Irodalmi Szemle, 1969
1969/7 - HAGYOMÁNY - Katona Imre: A modern társadalom és a néphagyomány
hagyomány /Részlet egy tanulmányból! A magyar népköltészet története főbb vonásait tekintve megegyezik a hasonló fejlődési fokokon átment többi népével; minél régibb korokra tekintünk azonban vissza, annál sűrűbb homály fed mindent. A finnugor őstörténet soha nem lesz abban a szerencsés helyzetben, hogy az egész korszakot minden lényeges vonásával együtt rekonstruálhassa, de az emberiség őstörténetének általános törvényszerűségeit szem előtt tartva, a ma még ismeretlen tényezőkre is bízvást következtethet. Némileg hasónló a helyzet a folklór vonatkozásában is: ha egész művészeti-költészeti struktúrákat kapcsolunk megfelelő társadalomtípusokhoz, más népek folklór-példái segélyével a hiányosan ismert finnugor, s ezen belül a magyar ősköltészeti jelenségekre is bátrabban következtethetünk. Az uráll-finnugor-ugor társadalmak folklórja eszmei-műfaji és funkcionális szempontból éppúgy szinkretikus jellegű volt, mint a természeti népeké. Már az uráli kortól kezdve elválőban lehettek az egyes művészeti ágak, ill. azokon belül bizonyos műfajok. A legrégibb világképi maradványokat a mítoszok őrizték meg, továbbá a különféle verses és prózai epikus hagyományok (hősének, mese); elsősorban a nyelvileg legközelebbi rokon és ugyanakkor archaikus szinten megrekedt obi-ugor népek költészetében. Már a legkorábban elvált és legkezdetlegesebb fokon megrekedt szamojédok körében is műfajilag meglepően tagolt, tematikáját tekintve is meglehetősen gazdag népköltészetet találunk (mítoszok, mesék, hősének, hősmesék, hősmondák, imádságok, sámánénekek, varázsdalok, ritusdalok, ivódalok, egyéb lírai dalok, találós mesék és közmondások); még gazdagabb az obi-ugor népeké. Ugyancsak fejlett folklórra utalnak a magyar nyelv költészeti vonatkozású ősi szavai, így a finnugor eredetű ének, mese, rege és szó; a hangutánzó dúdol, gafdol és zeng, valamint az egyelőre ismeretlen eredetű, de bizonyára honfoglalás előtti hang, imád és dal szavunk. Ezeken kívül a reg szó is finnugor eredetű, eredeti jelentése „rejteni, varázsolni“ lehetett, később átvittük a többszörösen átalakult regösénekek megnevezésére. A lélek és a hasonló jelentésű iz szavunk a több lélekbe és a lélekvándorlásba vetett hitre, az ős tőszóval összefüggő isten szavunk, továbbá ellenlábasának, a gonosznak eredeti megnevezése: a hagy (-máz) pedig szellemhitre, primitív dualisztikus elképzelésre vall. Ösköltészeti mítoszaink is a világ, az ember és a különféle vívmányok eredetével foglalkozhattak, amint ezt az előzőleg tárgyalt hitregék is bizonyítják. E korból maradhatott fenn a mi Tógát mondánk, amely feltűnően hasonlít egy vogul teremtésmondához: az isten és az ördög (ember) egyszerre fog hozzá a teremtéshez, de az utóbbi tökéletlen lény lévén mindent elront; a vogulok szerint így keletkezik az Urál hegység, népünk szerint pedig egy malomtónak a gátja. A halászat-vadászat korából eredhet a Földet hátán tartó cethal mondája is; ez valahányszor helyét megváltoztatja, földrengés az eredménye. Vadászateredetre vall a történelmünk folyamán többszörösen átértelmezett és a csaknem világszerte ismert csodaszarvas-monda is; a miénknek kétségtelen elkülönítő jegye a kettős főhős szerepeltetése: már a vogul istenfiak, később a magyarok is mindig párban űzik a szarvast. Égi eredetű totemállat volt a medve, az obi-ugoroknál gazdag szertartásos és epikus költészet fonódott alakja köré, de magyar viszonylatban Katona Imre a modern társadalom és a néphagyomány
