Irodalmi Szemle, 1969

1969/7 - DISPUTA - Teleki Tibor: Az Új Ifjúság nyelvi hibái

tési stb. tevékenységet. Hogyha mindenáron a kirekesztő mondat mellett döntünk, akkor a váljanak igei állítmány előtt a nemzeti bizottságok stb.-nek kellene szerepelnie, de talán még jobb, hogyha összefoglaló szórendet alkalmazunk.

A következő mondatban a szerző akaratlanul is azt mondja, amit nem akart: „...körülbelül 47 ezer magyarral gyarapodott a város lakosainak száma..ebből a megfogalmazásból az vehető ki, hogy egy korábban 100 ezer lakosú város 147 ezerre gyarapodott, s a mutatkozó többlet magyar. A mondattani elemzés megmutatja, hogy a gyarapodott állítmánynak egy több szerkezetből álló rész az alanya (a város lakosainak száma), pedig az állítmány a jelenlegi határozói részére (47 ezer magyar) vonatkozik, vagyis így kell értenünk: A városban körülbelül 47 ezerrel gyarapodott a magyarok száma.

Az „autó — csiripel" példán már megkíséreltük szemléltetni, hogy a mondatban a szavakat egymásra vonatkoztatjuk. Hogyha a két szó jelentése nem vonatkoztatható egymásra (pl. lanyhul a fellendülés, fontos csekélység, szerelmes kutyaharapás, nős agglegény stb.), akkor képtelen képet vagy jelentés nélküli szerkezetet kapunk. Az imént elemzett mondatban szintén a szavak egymásra vonatkoztatásával van probléma, ugyanakkor különbözik is a jelentés nélküli szerkezetektől, mert a benne szereplő alany és állítmány vonatkoztatható ugyan egymásra, de az egymásra vonatkoztatott szavakból kapott szerkezet nincs megfelelésben a nyelven kívül álló tényekkel: a valósággal; vagyis nem a valóságot fejezi ki. Amint megfigyeltük, a szavak egymásra vonatkoztatásában tehát legalább két dologra kell tekintettel lennünk: a szójelentésre és a közlendők tartalmára. (Vö. ÄltNyT. IV. 108. 1.)

Az egymásra vonatkoztatással van baj az olyan mondatokban is, amelyekben bármilyen oknál fogva szempontváltás történik: „Fáj az ember szíve, iha arra gondol...“ (8/1). A mondatnak birtokos jelzős alanya van: az ember szíve. Az ember itt csak formálisan birtokos jelző, funkciója az általánosítás: állításom minden ember szívére való kiterjesztése. Ha a szerző csak önmagáról akart volna nyilatkozni, feltehetőleg így fogalmazott volna: Fáj a szívem, ha arra gondolok. Itt viszont a gondolok személyragja eegyértelműen az egyes szám első személyt tünteti fel a gondol alanyaként. Ezt már senkinek sem jutna eszébe így írni: Fáj a szívem, ha arra gondol — mert a szív nem szokott gondolkodni. Lényegében szempontváltás történt a mondatban, mert a gondol nem arra vonatkozik, amire a fáj állítmány, de ezt a mondat nem fejezi ki. Ezek után ilyen megoldás kínálkozik: Fáj az ember szíve, ha arra gondolunk (ti. mi).

Külön említést érdemelnek még itt az állandó szókapcsolatok: szólások, közmondások, szállóigék. Szemléletességüknél és képszerűségüknél fogva nagyon hatásos stíluseszközök, nem véletlen, hogy a sajtó él a bennük rejlő szemléltető erő és hangulati hatás lehetőségével. A lap hasábjain nem egy jól alkalmazott állandó szókapcsolattal találkoztam, most mégis meg kell említenem ezek használatáról is valamit: a szólások szerkezete zárt. Nem szabad változtatnunk rajtuk. Mint már az eszébe jutott példáján rámutattam, egyetlen névelő közbeiktatása eltorzítja a szólást, pontosabban: a bennük szereplő szavakat eredeti értelmükben szerepelteti. Ugyanígy megfosztja a szólást szokásos átvitt értelmétől az is, ha új szavakat iktatunk bele, felcseréljük benne valamelyik szót vagy toldalékot. A tejben-vajban füröszt nemcsak akkor fura, ha azt mondjuk, hogy a tejben, a vajban füröszt, hanem így is: tejben-vajban megfüröszt. Nem szerencsés az alábbi közbetoldás: „Mi sem vagyunk mindnyájan angyalok...“ (8/2). A mindnyájan itt fölösleges, mert ezzel az egész (MI) egy mindnyájan meg egy nem mindnyájan részre: angyalokra és nem angyalokra osztódik. Talán még jobban érzékelhető, miként távolodik el szokásos jelentésétől a szólás, hogyha toldalékot változtatunk benne: „Nekünk el kell menni... Ponciushoz és Pilátushoz...“ (8/2); értsd: Ponciustól Pilátusig. Az alaki módosítás itt is megfosztja a szólást képszerűségétől, szó szerint meg értelmetlen, nem teljesíthető.

5. A felsorolt példák és az elemzések talán megmutatták, hogy fogalmazásunkba behatolnak a nyelvi ösztönösség olyan elemei is, amilyeneket legfeljebb az élőbeszédben engedhetünk meg. A lap egyik súlyos nyelvi hibájának épp ezt tartom, hogy teljesen elmosódik a beszélt és az írott nyelv közötti — különben sem túlságosan éles — határ, s ez nyomtatott szövegben mindig pongyolaságot, lazaságot okoz.