Irodalmi Szemle, 1969
1969/7 - JEGYZETEK - Mészáros László: Töprengés a Nagyítás ürügyén ...
Töprengés a „Nagyítás" ürügyén, avagy kísérlet a legvalószínűbb világ kereséséről szóló film valószínű értelmezéséről ,,Miért mondod üresnek azt a bokrot? Tigris kuporoghat benne rejtve.“ (Szádi) Egyes kritikusok szerint a Nagyítás Antonioni zsákutcája. Nem hiszem, hogy valóban az lenne. Egészen nyilvánvaló, hogy a szerző sohasem azonosítható teljesen a mű hősével, mert a befejezés pilanatával az alkotás és a szerző útjai kettéválnak. A mű szilárd és változatlan marad, sorsa az értelmezésétől függ, míg a szerző változó és dinamikus „rendszer“, amelynek sorsa attól függ, hogyan értelmezi a világot. Antonioni jelenleg az Egyesült Államokban él, ahol legújabb filmjén dolgozik. A chicagói zavargásokról így írt: „Először történt, hogy ennek az ifjúságnak a többsége szemtől szembe találta magát a náci-féle barbársággal. A legközelebbi alkalommal már nem így lesz ez. Sokan közülük már tudni fogják, hogyan védekezzenek, és hogyan támadjanak. Lehet, ebben rejlik Amerika minden reménysége.“ (Nové slovo, 19/68.) Kiemeltem a „támadjanak“ szót, mert ez a lényeg. Antonioni sejti, vagy már tudja is, hogy támadni kell. A Nagyítás nem Antonioni zsákutcája, hanem Antonioni vallomása a zsákutcába jutott modern emberről és társadalomról. „Cannesi sajtófogadásán Antonioni eleve visszautasított minden olyan kérdést, amely a film „jelentésére“ vonatkozik. Azt mondta — amit ő el akart mondani, benne van a filmben. (Nagyvilág, 10/67.) Máshol kijelentette: „Elbeszélő vagyok, aki történeteket mond el, vagy helyesebben mutat meg. Aki nem a problémák megoldását keresi, hanem egy történet elbeszélésének módját.“ Antonioninak ez az állásfoglalása, „ars poeticája“ egyébként megtalálható a Nagyításban is. Thomas, a film hőse hívja barátját, Ront, hogy fényképezzék le a parkban talált hullát. „Dehogy megyek — mondja Ron —, nem vagyok én fényképész .. Thomas élesen válaszol: „Én az vagyok!“ Antonioninak a szemére vetik némely kritikusok (és nem kritikusok), hogy a Nagyításban tagadja az objektív világ megismerésének a lehetőségét, és így az agnoszticizmus berkeibe tévedt. Kétségtelen, hogy a Nagyításban felvetett (felnagyított) problémák értelmezhetők filozófiai síkon is, de nem ez az egyetlen lehetséges és valószínű magyarázat. Bán Róbert így ír a fent idézett Nagyvilágban: „Abban a négy filmjében, amelyet Antonioni az előző szakaszban készített, az emberi kapcsolatok múlandósága, az érzelmi elidegenedés volt a középponti probléma. ... A Nagyításban erről már nem esik szó. Itt még általánosabb filozófiai térre tevődik át a film feszültségteremtő problémája: az objektív megismerés kérdésére, az igazság kutatásának területére.“ Antonioni azonban egyáltalán nem vádolható agnoszticizmussal, mert a film nem tagadja a világ és az igazság megismerésének a lehetőségét — és erre a tanú a hulla, amit a saját szemével is látott a hős, és amit a néző is jólj lát. A felnagyított képen megsejtett valóság (a hulla) valóság — csak éppen reggelre eltűnik, s a hős magára marad abban a bizonytalan határvonalú sávban, amely a bizonyosságot az illúzióktól elválasztja ... Mi hát az igazság? A világ objektív létezéséhez nem fér kétség. A világ konkrét totalitása, a valóság azonban olyan sokrétű és bonyolult, hogy létezésének tagadása sem elképzelhetetlen — megismerése pedig bonyolultságának növekedésével egyre nehezebb. Ez, persze, fordítva is érvényes, vagyis megismerésének növekedésével egyre bonyolultabb. A probléma a világ értelmezésével kezdődik. A valóságot az ember nemcsak átéli, hanem értelmezi is, de a szüntelenül változó és bonyolódó valóságban már nem nyújtanak neki kapaszkodót az eddig ismert kritériumok, jegyzetek
