Irodalmi Szemle, 1969

1969/7 - DISPUTA - Teleki Tibor: Az Új Ifjúság nyelvi hibái

a szlovák nyelvi hatás érződik. Nem kétséges, hogy az ilyen szavak tömegessé válása veszélyezteti a nyelv egységét, s lényegében nem lehetünk más véleményen a kultúrál. kultúrház — sokszor) előtagú összetételek megítélésében sem, mint amit a magyar nyelvművelés erre nézve már elfogadott.

Figyeljük meg ilyen szempontból a következő mondatok idegen szavait! „Kisebbségi komplexumokkal küzdünk“ (8/2); vagy „...komplexumaink vannak.“ (uo.) A 13—17 éves tanuló nehezen jön rá a mondat értelmére még akkor is, ha történetesen az Idegen szavak szótárával olvassa a lapot, ha csak észre nem veszi, hogy van komplexus szó is, és rá nem jön, hogy ez értendő a komplexum helyett. Talán nem ennyire érezhető módon, de mégis jelentősen eltér eredeti jelentésétől a koncepció szó is ezekben a szövegrészekben: „...szükséges lesz... egy egészen új koncepcióval ellátni“ 10/4); „...egy közös koncepcióban foglaltatnak majd...“ (8/14). Itt csak azzal van baj, hogy nem értelmezték következetesen a szó jelentését. A koncepció az által koncepció, hogy bizonyos elgondolást, szempontot, felfogást eleve tartalmaz; hogyha valóban tartalmazza, akkor teljesen értelmetlen szerepeltetni mellettük a „szükséges lesz“ és „foglaltatnak majd“ kifejezéseket; hogyha viszont még nem tartalmazza ezeket az elképzeléseket, vagy semmi köze a koncepcióhoz, esetleg másféle koncepcióval próbáljuk egyeztetni, vagy legfeljebb a koncepció kialakításáról beszélhetünk.

Már az eddigiekből is látható, hogy nem az idegen szavakat kifogásoljuk, hanem használatuk módját, s ez fokozottan érvényes az idegen eredetű képzőkre. A magyar nyelvtani szakirodalom nem zárkózik el mereven bizonyos idegen képzők {-izmus, -ista) használatától, de nem engedhető meg, hogy az idegen képzők a magyar nyelvtudat számára érthetőbb magyar képzőket szorítsanak ki a használatból. Sajnos elég makacsul terjed az a jelenség, hogy az idegen szóval együtt a képzőt is átvesszük: „...esetleges téves, tendencionalizmustól" (22/2), értsd: tendenciózusságtól, célzatosságtól. Nem egyszer azt is megfigyelhetjük, hogy a szlovákban is idegennek tekintett, de differenciált használatú képzőt a magyarban differenciálatlanul használják, pl. reszlo- vakizáció (8/2), de szinte majdnem minden lapunkban: demokratizáció, asszimiláció. Nem kétséges, hogy ezek a szavak életünk egy-egy fontos jelenségét fejezik ki. De valóban kifejezik-e, hogyha a reszlovakizáció elmossa a reszlovakizáltatás, a reszlova- kizálás és a reszlovakizálódás különbségeit? Ugyanúgy a demokratizáció, a demokratizálás és demokratizálódás; az asszimiláció az asszimilálódás és az asszimilálás közötti elvi eltéréseket? Teljesen nyilvánvaló, hogy ilyen esetekben az idegen nyelvű képző nem kifejezi, hanem eltakarja a tényeket.

Akár írunk, akár beszélünk, a szavakat többnyire mondatba építve használjuk, jelentésüket egymásra vonatkoztatjuk. A szó használata közben a jelentésre kell mindenekelőtt tekintettel lennünk, no meg arra is, hogy minden szónak megvan a maga használati köre, az egyik szó esetében a használati kör szűkebb, a másik esetében kiterjedtebb. Vegyünk egy túlzó, de beszédes példát: autó — csiripel. Hogyha ezt a két szót ilyen nyelvtani kategóriában mondatban akarjuk egymásra vonatkoztatni, rögtön észrevesz- szük, hogy eltér a normálistól; a két szó jelentésében és használati körében nincsen olyan terület, amin keresztül a kapcsolás, az egymásra vonatkoztatás megvalósítható.

Nyilvánvaló, hogy a most következő néhány példában a két szó „kapcsolata“ (?) nem annyira karikatúraszerű, mint „Az autó csiripel“, de a szavak összekapcsolása így is a jelentések egymásra vonatkoztathatósága szempontjából kifogásolható. Pl.: „... szélesebb látókörű tevékenység" (10/4); „egyenrangúság szintjén mozog" (10/4); műkedvelő kultúra" (8/4); „Lanyhul a ... fellendülés" (8/7); „...színlelt bűncselekmény" (15/2); „...fontos csekélység..." (16/4); stb. A felsorolt példák nyelvileg eltérő jelenségek, abban viszont hasonlítanak, hogy a bennük szereplő két kifejezés nem vonatkoztatható egymásra, az már szinte mindegy, hogy azért-e, mert szótévesztés történt, vagy azért, mert a jelentések ellentétet alkotnak.

Nem lenne szerencsés, ha most felújítanók az akadémiai címekről folytatott, viszonylag hosszadalmas, de ma már megállapodottnak tekinthető nyelvészsti vitát. Első tekintetre is megállapítható, hogy a szlovák nyelvi hatás nagyon erős: „Ing. Tóth János“ (8/11); Ing. Dobrocky Tibor“ (15/2); Doc. dr. Bajcura Ivan CSc.“ (16/1). Úgy gondolom, hogy mi is nyugodtan elfogadhatjuk a magyarországi gyakorlatot: Nagy Géza mérnök; dr. Fenyvesi Károly docens, a tudományok kandidátusa.