Irodalmi Szemle, 1969

1969/8 - Duba Gyula: Magánélet képekkel

a kép előtt soha nem látott bámészkodókat, még a hosszú hajú, pattanásos kamaszok Is olyan közömbösen jártak előtte, mintha mindkét keblét befedte volna a hajával. S amikor egy — nyilvánvalóan rövidlátó — idősebb férfit látott, aki egészen közelhajolva a képhez tanulmányozta a kuporgó táncosnő formáit, viszolyogva ment el mellette — kéjenc, szatír! —, és elítélte kíváncsiságáért. S belső nyugtalanságát éppen az a meghökkentő és eléggé el nem ítélhető belső kényszer okozta, mely álnokul és következetesen rá akarta szedni, hogy közelről és alaposan vegye szemügyre Zizit. Napokig járt tisztes távolságban a kép körül, sandán pislogva felé, és a lelkében már-már önérzet kérdésévé fajuló, erős küzdelem dúlt; önálló jellem ő, vagy eszköze valamilyen külső tényezőknek, nem mer megállni ott, ahol akar, megnézni azt, amit akar?

A szemerkélő eső elállt, kissé a nap is kisütött. Sugarai nyomán egyszerre langy- meleg lett a levegő. D. elhatározta, hogy ha a nyugtalanító képpel díszített sarokra ér, kihívő magabiztossággal megáll a hirdetőszekrény előtt, és hosszasan, alaposan, közvetlen közelről szemügyre veszi a képet. Mialatt ezt elhatározta és megfogadta, önkéntelenül újbői fütyörészni kezdett, majd legyintett, és újra elhallgatott. Magában azt kívánta, bárcsak üres lenne az utcasarok. S amikor odaért, látta, hogy a két járda teli van emberekkel, kirívó közömbösséggel álldogálnak, és hebehurgyán nyüzsögnek, tekintet nélkül az ő tervére, melynek végrehajtásához magányra lenne szüksége. Talán még többen vannak, mint egyébként. És éppen a kép előtt egy csoport egyenruhás férfi áll. Közvetlenül melléjük érve látta, hogy csendőrök és katonák beszélgetnek ott, és eltakarják Zizlt. A katonák válláról tompa fényű, szürkéskék géppisztolyok lógtak alá, és vastag talpú fűzős barna cipőjük erőssé, gázoló léptűvé tette a lábukat. A csendőrök tomporán nagy automatapisztolyok ültek, vadonatúj, sárga bőrtokokban, övükről fekete gumibot lóg a föld felé, fogója recés, enyhén lekerekített, tenyérbe illő. D. egy pillanat alatt felmérte az új helyzetet, amely rosszabb volt, mint amit várt, és megállapította, hogy ha közelről akarná szemügyre venni a képet, az egyenruhások csoportjába kellene furakodnia, és a hátuk mögé kerülnie, ami teljességgel lehetetlen, mert nem tudná megindokolni, hogy miért tolakodik be kedélyesen társalgó csoportjukba. S ez még nem minden, mert ha mögéjük kerülne is, udvariasan, de határozottan kérnie kellene őket, hogy a kedvéért álljanak oldalt, tegyenek néhány lépést, hogy neki kényelmes helye legyen a szemlélődéshez. De mi jogon kérhetné meg őket, hogy mozduljanak el a helyükről? Méltán azt hihetnék, ihogy ki akarja hallgatni a beszélgetésüket. Akár azt is hihetnék róla, hogy bosszantani akarja őket, gonoszkodva bőszíti a karhatalmat. 0, ezt nem engedheti meg magának. így a külső körülmények hatására és a józan ész szavára hallgatva villámgyorsan elhalasztotta a táncosnő képének végleges érvényű szemrevételezését. Mindez olyan simán és akadálymentesen történt, külső szemlélődő számára megfigyelhetetlenül, hogy D.-nek meg sem kellett állnia. Ha figyelte volna valaki ezekben a pillanatokban, csupán ennyit lát: megy az utcán egy ember.

D. megállapította, hogy tervét rajta kívül álló, objektív okok miatt nem hajthatta végre, és szinte azonnal megnyugodott. Ha nem ő a hibás, akkor az más... Szórakozottan megnézett egy kirakatot — ingeket, szvettereket, zoknikat és nyakkendőket —, aztán egy telefonfülkét vett szemügyre: ablaka betörve, a kagyló szerencsétlenül lóg zsinórján, mint egy akasztott ember, a telefonjegyzéket is letépték láncáról, és elvitték. Szomorú kép. Fiatal barbárok pusztítanak a városban, futott át D. agyán, autókat lopnak, betörnek, és minden mozdíthatót ellopnak, puszta jelenlétükkel durvává és erőszakossá teszik a város arcát... Egy ékszerüzlet kirakatában megnézte az órákat; csupa olcsó gyártmány, semmi híres márka, nem merik kitenni a kirakatba, a múltkor egy szőrmeüzlet kirakatából próbabábustul elvittek egy nyolcezer koronás bundát. De ezek a keleti ékszerek érdekesek. Ötvösmunkák, valódi drágakövekkel. Babszemnyi piros, kék és narancsszínű kövek kézzel finoman kalapált foglalatokban, a feleségének névnapjára vesz majd egy ilyen karkötőt. S talán azt a kék köves gyűrűt is megveszi, ha lesz elég pénze. Ekkor D.-ben már új tervek értek, melyek mind arra irányultak, hogy hivatalba érése előtt, mielőtt dolgozni kezdene s így belemerülne a determinált valóság vizébe, kötöttségek és szabályok szövevényébe, éljen egy órányi „magánéletet“. Először az antikváriumba... gyerünk az antikváriumba!... — ismételgette lelkében az akarat rejtett kis bajnoka türelmetlenül. S ő ellenkezés nélkül, a benne működő szellemi automata szavának engedve elindult azon az úton, azok felé az igénytelen és mégis megkapó — s valószínűleg szükséges — lelki kalandok felé, melyekben oly gyakran és szívesen részesítette önmagát.