Irodalmi Szemle, 1969
1969/7 - HAGYOMÁNY - Katona Imre: A modern társadalom és a néphagyomány
Még feltűnőbb Archipoeta egyik bordalának a nép ajkán 700 éven át tartó fennmaradása: Archipoeta: Tabernában halni meg: ez az akaratom, Hol epedö ajkammal utolsót ihatom, Ahol peng a citera, rázendül a kardal: E vén korhely iránt légy, Uram, irgalommal! népdal: Életemnek végóráját töltöm a kocsmába, Onnan pedig egyenesen föl a mennyországba. Az angyalok is azt mondják odafönn az égbe: Uram, ezt a jó borivót vegye kegyelmébe! Egyes esetekben pedig csak le kell vétetnünk a vallásos köntöst, s máris „profán" hasonlatokra bukkanunk, igy pl. Szűz Mária szépségének, vagy a mennyei boldogságnak festésére korabeli népköltészeti kifejezéseket is használnak, némelyikük máig ismert: a Példák Könyve ezt írja: „Ha mind teljes világ hártya volna, és tenger ténta volna, és fáknak minden levelei, füveknek minden magjai írók volnának ..., elészer mindezek megfogyatkoznának, minthogy kijelenthetnéjek mennyei érdemek és dicsőségnek mérhetetlen voltát.“ A Nagyszombati kódex is ugyanezt a hasonlatot használja a bűnbánat bemutatására; újkori párhuzamuk: Ö bánat, búbánat, keserű búbánat! Égön mennyi csillag ha mind diák vóna, Fődön mennyi fűszál ha mind penna vóna, Erdőn mennyi levél ha mind papiros vóna, Tengör sűrű habja ha mind tenta vóna, Mégse írhatnák le búmot, bánatomat. A középkor vége felé, a magyar nyelvűség térhódításával párhuzamosan megszaporodnak a népköltészeti nyomok is, de a későbbi kéziratos énekköltészet anyagából is visz- szakövetkeztethetünk erre az időszakra. Szerelmi dalok, lakodalmi énekek, bordalok, asszony- és vénlány-csúfolók, továbbá különféle táncdalok és köszöntők tehették ki a korabeli alkalmi líra többségét. A magyar népköltészetre oly jellemző, de Európában egyebütt is ismert természeti kezdőkép évezredes örökségünk, a virág- és madárszimbolika viszont a 15—16. századi humanista költészetre vezethető vissza. Egyes kutatók szerint a négysoros, végrímes, kötött szótagszámú sorokból álló versszak, valamint a refrén és a környező népek és az egyházi (gregorián) zene hatását is szervesen beillesztette már kialakult rendszerébe; a keleti örökség és az európai hatás talán legszebb szintézisét a magyar népdalok példázzák. A feudalizmus utolsó századaiban ismét nagyot változott az életmód, módosult a társadalom szerkezete is, súlyos történelmi megpróbáltatások követték egymást, a jobbágysors átmeneti nehezülése (az ún. második jobbágyság), majd lassú könnyebbedése figyelhető meg; mindez a népköltészetben is tükröződik, ugyanakkor megváltozik az egyes műfajok szerepe és jelentősége is. A történeti tárgyú epika kései fő formája a monda s más kisebb epiko-lírai dalok, tehát átmeneti jellegű verses műfajok (bújdosó- és rabének, betyárballada stb.) voltak. A korabeli mondahősök törökverő vitézek (Toronyi Tamás, Varga Miska, Túri György), majd kuruc szabadságharcosok, köztük első helyen maga Rákóczi Ferenc és még később a 48-as forradalom és szabadságharc vezérei, különösen Kossuth Lajos. Rákócziról mondák és epiko-lírai dalok szólnak, Kossuthról több száz lírai katonadal és 48-as ének. Mind a kettő nemzetközi hőstípus, Kossuth népszerűsége talán még Mátyás királyéval is vetekszik. Hasonló történelmi sorsuk és a viszonylagos időbeli közelség miatt is több közös mondaelem fonódik Rákóczi és Kossuth alakja köré. (A folklór hőseinek halha
