Irodalmi Szemle, 1969

1969/8 - Duba Gyula: Magánélet képekkel

Ez alkalommal is minden úgy történt, ahogy egyéb esetekben szokott történni; D. kezdődő „magánélete“ egy pontos törvényszerűségű kúrához volt hasonló, mely minden alkalommal ugyanazon külső körülmények és belső élmények közt megy végbe. Az öreg könyvek sorai láttán ugyanazok az érzések és gondolatok éledtek fel benne, mint máskor, agysejtjei, idegdúcai és érzékszervei szövevényének mechanizmusa megbízhatóan működött. Fejének gyors elfordításával, apró oldallépések kíséretében tekintette át a polcokon halmozódó könyvsorokat; egymás mellé szorult, hosszú, keskeny téglalapok, melyeknek összessége színes, tarka falikép, szabálytalan alakzatok nyüzsgő, és hullám- zani látszó rendszere. Itt-ott fellobbanó aranybetűket lát, máshol egy-egy megnyugtató, ismerős nevet, tudott címet, megannyi hallott és megőrzött fogalom, a lelkét rezgésbe hozó jelzések egyenetlen, hullámzó csoportjai. Ismert és régi az első gondolata is. Megszokott. Könyvtárát teljessé kell tennie, olyan könyvek hiányoznak belőle, olyan nevsk nincsenek benne képviselve, amelyek az emberiség szellemi kultúrájának törvényerőre emelt, megállapodott értékei és összetevői. Az emberi szellemiség mai képe egy nagy mozaik — hasonló a templomok mozaikfalához, csak összességében adja „ki“ teljes és valódi tartalmát —, s ha hiányos, elmosódik benne a színek és vonalak összhangja, s többé nem lesz harmonikus látvány. Neki még sok kötete hiányzik ahhoz, hogy ez a szellemkép tökéletes legyen. Izgalmas tevékenység kutatni a régi könyvek között, mert olyan ismerősökkel találkozhat, akiket még soha nem látott, bár tudott róluk, létük ismeretei tartalmát jelentette, de most egyszerre kézbe foghatja őket. Olyanféle szívdobbantó élmény volt ez számára, mint amikor először látott tengert — bár régóta tudta, hogy van, létezik —, vagy amikor először találkozott neves írókkal, akiknek már olvasta a műveit. Ez alkalommal három kötetet tetetett el — majd máskor bejön értük és elviszi —, Thomas Mann tanulmányait, a Kakuk Marcit és Nyírő József Jézusfaragó emberét. Ebben sem tagadta hát meg önmagát, máskor is tetetett el könyveket — hozzátartozott a szórakozásához —, s így egyúttal mintegy megszerezte őket magának, bár a valóságban nagyon ritkán vitte őket haza. Később felment még az emeleti részbe megnézni, megvan-e még a Hollósy Simon művészetéről és iskolájáról szóló könyv, melyet néhány hónapja meg akart venni. A könyv megvolt, ibár nem azon a helyen, ahová D. legutolsó látogatása alkalmával visszatette, belelapozott, újra megállapította, hogy a századforduló festészetének megértéséhez halaszthatatlanul szüksége van rá, és visszatette a helyére, ügyesen becsúsztatva a többi könyv mögé, hogy a felületes kereső ne találhassa meg.

Bebiztosítva Hollósy Simon művészetét a maga számára, D. elhagyta az antikváriumot, és a kortárs irodalom ikönyvesboltja felé irányította lépteit. Itt is hasonló falikép fogadta — színes téglalapok sora, nevek, címek —, és mégsem ugyanaz, mint az előbbi helyen. Itt most ismeretlen világvárosban tartózkodott D., melyben tájékozódni akar. Az emberi valóság megismert és rögzített képeiből épült fel ez a város, sugárútjai és terei ilyen feliratokat viseltek: lélektan, filozófia, szociológia, történelemtudomány, jog, költészet, nyelvtudomány. S a mellékutcák: jel, információ, tömeg, valóság és látszatvalóság, halmazelmélet, egyén és elidegenedés, genetika. És D.-ben már újra ott él a nagy mohóság, az önző és féktelen birtoklási vágy, meghódítani a várost, megszállni, elfoglalni. A sugárutak, terek nevét ismeri, határozott fogalmakként élnek benne, tudja, mit Jelentenek, milyen számára ismeretlen és érintetlen területek — tudásmezők — húzódnak mögöttük, melyeket ő még nem járt be, ibár vágyódik utánuk, de olyan óriási területekről van szó, olyan beláthatatlan és felmérhetetlen távolságokról, hogy képességei és lehetőségei mértékének tudatában meghódításukra aligha vállalkozhat valaha is. De éppen a feladat gigászi méretei és végrehajthatatlanságának nyugtalanító érzése okozzák azt a lelki feszültséget, amelyet D. a könyveket nézegetve érez, sorra lapozza őket, elolvassa borítólapjuk fülszövegét, s így mintegy birtokába veszi tartalmukat, lényegüket. Nagyvonalakban tudja — sejti? —, hogy milyen mezőkre villantanak fényt, itt-ott beléjük olvas, elkap egy gondolatot, felvillanó képet, termékeny hangulatot, felcsípi, mint fa alól az éretten lehulló gyümölcsöt, és megízleli. S közben úgy érzi, új tartalmakkal gazdagodik, az ismeretlenből rejtett részleteket tár fel és olvaszt magába. Űj színeket és vonásokat rak fel az egyre alakuló és állandóan munkált képre, melyet lelke mélyén a világról festeget magának. Nézi a könyvcímeket, és fogalmakat érez meg általuk, gyors ecsetvonásokkal felrakja őket a műre, feszült idegekkel, kéjesen úszik a korunk embere számára megszerezhető, felületes Ismeretek simogató és csalóka vizén.