tudsz... Hát így, Pista, ennyi az egész, most már mindent tudsz. A férfi felállt, fel s alá járt a szobában, megállt az ablaknál, bámult kifelé. — Pedig én nagyon szerettelek! — Ki tehet róla! .. . Ne haragudj, Pista, arról én igazán nem tehetek. — Nem, a világért sem haragszom. .. csak egy kicsit furcsa... ez a kettősség, ez a mi egész házasságunk. Mondd meg igaz lelkedre: mind különb férfi volt, mint én! ? Az asszony játékosan hintázott ültében. —■ Nem tudom ... Talán igen ... — És mondd csak: soha nem sajnáltál, soha nem éreztél Ielkiismeretfurdalást! ? Az asszony gúnyosan felnevetett. — S ha igen? ... Mondd, mit változtat az a tényeken!? — Sokat! — csapott le rá a férfi szava. — Éreztél vagy nem!? Az asszony kihívóan nézett a férfira. Arcizmai megkeményedtek.
