Irodalmi Szemle, 1969
1969/7 - HAGYOMÁNY - Katona Imre: A modern társadalom és a néphagyomány
kíséretben harcoló vitézek kései utódai. Mátyás király elődeinél világiasabb gondolkodású, Dózsa halála után ő lesz a folklór szociális igazságtevő hőse is. Új vonása a tréfakedvelés, még a népnyúzókat is csellel leplezi le. A korabeli Magyarország hatalmi helyzetét és Mátyás történelmi szerepét tekintve, cseppet sem véletlen, hogy a környező népek nemzetközi hősévé is vált: morvák, szlovákok, kárpát-ukránok, románok, horvá- tok és szlovének éppúgy mesélnek, dalolnak róla, mint a magyarok. Alakját már nemcsak epikai, hanem epiko-lírai és lírai műfajok is feldolgozzák, sőt adomákban is szerepel, Naszreddin Hodzsa és Till Eulenspiegel „testvére“. Ma még azt sem tudjuk ugyan eldönteni, hogy népmeséinknek melyik a keleti és az európai rétege, de annyi bizonyos, hogy a magyar népmesekincs is szinte teljes mértékben feudalizálódott. A mesehősök többnyire a nép vágyait megtestesítő királyok, vagy maga a szegény ember, aki trónra kerül; e hatalmon levők mindennel és mindenkivel magántulajdonként rendelkeznek, az öröklésben, ítélkezésben egyaránt hagyományos szokás és Jogrend uralkodik, sőt még a középkori kínzóeszközök és büntetésmódok (felnégyelés, kerékbetörés stb.) is mind megőrződtek. Ez a feudális réteg szervesen összefonódik a megelőző korok motivikájával, a mese eszmei egységét, formai kerekdedségét egyáltalán nem érinti, sőt tovább gazdagítja. Hasonló a helyzet a keletről hozott és az Európában átvett mesemotívumok azonos mesén belüli találkozásával is (Fehérlófia, Hegyhentergő—Fanyűvő—Kőmorzsoló stb.). Elvétve az is előfordul, hogy a magyar nép egyik-másik európai .mesét nem veszi át, legfeljebb könyvekből, fordítások révén ismerkedik meg vele [pl. a Csipkerózsika!. A kötetlen formájú, rendkívül vegyülékeny, egyik nyelvről a másikra könnyedén fordítható népmesék valóságos motivikai gyűjtőmedencék, szinte idő- és történelemfelettiek, épp ezért alig lehet etnikus sajátosságaikat kielemezni, velük szemben a feltűnően zárt formájú balladák aránylag Jól periodizálhatók, nemzetközi kapcsolataik is kimutathatók. Történelmi véletlen eredménye, hogy a francia mellett a magyar nyelvterület lett egy-két századdal későbbi, másodlagos ballada-központ itt Európában. Balladáink legrégibb rétege hősepikai gyökerű (Kerekes Izsák), ill. a középkor eleji építkezésekkel kapcsolatosan terjedhetett el (Kőmíves Kelemen), egy részük vallásos víziók hatását tükrözi (Júlia szép leány), avagy Európa-szerte elterjedt korabeli mondák verses feldolgozásai (Molnár Anna). Nem sokkal fiatalabbak azok a típusok, amelyek feltűnően hasonlítanak a francia népballadákra (Két rab testvér, Halálba hurcolt menyasszony, Halálra táncoltatott leány, A szégyenbe esett leány, A gyermekgyilkos leányanya, A rossz feleség, A három árva, A megszólaló halott és a Csodahalott.). Mindezeket elsősorban a peremterületek magyarsága őrizte meg, különösen a székelyek és a moldvai magyarok, de valaha ismertek voltak az egész magyar nyelvterületen, ahonnan az újabb stílusú betyárballadák és a különféle szerelmi tragédiákról és szerencsétlenségekről szóló epikus énekek kiszorították őket. A középkorban a vallásos latin nyelvű énekköltészet volt az uralkodó, nagyon keveset tudunk a profán népdalról, holott nyugat-európai fejlődését szinte ettől kezdve máig nyomon követhetjük. A korabeli magyar népköltészet is fogadhatott be európai hatásokat, de ezt csak újkori példák bizonyítják. A német Minnesang-líra egyik tipikus darabja évszázadokon át fennmaradt pl. népünk körében: Minnesang: Enyém vagy s én tiéd, Ebben bizonyos légy! Itt vagy a szívemben bezárva mélyen. Piciny kis kulcsa elveszett, Most már örökre itt a helyed. katonadal: Ferenc fóska ládájába Bele van a nevem zárva. Elveszett a láda kulcsa, Nem szabadulok ki soha.
